
Az önkormányzati választás évében egészpályás baloldali álhírkampány indult a miniszterrel szemben: többek között azt hazudták róla, hogy bejelentette, hetven év felett eltörölné a nyugdíjat. A bírósági meghallgatás során a vádlottak beismerő vallomást tettek, így rágalmazásért ítélték el őket, amivel szemben nem fellebbeztek.
A szóban forgó két portál az Amerikai Egyesült Államokban van regisztrálva, amerikai szervereket használ és olyan cikkeket jelentettek meg, amik szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között azt nyilatkozta, hogy
a nyugdíjasok az évek alatt rendkívül meggazdagodtak a rengeteg félre tett pénzből, amit a kormánynak köszönhetnek, hiszen a nyugdíjat a kormány adja nekik (…), a magánvagyonuk átlagosan 12 millió forint, csak el van rejtve a párnacihába, meg a kolbászok közé a spejz ajtaja mögött. Kérném, hogy minden nyugdíjas legalább egy millió forinttal segítsen bele az államadósságba, mert tönkre megy az ország, ha nem lesz valami kitalálva!
Egy nappal később, ugyancsak ezen a portálon jelent meg a „Gulyás Gergely: 70 év felett eltörölném a nyugdíjat, mert nincs szükség rá. A felhalmozott vagyonukból vígan elélnek a hazai nyugdíjasaink, hiszen…” című írás, amely szerint a miniszter a következő nyilatkozatot tette:
A 70. évet betöltött nyugdíjasok, akik 70 év leforgása alatt, 50-150 millió forintnyi vagyont halmoztak fel. Véleményem szerint, akik ekkora vagyonnal rendelkeznek, jogtalanul veszik fel havonta a járandóságukat, ezzel elveszik a valóban rászoruló kisebbségiektől a kibővített családi pótlékot, és egyéb juttatásokat. Felszólítom a hetvenedik életévüket betöltött nyugdíjasokat, hogy egy lemondó nyilatkozattal mondjanak le a nyugdíjról, ezzel felszabadítva a költségvetést. Azt gondolom, hogy a nyugdíjasok nagyon jól élnek, dúskálnak a pénzben, csak ezt nagyon jól leplezik, nem akarják, hogy bárki kölcsön kérjen tőlük, sógor, komámasszony vagy szomszéd.
2019. november 6-án már a Hírzóna24.com-on jelent meg egy cikk, amelynek címe a következő volt: „Gulyás: Heteken belül utolérjük Németország színvonalát, mivel bevezetjük a nyugdíj csökkentést”. A cikk állítása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, hogy „az elszabadult nyugdíjak miatt nem tud eredményeket felmutatni a kormány, de ennek heteken belül vége, és rendkívüli eredményeket fogunk elérni így. Heteken belül utolérjük a német gazdaság ütemét, ugyanis bevezetjük a nyugdíjak optimalizálását, ugyanis aránytalanul sok pénzt fizet ki az állam a magyar nyugdíjasoknak, és mondhatni kong az államkincstár ezen okokból. A legtöbb nyugdíjas a félretett pénzéből vígan elélhet élete végéig nem is akármilyen életszínvonalon”, ezért a legtöbb idős embert nem fogja különösebben megérinteni a nyugdíjcsökkentés, amely először 18 százalékos csökkentéssel indul, majd egy újabb tizennyolc, és végül 14 százalékkal zárul.
Csakhogy a tárcavezető ilyen tartalmú nyilatkozatokat soha nem tett, egyértelmű álhírterjesztésről, rossz színben való feltüntetésről volt szó, épp ezért feljelentést tett 2019 decemberében.
Minap került sor az ügyek érdemi, összevont tárgyalására a Békéscsabai Járásbíróságon, amelyen a két vádlott távmeghallgatás útján vett részt. A vádlottak beismerő vallomást tettek, ezért az irányadó büntetőeljárási szabályok szerint lehetségessé vált, hogy a bíróság bizonyítási eljárás nélkül érdemi határozatot hozzon. A vádlottakat rágalmazásért elítélte a bíróság. Egyikükre 300 ezer forintos pénzbüntetést, míg a másikra 150 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a bíró. A bíróság mind a két személy részére részletfizetést engedélyezett. A Mandiner úgy értesült, a vádlottak az ítéleteket tudomásul vették, fellebbezést pedig nem nyújtottak be ellene.
Forrás: mandiner.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
zsuzsa.kis
2022-01-16 at 08:53
A bírság után még két nullát tehetett volna a bíró úr, márhogy örök éltre elmenjen a kedvük a propaganda hazudozástól.Igazi komcsi tempó,hazudj jó nagyot,azt elhiszik!
Bajszy
2022-01-15 at 23:34
Nevetséges valakit egy napi átlagfizetésre büntetni egy ilyen volumenű ügyben. Erre még részletfizetést kértek?
Az ítélet sértőbb, mint maga a bűncselekmény amit elkövettek.
khm
2022-01-15 at 22:57
Rossz hír keltésért 450 ezer?
Kezdetnek is gyenge,de legalább valami. Szerintem szép demokratikusan pofán kellene ezeket illetni,és az csupán vélemény nyilvánítás volt.
Logikus
2022-01-15 at 21:41
Egyre több pert nyernek meg a ballib álhírgyártókkal szemben a kormányoldal emberei. Ez azért lehetséges, mert egyre többször perelnek ők is! Már nagyon itt volt az ideje!
janos szabo
2022-01-15 at 20:50
Ez az “ítélet ” nevetséges !
