Pesti Srácok

Veszített a Néppárt a fideszes EP-képviselők kilépésével

Veszített a Néppárt a fideszes EP-képviselők kilépésével

Markus Söder bajor miniszerelnök és Manfred Weber, az Európai Néppárt bajor frakcióvezetője is amellett érvelt a hét végén, hogy a néppártnak (EPP) a politikai közép pártjának kell lennie. Weber ugyanakkor azt is beismerte, hogy a Fidesz EP-képviselőinek távozásával az EPP szakmailag kiemelkedő kollégákat veszít. A frakcióból való távozást ma David Sassoli elnök is bejelenti az Európai Parlamentben.

A hét végén is tematizálta az európai sajtót, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából. Markus Söder, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Süddeutsche Zeitung szombati számában megjelent interjújában kijelentette, hogy a magyar kormánypártnak a néppárti ernyőpártot is el kellene hagynia, „minden harag nélkül” kellene pontot tenni a történet végére – számol be a Magyar Nemzet. Söder – akit Armin Laschet CDU-elnök mellett a kancellári szék lehetséges várományosaként emlegetnek – szerint az Európai Néppárt a polgári közép pártja és nem jobboldali párt. A bajor miniszterelnök ezzel Orbán Viktor írására reagált, amelyben a magyar miniszterelnök az európai demokratikus jobboldal immár EPP nélküli felépítését helyezte kilátásba. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a távirati irodának a Söder-interjú margóján kifejtette: egyetért a megállapítással, hogy az EPP már nem jobboldali párt. Ez az, ami miatt a Fidesz és az EPP útjai elválnak egymástól – mondta, arra is emlékeztetve: annak idején Franz Josef Strauss legendás bajor miniszterelnök, aki több mint negyedszázadon át volt a CSU elnöke, még azt mondta, a CSU-tól jobbra már csak a fal lehet. Mi továbbra is azt képviseljük, amit Franz Josef Strauss: „Nemzeti szuverenitásunk leginkább egy erős Európában Európában érvényesülhet”. Az EPP bajor frakcióvezetője szerint nemzeti szuverenitás nem létezik – a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel már Manfred Weber korábbi nyilatkozatára utalt, miszerint a modern világban nemzeti szuverenitás nincs többé.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Európai Parlament/Jan Van de Vel

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.