Pesti Srácok

Több mint 4 milliárd koronát küldött eddig a cseh civil szféra Ukrajnának

Több mint 4 milliárd koronát küldött eddig a cseh civil szféra Ukrajnának

A CTK cseh hírügynökség a legnagyobb segélyszervezetek adatainak összegzése alapján kitűnik, hogy a háború áldozatai és a menekültek megsegítése mellett a pénz egy részét fegyvervásárlásra fordították az ukrán hadsereg számára. A pénz fele az Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után február végén, március elején gyűlt össze, de azóta is folyamatos az adakozás.

Az ukránok segélyezésének új impulzust adott Csehszlovákia a Varsói Szerződés általi megszállásának idei, 54. évfordulója. A prágai ukrán nagykövetség kedden közölte, hogy a cseh állampolgárok és cégek ebből az alkalomból mintegy 25 millió koronát (417,5 millió forint) küldtek a diplomáciai képviselet által nyitott bankszámlára. A nagykövetség szerint ezt a pénzt fegyver- és lőszervásárlásra fordítják.

A háború mintegy hat hónapja alatt a cseh állam a védelmi tárca képviselőinek nyilatkozatai szerint több mint 1,8 milliárd korona (30,06 milliárd forint) értékben szállított fegyvereket – a kézifegyverektől a harckocsiig – és lőszert Ukrajnának. A Hospodárské Noviny című tekintélyes prágai gazdasági és politikai napilap e heti elemzése szerint a cseh hadiipar számára új konjunktúrát jelent az ukrajnai háború; az ukrán megrendelések értéke a háború utáni első hónap alatt meghaladta a 40 milliárd koronát (668 milliárd forint). A megrendelésekből leginkább a Czechoslovak Group és az STV Group profitál. Mindkét csoport az utóbbi időben bővítette termelését.

Tomás Kopecny védelmiminiszter-helyettes az adatokat megerősítette, de leszögezte, hogy a fegyverszállítások pontos összetétele nem nyilvános. Az Ukrajnának szállított cseh fegyvereket részben az ukrán kormány, részben pedig különféle támogatók, illetve más NATO-tagállamok kormányai fizetik – mutatott rá a Hospodárské Noviny.

PestiSracok facebook image

Csehország keddig több mint 415 ezer ukrajnai menekültnek adott speciális vízumot, amely egyéves tartózkodásra, munkavállalásra, a cseh egészségügyi, szociális rendszer és az iskolai hálózat igénybevételére jogosít fel. Hivatalos becslések szerint több mint 300 ezer ukrajnai menekült készül hosszabb ideig az országban maradni. A prágai sajtó azt írja, hogy az ukrajnai menekültek számára Csehország célország. A munkaügyi és népjóléti minisztérium a CTK kérdésére kedden közölte, hogy a cseh állam eddig 5,9 milliárd koronát (98,53 milliárd forint) fordított humanitárius segélyekre, alapvetően az országba érkezett ukrán menekültek megsegítésére. Minden menekült Csehországba érkezése után néhány hónapig havi ötezer korona (83 500 forint) segélyt kap. A menekültek kétharmada nő. A cseh iskolákba szeptembertől mintegy 45 ezer ukrán gyermeket írattak be. Az ukrajnai menekültek számára kialakított segélyrendszer várhatóan az év végéig marad érvényben, utána a kormány módosításokat tervez – nyilatkozta Martin Jurecka, kormányfő-helyettes, munkaügyi és szociális miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.