A globalista propaganda hazai junior koordinátora nem fogja szó nélkül hagyni azt a szemérmetlenséget, amit Dancsó megengedett magának, amikor az amcsi nagykövetséget vette a szájára. Holott ezt a kört már lefutották egyszer. Tudniillik, amikor legutóbb Dancsó szembeszegült a pinkkommunista online kétharmaddal, akkor megkapta a magáét: kielemezték Marciék seggre passzos nadrágban, hogy már nem vicces, már nem menő, már nem nézik. Sőt, a Retard Duó magasabbik tagját is ráküldték, aki olyan különleges fegyverekkel van felvértezve, mint a beszéd közbeni kérődzés. Az eredmény azonban elmaradt. Dancsó csak szájal. Ráadásul a főnököt veszi a pofájára, Pressman urat, lépéskényszerbe hozva ezzel a Partizán boszorkánykonyháját.
Mit tehet Marcink?
Ideális viszonyok között számtalan lehetősége lenne az amerikaiak gyerekhadseregét toborzó és vezérlő Mártonnak, de Dancsó speciális eset, ráadásul a viszonyok sem ideálisak, hiszen éppen kampány van, és a hazai erőközpontjaik máshová fókuszálnak.
Metoozás nulladik körben
Adja magát a lehetőség, hogy pár savanyúképű, borotválatlan nőstény feministával – akik szinte epekednek érte, hogy végre egy férfi kihasználja őket – komor hangulatú, tévészerelőket megszégyenítő, képcsöves Videoton-arzenál előtt piroslámpás negyedeket idéző vibe ölelésében elemezzék, mennyire mérgező partner Dancsó a zárt ajtók mögött. Ez azonban kuka, hiszen Dancsó követői pont olyan szarkazmuskedvelő, vagány shitposterekből tevődnek össze, akik telibe f*ssák az ilyen hülyeségeket, másrészt a Magyar–Varga-ügyben tanúsított képmutatás egy időre zárójelbe teszi a metoozásokat.
A lidércek kezébe adni
Jó ötlet lehet a Puzsér–Pottyondy párosra bízni a piszkos munkát, de van egy kis gond. Dancsót már korábban áttolták ezen a gyalugépen és csak egy kis szálkát bírtak legyalulni. Hiszen Puzsér régi taktikája a fúziós merénylet, ami úgy néz ki, hogy az éppen futó delikvenssel összeülnek, követőfúziót alkalmazva Puzsér elszívja a fiatal netes követőket, majd dolgavégeztével hátba lövi a gazdatestet. Dancsóval ezt már megcsinálták, sőt, többet is, hiszen Edina karakterét úgy építették fel, hogy Dancsó stílusát, mimikáját és – amennyire lehet – a humorát klónozták. Így ez is kábé annyira volna hasznos, mint Lakatos Márkba egy análtágító.
Az orosz szál
Kicsit erőltetett, de összeoroszozni sose rossz megoldás. Indulhatna mondjuk onnan a történet, hogy aki az amerikai nagykövetséget kritizálja, az Putyin véres háborúját támogatja, aki köztudottan egy őrült, és hamarosan rá fog támadni a NATO-ra. Ezzel mindössze annyi gond van, hogy egyrészt már a hardcore HVG-olvasóknak is büdös ez a narratíva, másrészt Dancsó kifejezetten nyugati arc, aki nem Amerikát próbálja démonizálni, csak a woke szarságtól viszket, ahogy azok többsége is, akiket ma oroszpártinak hazudnak. Érdemes tehát tovább gondolkodni.
HVG–666–Telex
Nekifeszülhetne a nehéztüzérség, Marci és a főnöke kérésére, de nem hiszem, hogy van most erre energiájuk. A HVG épp szétesőben van Magyar Péter okán, és a düledező szerkesztőségnek ennek ellenére is teljes gőzzel kell nyomni a napi 7–8 felszopó cikket olyan szalagcímekkel, hogy: “lehet még ennél is népszerűbb Magyar Péter?”, ami mellett már Zelenszkijről meg az Azov ezred nácijairól sem tudnak elegendő dicshimnuszt zengeni. És a másik kettő is leterhelt. Valószínűleg a mesterhármas most nem fog újabb frontot nyitni és beleállni Dancsóba.
A Retard Duó második bevetése
Újra nekieshet a Jólvanezígy duó, ahogy nagy valószínűséggel neki is fog, de nem hinném, hogy a nyerítés, meg a kérődzés és böfögés túl sok mindent hozzá tudna tenni érdemben az ügyhöz. Legfeljebb néhány “mennyibe került ez a videó nekünk” demagóg kommenttel megtolják Dancsó videóját és arra kényszerítik a YouTube algoritmusát, hogy kezdje el azt még jobban pusholni.
Lejárt lemez hadművelet
Mondom, ezzel már próbálkoztak, de ez még nem jelenti azt, hogy ne próbálhatnák meg újra. Nem ez volna az első eset, hogy sokadjára erőltetik ugyanazt, amibe már többszörösen megsemmisítően belepusztultak. Amúgy sem nyerni akarnak a harcokban, csak lehúzgálni Sam bácsit, arra meg talán elég lehet. Szóval ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Ha kell, újra bemondják rezzenéstelen arccal, hogy már idejétmúlt, lejárt lemez Dancsó. Az sem zavarja őket, hogy ha autóskártyák lennének, akkor amerikai pénz és CIA-kamion nélkül is ütné az egész paklijukat.
Marhagulya
2024-05-08 at 08:53
Na ezt végig röhögtem. Zseniális.XD
majomidomár
2024-05-03 at 00:42
mint Lakatos Márkba egy … megfulladok ugy röhögök
Mazochista
2024-05-02 at 12:26
Eddig nem is ismertem, de most ránéztem a “jólvanezígy” oldalára. Az is mazochista aki ezt a malacképű mókust végig nézi.
TalEle
2024-05-01 at 17:39
Marciék, mint a féle f@szopó Soros ügynökök, csak addig “demokraták” amíg, ellent nem mer mondani valaki nekik…
Irástudó
2024-05-01 at 14:02
Őslakos
Az írásképed, a szellemi színvonalad és a fidesz kétharmad között erős összefüggést érzek…
angolpuska
2024-05-01 at 13:21
“gyozo20182024-05-01 at 12:45
Gusztustalan ez a katkázás, marcizás, petizés.”
Mit szeretnél? Hazáját eláruló, saját nemét abuzáló, poloska-patkány, esetleg bolsevik-antifa?
gyozo2018
2024-05-01 at 12:57
Megint véleménydiktátorok személyesen ekézk egymást, ahelyett, hogy érdemi kampányt folytatnának. A metafora “kincs” meg gyomorforgatóan undorító. Akkor is ha amúgy igaza van. A köznyelv lezüllesztésében versenyben állnak egymással a jobb és bal oldali publicisták: ki tudja lejjebb húzni a színvonalat. Kár.
gyozo2018
2024-05-01 at 12:45
Gusztustalan ez a katkázás, marcizás, petizés.
Okos-ŐsLAKOS
2024-05-01 at 11:38
Bevallván, hogy GM egy cia ÓÓÓ, s nem általam like-olt, mivel hallgatni is förtelem lenne,
nézni meg!? …. ezért
Dancsót egyszer megnézem…
btw..
nekem csak a saját véleményem számít ELSŐSORBAN. De amit lehet, azt meghallgatom, hátha
nem
yt-ÁSZF
feltételes módban, angolul se (s)ÉRTVE!!lolz
Innen meg KÁR, HOGY ELTÜNT A LIKE-GOMB, DE megértem, mert MOST AKTUÁLIS!!2024 tavaszától!!
s
KIREKESZTŐSDI LESZ A NET minden (főleg webes) részén!! USA kezdeményre, a tik-tok
-TALANÍTÁS FOLYTATÁSÁVAL.
szerintem a társadalmi-Betegeket kezelni kell, mindegy brüsszeliek mit vaúznak, május elseje van… ki nem látja:
20 éve lopnak minket!!
rókerzsót
2024-05-01 at 11:04
Az itt leírtak nagy része komment formájában már megjelent az ominózus videó alatt. De van ott még irigységre apellálás, rogánozás, ner-ezés is többek közt. Minden IS, ami a besértődött libbantak’ “tarsolyában” leledzik.