Gerő András azt az eszmét hirdette, amely a magyarságot kivételes nemzetté tette
Ez pedig a nemzeti szabadelvűség eszméje. Tegnap érkezett a szomorú hír, hogy élete teljében, szellemi pályafutása csúcsán, súlyos betegség következtében eltávozott közülünk Gerő András történész, akadémikus, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, a PestiSrácok.hu és az egykori Pesti TV műsorainak rendszeres szereplője. A nagyszerű gondolkodó, (kormány)kritikus, de hazaszeretetét sosem feladó közszereplő, sajátos humorú társasági ember nagy űrt hagy maga után. Már csak azért is, mert azt az autonóm kiállást, amelyet Gerő András mindig is tanúsított, kevesen merik (nyíltan) követni.
Gerő András szeretett magyar lenni: nemzete iránti elkötelezettsége, országunk sorsa iránti aggodalma minden munkájából és szavából visszaköszönt. Még akkor is, amikor erélyesen bírálta az olykor-olykor (többnyire baloldali kurzusok idején) felbukkanó szélsőjobboldali, antiszemita megnyilvánulásokat. Ő ugyanis abban a speciálisan magyar szabadelvű gondolkodásban hitt, amely megkülönböztetett nemzetté tett bennünket a világon. Nem lehetett véletlen, hogy tudományos érdeklődése is a reformkor, a dualizmus és a Horthy-(Bethlen-)korszak iránt volt a legerősebb. Próbálta megérteni és leírni a szabadságharc utáni kiegyezés okait, a gazdaságilag és morálisan Európa élvonalába törő XIX. századi Magyarország motivációit, a siker receptjét, majd a trianoni trauma valós okait és a két világháború közötti talpra állás történetét. Az a ritka, őszinte liberális volt, aki elutasít minden kollaborációt a kommunizmussal és annak XXI. századi formáival.
A történelemből merített tudását és meggyőződését mai küzdelmeinkben hasznosította. Látszólag könnyed humorral, valójában maró kritikával és őszinte féltéssel igyekezett tükröt állítani azoknak a társadalmi, akár kormányzati köröknek és klikkeknek, amelyek félreértik az alkotmányosság kereteit és a választóktól kapott felhatalmazásuk lényegét. Bármilyen furcsa is, Gerő András ugyanazt a szabadelvű-szuverenista-hazafias nézetrendszert képviselte, amelyet Orbán Viktor (jeles alkalmakkor) újra és újra megvall az 1989-es, a Hősök terén elmondott beszéde óta.
(Kár, hogy ezekre a magasabb erkölcsi értéket képviselő gondolatokra egyes, fontos pozíciót betöltő funkcionáriusok csak legyintenek, valamiféle kötelező, érdektelen mantrának tartva azokat, ahelyett, hogy napi tevékenységük, demokratikus felhatalmazásuk vezérelveként és alapjaként kezelnék – például a miniszterelnök itt, a PS-en sokat idézett, a magyar függetlenség napján, azaz június 16-án elmondott beszédét. Zárójel bezárva.)
Gerő András sosem adta fel a szellemi autonómiáját; a szabad és kritikus véleményalkotásban az sem korlátozta, hogy egy közintézmény, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, a Terror Háza Múzeum és a mögötte álló tudományos műhelyek munkatársa volt. Hitt benne, hogy a klasszikus liberalizmusnak még lesz szerepe a magyar közéletben. Efféle gondolatainak nagyszerű gyűjteménye nemrég jelent meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában.
A Liberális látószög című kötet fülszövegében a történész így ír magáról:
Teljes felnőtt életem – egyetemi tanárként, történészként – azzal telt, hogy írásban, szóban érvelve elmondtam, hogy meghatározott témákról mit gondolok. Most, hogy 70 éves lettem, ezen nem változtatok, mert ez nemcsak foglalkozásom, hanem szenvedélyem is. A szenvedély pedig az ember személyiségének legsajátabb része, vállalni kell és vigyázni rá. A közlési vágy persze nem öncélú; arra szolgál, hogy – Széchenyi István gróf szép, de ma már elfeledett kifejezésével élve – az eszmesurlódásnak lehetőséget teremtsen, és így nézeteink csiszolódjanak, változzanak. (...) Az írásokat részben a témaválasztás, részben a megközelítés tekintetében a magyar klasszikus liberalizmus szemlélete hatja át. Ez indokolja a kötet címét: Liberális látószög. A klasszikus liberalizmus ma már sokaknak korszerűtlen – sőt szitokszó –, nekem viszont kedves. A magyar politikai kultúrában sokkal inkább vagyok többek között Kölcsey, Kossuth, Deák, Eötvös követője, híve, mint bárki másé.
Ám nemcsak a hatalmon lévőknek, hanem az oda törekvőknek is tükröt tartott. Keményen odaszólt a baloldalnak, amikor mindenféle nemzeti minimumot elutasítva filléres, vagy inkább centes hazaárulóként viselkedve próbálkoztak újra és újra polgárháború kirobbantásával.
Gerő András fájóan korán hagyott itt bennünket. Szellemi hagyatéka azonban sokáig hatást gyakorol a magyar közgondolkodásra. A mi feladatunk, hogy kiállásából, eszméiből erőt merítsünk és egzisztenciális félelem vagy morális restség okán se engedjük meg, hogy Magyarország építése zsákutcába fusson, hazánk elszalassza történelmi lehetőségét a kitörésre, „a mostani évtized megnyerésére”.