Gáspár Anette
2022-01-15 at 20:22
Ha rágalmazás, akkor az bűncselekmény.
obsitos
2022-01-15 at 18:43
Mekkora lúzerek, amcsi szerverek, mikre költenek!
Ja, anno ezeket valahogy nem olvastam, nem tudtam jól megijedni.
Papu
2022-01-15 at 18:41
Az EU bármilyen szervezetének:
Tényleg függetlenek a bíróságok Magyarországon, mert ha egy üzemelő (!) miniszternek kettő és fél (2,5) évbe telik az igazát bizonyítania, akkor képzeljük el, hogy egy gyalogkakukknak hány évtized kell??????
Győző
2022-01-15 at 17:41
Cinikus, pofátlan ítélet!
Jogàsz
2022-01-15 at 17:16
Az emberek egymas iranti tisztelete egyre inkabb megszūnni làtszik,az èlet minden terūleten is.A mi kis komment világunkban leìrtak is sok esetben kìvànni valòt hagynak maguk utan,ugy stìlusban,mint èrtelmezesben is. Mielőtt egy kèt peldàra kitèrnèk megragadom az alkalmat,hogy TISZTELETEMET FEJEZZEM KI A KIVÈTELNEK. Kommentelő ? A jogasz nem igazsàgūgyi,hanem gazsàgūgyi.Tény,hogy van ilyen is,de a munkàjàt becsūletesen ellàtò jogàszt ily mòdon nem lehet ràgalmazni.Kommentben sok.minden megengedhető,de a ràgalmazàs nem.
Jogàsz
2022-01-15 at 16:47
Ez nem csak ràgalmazàs,egy neves politikus egziztenciàjaba tapostak bele.Szemérmetlenūl mertek hazudni,ki àllt mögöttūk? A cèl,lejáratas volt,es a tömegek làzìtàsa.A 3,es 15o.ooo.os bìrsàg nem būntetès.Ez amolyan ejnye,bejnye volt. Pèldàt kellett volna statuàlni.
Judit
2022-01-15 at 16:15
Igen, ez az ítélet annyi, mint halottnak a csók.!!! Förtelmes hogy ilyen semmitérő ítéletet hoznak ezekkel a mocskokkal kapcsolatosan.!!!Körbe röhögik a világot, mert ezek mindent megtehetnek büntetlenül.!!!
Karácsony.sk
2022-01-15 at 16:07
Az a baj, hogy amikor kiokádják a hazugságot a mocskos liberálfasiszta pofájukból, akkor nagyobb kárt okoznak a hazugsággal, mint a 2 év utáni esetleges jóvátétel!
Én olyan törvényt hoznák, aki hazudik, minimális büntetése csakis pénzbírság kegyen, ésmégpedig 10 000 000 000ft legyen!
Az összes többi csak ennek az összegnek a halmozottja!
Szlovákiából……
Belényi Gyula
2022-01-15 at 15:58
Komolytalan az ítélet. 100 ilyen álhírre kiszabott bírságot is lazán ki tudnak fizetni 2 év múlva az amerikából csordogáló pénzekből. És közben megtörténik a választás befolyásolása. Van valaki észnél a jobb oldalon?
Orientál
2022-01-15 at 15:50
Ezek állandóan hazudnak mint a Gyurcsányuk mondta hogy hazudtak este ……. ,állandóan balliberálisoknak zöldeknek ez a feladatuk ,Soros ezért pénzeli őket.
Perczel Éva
2022-01-15 at 15:42
Már semmi nem a régi! Hazuggal szemben is lehet nyerni!
Béla
2022-01-15 at 15:41
Sokáig tartott, mire: “A vádlottakat rágalmazásért elítélte a bíróság.”
Azt nem tudhatjuk meg, hogy személy szerint kik ezek a gátlástalan hazudozók?
Gottwald Zsolt
2022-01-15 at 15:36
Ezzel az a baj, hogy a ràgalmazàs, az àlhir az minden agymosott idiotàhoz eljutott.
Biztosan rengetegen leadtàk.
Az itéletet ezzel szemben valoszinüleg egyetlen balliberàlis portàl sem emlitette meg.
Vagyis kussolnak/kussoltak rola!
Igy a legtöbb balliberàlis baromnak mind a mai napig az a benyomàsa, hogy akkor ott igazat irtak, jön a nyugdijcsökkenés! Hiszen sehol nem olvassàk a valosàgot!
A biroknak kötelezni kéne az adott médiumot, hogy ilyen esetben minden alkalommal egy helyreigazitàst kell publikàlnia!
Tolnai Ferenc
2022-01-15 at 15:33
Egy ellenzéki politikus sohasem fog pert nyerni,mert akkor is hazudnak mikor kérdeznek. Világos No Komment ,nevű buzerátor.!
Rolo
2022-01-15 at 15:29
No Komment
Majd akkor ha libsiknél is megjelennek az ilyen és ehhez hasonló információk! 😉
No Komment.
2022-01-15 at 14:52
Jó kis cikk. Arról mikor lesz cikk amikor egy ellenzéki politikus nyer pert egy kormánypárti propagandaoldallal szemben? Úgy lenne igazságos.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-01-15 at 14:47
Kevés a megítélt bírság, és részletet sem lenne szabad adni rá, mert folytatni fogják a hazudozást! Anyagilag, teljesen a földbe kell döngölni ezeket az álhírterjesztőket, mivel ha külföldi szerverparkot tud fenntartani, akkor jól jövedelmez a hazugságpropaganda! Fizessenek a férgek, a gatyájukkal is!