Alighanem igaza lesz Ókovács Szilveszternek abban, hogy G. Fodor Gábor új könyve nem fogja a sikerlisták élét ostromolni. A gondolkodásról gondolkodás nem ígérkezik tömegek kedvenc olvasmányának, ugyanakkor messze nem is haszontalan. Az pedig kifejezetten érdekes ötlet volt, hogy a politika világán kívülről érkező művészeket ültessenek a szerzővel egy asztalhoz, hogy az egyéni és a közösségi gondolkodás folyamatáról beszélgessenek.
Októberben jelent meg G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatójának új könyve A „késes” ember címmel, amelynek nemrég tartották a bemutatóját. A könyvben szó esik a magyar jobboldal közelmúltbeli sikereinek okáról, hátteréről. A szerző feszegeti azt a kérdést is, hogy a politika mely természettörvénye vonatkozik a mindenkori kormányzó erőkre, továbbá, hogy miért véresen komoly dolog, illetve miért alapvetően fontos a gondolatháború. A Szabó László által vezetett beszélgetést azonban váratlan módon nem a politikára hegyezték ki, mert abban Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója és Molnár Tibor Attila – művésznevén Trap kapitány –, a Tha Shudras zenekar énekese vett részt, tehát kívülállók beszélgettek a politikai gondolkodásról. Ebből aztán, egyáltalán nem meglepő módon, a művészi alkotáshoz kapcsolódó, bőséges kitérők kerekedtek, és a beszélgetés méltó lett magához a témához: gondolkodós, a különböző területek közötti párhuzamokat keresős.
Mivel a borítón egy felismerhetetlen alak áll, késsel a kezében, természetesen elsőként az a kérdés merült föl, hogy ki a késes ember. A szerző ezt válasz helyett további kérdésekkel toldotta meg, miszerint ki lehet a borítón látható figura? A gyilkos? A nyomozó? Ő maga valamelyik ezek közül? Esetleg ő a kés, ahogy a borítón a pengébe van beleírva a neve? Ezzel a fejtegetéssel kezdődött a gondolkodásról való közös gondolkodás. Ókovács Szilveszter azért méltatta G. Fodort, hogy akármilyen téma kapcsán forgatja az érme két oldalát, nem beszélve az éléről; mindig ott van benne a teremtő gondolat.
„Nem mindenki szenved gondolatháborútól, mert nem mindenkiben van gondolat”
– mondta az Operaház igazgatója, hozzátéve, hogy vannak végrehajtó típusú emberek, akikben néha bántóan kevés gondolat van, akiket nógatni kell, hogy kommunikáljanak a működés érdekében. Szavai szerint borzasztóan fárasztóak a tépelődés nélküli, vagyis az önreflexiót nélkülöző emberek. G. Fodor Gábor az említett tépelődést azonosította a gondolatháborúval – azt, hogy az embernek vannak kételyei.
Elmondása szerint a könyv a függöny mögé néz, megmutatja, hogy a politikus is tépelődik, neki is vannak kételyei, ám ezeket a jó politikus elrejti, és csak a végeredményt, azaz a kiérlelt gondolatot mutatja meg a nyilvánosságnak.
Ezzel ellentétes az, amit a művész csinál, hiszen ő éppen a tépelődését és a kételyeit fogalmazza meg a műalkotásban.
„Az értelmiségi a tépelődésből csinál művészetet. Erről szólnak Kondor Béla festményei, vagy Weöres Sándor megnyilvánulásai. A belső küszködésből születik valami jó dolog.”
A helyeslő Molnár Attila Tibor hozzátette, hogy a színpadon határozottan kell kételkedni. Elmondása szerint ő maga is sokszor megtapasztalta, hogy egy más által elültetett gondolat indította be nála az alkotói folyamatot.
Fotó: XXI. Század Intézet
Szabad-e a művet a saját arcodra formálni, a szerző által hagyott „hézagokba betüremkedni”, szabad-e neki olyan értelmezést adni, amelyet te gondoltál hozzá, és azt szabad-e a nyilvánosság elé tárni ott, ahol bemutatod? – ezeket a kérdéseket tette fel Ókovács Szilveszter a művészi gondolkodás és tépelődés példájaként. Erre G. Fodor Gábor úgy reagált, hogy a gondolat és a hozzá társuló bátorság vág utat a kilátástalanságban, új utat a világban, ezért mindig azt kérdezgetni, hogy szabad-e, az tulajdonképpen komformizmus.
A gondolatot végül azon mérik meg, hogy lett-e ott út, ahol utat próbált vágni – fejtegette G. Fodor.
Lehet-e tanítani a gondolkodást? – tette fel a kérdést Szabó László. A szerző úgy válaszolt, hogy ő tud hosszú, terjedelmes állításokat is tenni, de a politika arra tanította meg,
„hogyan jutsz el egy velős mondatig”.
Mint mondta, nagyon nehéz eljutni egy-egy mondatig, akár egy szóig. Hangsúlyozta, hogy kell gondolat, de végső soron egy velős, sűrített gondolat meghatározására van szükség, amit az ember el akar mondani. G. Fodor Gábor szerint lehet rosszul is gondolkodni, a lényeg a gondolkodás akarása. Ugyanakkor gondolatbűnnek tartja a kishitűség, amikor nem hiszünk benne, hogy mi is lehetünk másolásra érdemes modell.
„Aki kishitű, az már el is veszítette a gondolatháborút.”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS