Pesti Srácok

Szabó Tímea pólót tervezett a Fidelitasnak – szerinte ebben énekelhetnek majd kommunista dalokat a tábortűz mellett

Szabó Tímea pólót tervezett a Fidelitasnak – szerinte ebben énekelhetnek majd kommunista dalokat a tábortűz mellett

A párbeszédes Szabó Tímea felcsapott divatdiktátornak, és mint ilyenkor az lenni szokás, el is dicsekedett vele a közösségi oldalán. Az Országgyűlésben rendszeresen harsogó és a kormányt szidalmazó képviselő most egy, a Fideszt a Kínai Kommunista Párthoz hasonlító logós pólót tervezett a Fidelitasnak, amelyet állítása szerint visznek, mint a cukrot.

Szabó Tímea (Párbeszéd) logós pólót tervezett a fidelitasosoknak – ahogyan ő fogalmaz –, amelyen a Fideszt a Kínai Kommunista Párthoz hasonlítja.

Forrás: Facebook

Szabó szerint ebben a pólóban lehet majd énekelni a Fidelitas táborában a tábortűz mellett, méghozzá kommunista dalokat. Úgy tűnik, nincs jobb ötlete a képviselőasszonynak: nevetséges ötletekkel állt elő újfent, amelyen már meglepődni is kár lenne.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.