Pesti Srácok

Fidesz: álságos, hogy a baloldal aggódik az önkormányzatok miatt

Fidesz: álságos, hogy a baloldal aggódik az önkormányzatok miatt

Álságos, hogy az a baloldal aggódik az önkormányzatok miatt, amelyik kormányzása idején nyolcszáz-milliárd forintot nem adott oda nekik kötelező feladataikra, devizahitelekbe kergette, és csődbe, vagy csődközelbe vitte a településeket – reagált hétfőn a Fidesz-frakció a DK és az MSZP önkormányzatokkal kapcsolatos, hétfői nyilatkozataira.

A nagyobbik kormánypárt portálunkhoz is eljuttatott közleményében arról írt, hogy Gyurcsányék a válság idején segítség helyett százkilencvenhét-milliárd forintot vontak el az önkormányzatoktól, ezzel szemben a polgári kormány 2011 és 2014 között összesen ezernégyszázmilliárd forint adósságkonszolidációban részesítette a településeket, idén pedig tizenhat százalékkal több pénzt kapnak az önkormányzatok a költségvetésből, mint tavaly. A baloldal válságkezelő tanácsaiból nem kérünk – hangsúlyozta a Fidesz. A reakció előzménye, hogy hétfőn Varga László és Szabó Sándor MSZP-s képviselők (képünkön) azzal hakniztak az Országgyűlés épületében megtartott online tájékoztatójukon, hogy a Fidesz tárgyalni sem hajlandó az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kompenzálásáról.

Forrás: Facebook/PS; Fotó: Facebook/MSZP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.