Pesti Srácok

Moszkva-barát vezető: ukrán diverzánscsoport tevékenykedik Zaporizzsja megyében

Moszkva-barát vezető: ukrán diverzánscsoport tevékenykedik Zaporizzsja megyében

Ukrán szabotőrök nyitottak tüzet egy gépkocsira a népszavazás napján a Zaporizzsja megyei Polohi város közelében – közölte Jevgenyij Balickij, az orosz megszálló erők által kinevezett területi közigazgatás vezetője.

Balickij szerint az orosz nemzeti gárda egyenruháját viselő csoport Rozivka felé haladt tovább, ahová helyi biztonsági erőket vezényeltek. Korábban a helyi hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az ukrán vezetés katonai támadással és "provokációkkal" próbálja majd szabotálni a népszavazást, amelyet péntektől keddig tartanak a szakadár Donyecki és Luhanszki népköztársaságban, illetve Herszon megyében és Zaporizzsja megye orosz ellenőrzés alá került területein.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a referendum biztonságát a szükséges szinten biztosították. Emellett arra figyelmeztetett, hogy ha a népszavazások számára kedvező eredménnyel zárulnak, akkor Oroszország a Donyec-medence és más területek visszafoglalására irányuló ukrán kísérleteket a saját területe elleni támadásnak fogja tekinteni.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."