Pesti Srácok

Francia lap: Soros György behálózta az Emberi Jogok Európai Bíróságát

Francia lap: Soros György behálózta az Emberi Jogok Európai Bíróságát

„Soros György behálózta az Emberi Jogok Európai Bíróságát” – írja az Infostart a francia konzervatív-liberális Valeurs Actuelles hetilap csütörtökön megjelent számában megjelenteket feldolgozva.

Le scandale Soros – magyarul A Soros-botrány a címe annak a tízoldalas összeállításnak, amelyben a Valeurs Actuelles egy jelentésre hivatkozva azt állítja, hogy Soros György alapítványain, illetve az általa finanszírozott nem kormányzati szervezeteken keresztül behálózta a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságát, a testület által meghozott ítéleteken keresztül pedig befolyásolja és destabilizálja az unió tagállamait.

A jelenséggel egy, az emberi jogok bírósága mellett működő, lobbitevékenységet folytató, ugyancsak nem kormányzati szervezet, az European Center for Law and Justice igazgatója, a francia Grégor Puppinck kezdett foglalkozni. A magánjogi doktorátussal rendelkező Puppincknak a bíróság egyik tagja mondta még évekkel ezelőtt, hogy a testületben számos „Soros-bíró” dolgozik.

Grégor Puppinck eleinte nem foglalkozott a kérdéssel, mert mint fogalmazott természetes volt számára, hogy a lobbisták a legkülönbözőbb körökből kerülnek ki, és saját érdekeiket képviselik. Az utóbbi években azonban azt tapasztalta, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata a korábbiakhoz képest mindinkább ideologikussá vált, amely ráadásul gyakorlatilag egy irányba, nagyjából a multikulturalista felfogás irányába mutatott. Puppinck megállapította, hogy e megközelítés mögött alapvetően az Open Society Foundations, azaz a Nyílt Társadalom Alapítványok „ideológiája” köszön vissza. Ezt követően tíz évre visszamenőleg megvizsgálta azon bírák önéletrajzát, akik az emberi jogok bíróságán dolgoztak, és ebben a minőségükben ítéleteket hoztak. Arra a megállapításra jutott, hogy 2009 óta a testületben székelő száz bíró közül huszonketten közvetlen kapcsolatban álltak – vezetőként, támogatottként vagy rendszeres résztvevőként – hét, Soros György által finanszírozott nem kormányzati szervezettel. A közvetett kapcsolatrendszereket Puppinck módszertani okok miatt nem vizsgálta.

PestiSracok facebook image

Szerinte az utóbbi években erős egyensúlytalanság következett be a bírói testületben a Nyílt Társadalom Alapítványok és hozzá kötődő szervezetek javára, erről szól az általa készített kétszáz oldalas jelentés, amelyre támaszkodva a Valeurs Actuelles címlapsztoriját elkészítette.

Puppinck szerint az alapvető probléma ezzel a jelenséggel az, hogy a bírák egy részét a nem kormányzati szervezetek javasolják. Márpedig ezek a bírók kinevezésüket követően gyakran olyan ügyekben járnak el, amelyeket az őket jelölő vagy azokkal partneri viszonyban lévő szervezetek terjesztenek a bíróság elé. Számos eset azt mutatja, hogy kiáltó összeférhetetlenségi problémák alakultak ki a testületben – fogalmaz a lobbista, aki szerint ha a dolgok így folytatódnak, a bíróság akár a függetlenségét is elveszítheti. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntései az összes tagállam életét befolyásolják, az ítéletek olykor politikai destabilizációt idézhetnek elő. Ezt az „aktivista bírák” tudják és élnek is a lehetőséggel – fogalmaz Puppinck. Szerinte ezt a helyzetet ismerte fel évekkel ezelőtt Soros György, és ezért fordít évente 90 millió dollárt az uniós szervezetek befolyásolására.

Forrás: Infostart.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.