Pesti Srácok

Gulyás Gergely: az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel

null

Az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel; ha felismerjük, hogy örökösök vagyunk, van mit folytatnunk, fel tudjuk fedezni ennek az évezrednek a tapasztalatait, és különösen azt, amit a jövőbe átvinnünk érdemes – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Nagykanizsán. Gulyás Gergely a nagykanizsai önkormányzat augusztus 20-ai megemlékezésén arról beszélt, hogy Szent István viharos, nehéz és ellentmondásos korban államot alapított és országot épített, amely kiállta az idők próbáját.

– fogalmazott a politikus. Gulyás Gergely azt mondta: Szent István életművéből és politikai hagyatékából ezer esztendeje élünk mindannyian, akiknek a magyar állam otthont, házat, hazát jelent.

PestiSracok facebook image

– vélekedett Gulyás Gergely.

– mondta. Kifejtette: „egy másik ország államiságát fenyegető háború a szomszédunkban, évtizedek óta nem látott pénzromlás a világban mindenütt, elszabadult energiaárak, gyökeresen átalakuló világpolitikai viszonyok, amelyekről annyit biztosan mondhatunk, hogy nem látunk olyan forgatókönyvet, amelynek Európa nyertese lenne”.

– mondta Gulyás Gergely.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még