Pesti Srácok

Lassul a járvány terjedése Ukrajnában

Lassul a járvány terjedése Ukrajnában

Ukrajnában mintegy ötezer új koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel az új év első napján, csaknem feleannyit, mint az előző két napban, valamint 51 elhunytat egy nap alatt, ami hosszú ideje a legkevesebb. A hivatalosan közölt adatok szerint az év első napján 5038 esettel, 1 069 517-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig az újabb 51 áldozattal 18 731-re. Eddig 722 615-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont csaknem kétezer-négyszázzal, 328 171-re nőtt. Egy hete először nőtt megint az aktív betegek száma. Az elhunytaké korábban kétszáz fölött volt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte: az elmúlt napon kevesebb, mint 18 ezer koronavírustesztet végeztek el az országban – jelentette az UNIAN hírügynökség, megjegyezve, hogy december 31-én több, mint 50 ezer tesztet végeztek. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban is a korábbinál jóval kevesebb új fertőzöttet, 293-at és hét elhunytat jegyeztek fel – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 12 600-at, az elhunytaké pedig 1942-re emelkedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.