Pesti Srácok

Kövér László: Óriási erők fognak megmozdulni, hogy a választásokat kívülről manipulálják

Arra kell felkészülni, hogy Brüsszelből és a tengerentúlról óriási erők fognak megmozdulni a következő másfél évben, hogy a magyar választások eredményét kívülről, illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék – mondta Kövér László házelnök a Hír TV Bayer Show című műsorában.

Látjuk, hogy ez egy háború, nehogy valaki félreértse, itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról. És nem abban az értelemben, ahogy ők azt kétségbe vonták, hanem abban az értelemben, ahogy azt Amerikában lehetett látni, ha ott megtörténhetett mindaz, ami megtörtént és azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünknek, ha azt látjuk, hogy ott lehetséges volt, akkor ne legyenek illúzióink, hogy ez itt is lehetséges lesz – mondta Kövér, aki szerint mindent, a szó szoros értelmében mindent meg még azon túl is, amit el tudunk képzelni el fognak követni annak érdekében, hogy ezt a kormányt megbuktassák. Arra a kérdésre, hogy mit szól a közvélemény-kutatásokhoz, amelyek szerint az egyesült ellenzék legyőzné a Fideszt, Kövér László azt mondta, az ő méréseik mást mutatnak, de ettől még nem gondolják, hogy sétagalopp lesz a választás. Éppen a fentiek miatt.

Forrás: ATV; Fotó: a Bayer Show adásából

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.