A politika girbe-gurba tévútjának nevezte Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor és a Fidesz immár ötödik kormányzási időszakát, és bejelentette, hogy ennek a girbe-gurba tévútnak a kiegyenesedése idővel magától is megtörténne, de az ő dolguk az, hogy ezt az időt lerövidítsék, mert ők lesznek a rendszerváltók.
Az idő magától is megoldaná, a mi dolgunk, hogy lerövidítsük az időt. A politika girbe-gurba tévútjai idővel kiegyenesednek. A történelem útjába simulnak vissza. Éles kanyarral, vagy simább csatlakozással. Németországgal az előbbi történt 1945 után, Spanyolországgal inkább az utóbbi Franco utolsó éveiben, majd halálát követően
– írta elmélkedő reggeli pillanataiban a DK elnöke. Hozzátette, hogy Magyarország is visszatér a történelem főútjára, Orbán nélkül, sőt, Orbán ellenében.
A politikus eszköze az idő. Gyorsíthatja, vagy lassíthatja a történelmi utat. De csak időlegesen zökkentheti ki. A szekér az út vájatában marad. Az idő visszabillenését a rendszerváltás hozza el. És mi leszünk a rendszerváltók
– fogalmaz Gyurcsány. Végül azzal zárja aktuális gondolatait, hogy Magyarország újra csodálatos hely lesz, okos és nyugodt emberekkel, akik vigyáznak egymásra, “az emberi élet mindenkit megillető lehetőségével”.
Az a dolgunk, hogy gyorsítsuk az időt. Hogy minél gyorsabban visszatérjünk a történelem főutcájára. Készülünk
– üzente a bukott miniszterelnök.
Vezető kép: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS