Pesti Srácok

Elhunyt Benkő Samu

Elhunyt Benkő Samu

Életének kilencvennegyedik évében, kedden, Budapesten elhunyt Benkő Samu Széchenyi-díjas művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egykori elnöke, a Bolyai-kutatás kiemelkedő alakja – közölte szerdán az EME.

Benkő Samu a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója, a Korunk folyóirat szerkesztője volt. A XVIII–XIX. századi erdélyi magyar művelődéstörténet kutatójaként, Kemény Zsigmond Naplójának közreadásával, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának szerkesztésével fontos közművelődési feladatokat látott el. Szintén jelentős szerepe volt Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában. Benkő Samu a kommunista rendszer romániai bukása után jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar tudományos akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum-Egyesület újraszervezésében és újraindításában, amelynek először alelnöke, majd 1994 és 2002 között, két cikluson át elnöke volt.

– méltatta az EME. Szakmai tevékenységét, munkásságát számos rangos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták Romániában és Magyarországon is. Megkapta többek között a Román Írószövetség Díját, a Nicolae Bălcescu-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Nagy Imre-emlékplakettet, a Déry Tibor-jutalmat, a Széchenyi-díjat, a Kemény Zsigmond-díjat, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, a Bethlen Gábor-díjat és az Arany János-életműdíjat.

PestiSracok facebook image

– méltatták munkásságát az Arany János-díj átadásakor. Ezt a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkájáért kapta.

– közölte az MTI-vel a Magyar Művészeti Akadémia, amely saját halottjának tekinti a tudóst.

Forrás: MTI; Fotó: Erdélyi Múzeum-Egyesület

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.