Pesti Srácok

Bánki Erik: a baloldal a válság alatt eladósította a magyar vállalkozásokat

null

A mostani járvány igazán megmutatta, hogy mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelési stratégiái között – mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szombaton, az MTI-hez eljuttatott videofelvételen.

Bánki Erik elmondta: indul a gazdaság újraindításának akcióterve, aminek első lépése a kis- és középvállalkozásokat segítő újranyitási gyorskölcsön. Ennek keretében tíz év futamidőre tízmillió forintot kamatmentes hitel formájában vehetnek igénybe a vállalkozások úgy, hogy az első három évben nem kell tőkét és kamatot sem fizetniük. Bánki Erik közölte: a vállalkozások a hitelt bér- és járulékterhekre, működési- és rezsiköltségekre, vagy készletgazdálkodásra is fordíthatják. Ezzel a lehetőséggel nem lesz olyan kis- és középvállalkozás, amely ne tudná túlélni a válság hátralévő néhány hónapját. A gazdaság újraindításának akcióterve azokat a fejlesztéseket is támogatja, amelyekkel a vállalkozások nemcsak eddigi piaci pozícióikat tudják megőrizni, de fejlesztéseikkel új területekre is betörhetnek.

A Fidesz képviselője kitért arra is, hogy a mostani járvány igazán megmutatta, mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelési stratégiái között. Kiemelte: a baloldal a válság alatt agyonadóztatta és eladósította a magyar vállalkozásokat, a mainál több százmilliárd forinttal nagyobb adóterhet rótt ki rájuk, megszüntették az olcsó, államilag támogatott lakáshitelezést, amivel több, mint 1,2 millió magyar családot kergettek bele a devizaadósságba, amelynek a következményeit néhányan még a mai napig is nyögik. A baloldal a mostani koronavírus-járvány alatt is ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarta a kormányra kényszeríteni; olyan javaslatokat és olyan ajánlásokat tett a parlamentben, amelyek mind a régi, baloldali válságkezelés részei lehettek volna. Elmondta: a baloldal semmi mást nem szeretne, mint hitelezni, olyan adósságcsapdába kergetni a hazai vállalkozásokat, ahogy azt 2009-ben és 2010-ben is tették.

PestiSracok facebook image

– mondta Bánki Erik, aki szerint a számok tökéletesen megmutatják, hogy sikeresek voltak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései. Példaként említette, hogy a hitelmoratóriummal több, mint ötvenezer kis- és középvállalkozást mentettek meg a csődtől, 2020 decemberében pedig ugyanannyi magyar embernek volt munkája, mint 2019 decemberében. A kormánypárti politikus azt is megjegyezte: a foglalkoztatásban egészen kiválóak az eredményeink, hiszen az Európai Unióban a munkanélküliség tekintetében a harmadik helyen állunk, csupán Csehország és Németország előz meg bennünket.

– fogalmazott, majd aláhúzta: a kormány eddig is számított a gazdasági élet szereplőire, és a későbbiekben is aktív együttműködésre törekszik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila