
Két országos listás mandátum kiadásáról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A bürokratikus bejelentés lényege, hogy Gyurcsány lemondott egy DK-s mandátumról azért, hogy az LMP-nek adva azt, a párt parlamenti frakciót alakíthasson. Kérdés persze, hogy mi lesz Gyurcsány kegyének az ára.
A tavaszi parlamenti választáson a DK–Jobbik–Momentum–MSZP–LMP–Párbeszéd országos listájának 2. helyén mandátumot szerző Dobrev Klára április 19-én lemondott képviselői helyéről. A jogszabály szerint a listán szerzett mandátum megüresedése esetén a jelölőszervezet nevezheti meg, kinek kéri kiadni a mandátumot. A közös pártlistát állító jelölőszervezetek Gyurcsány Ferencet, mint a DK törvényes képviselőjét hatalmazták meg, hogy bejelentse, kinek kéri a mandátum kiadását, ő pedig a közös pártlista 50. helyén szereplő Bakos Bernadettet jelentette be a megüresedett mandátum betöltésére. Karácsony Gergely szintén az ellenzéki összefogás listájáról, annak 3. helyén szerzett mandátumot, de április 19-én ő is lemondott. A közös pártlistát állító jelölőszervezetek Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd Magyarországért Párt törvényes képviselőjét hatalmazták meg a mandátumot szerző jelölt bejelentésére, ő pedig a lista 57. helyén szereplő Szabó Rebekának kérte a mandátum kiadását.
Mivel a bejelentések megfeleltek a törvényi előírásoknak, az NVB kiadta a két képviselőnek a mandátumot. Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.
Forrás: MTI; Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala
aladin
2022-04-21 at 09:01
Akkor ezek szerint Szél egyedül tovább ugrálhat táncolhat és fütyülhet az utcán.
FER
2022-04-20 at 20:14
Rókaként széthordtam egyenként az MSZP tyúkjait. Tessék, itt van egy, ti éhenkórászok!
Vélemény
2022-04-20 at 17:15
Ebből az esetből is jól látszik (persze csak annak, aki nem dugja a fejét a homokba), hogy baloldali összefogás célja csakis a mandátumok és a pozíciók megszerzéséről, ……és hát lényegében a pénzről szólt! A választók érdekei, vagy a fennhangon hirdetett demokrácia ide, vagy oda, mit sem számít…..
Utólag is jól érzékelhető, hogy a dirrel-dúrral előadott előválasztási ceremónia egy smafu volt, az egész szabályt az érdekeknek megfelelőn meglékelték és a kalapból kiemelték a kiszemelt nagyágyúnak gondolt messiás MZP-t! Persze nem sokra mentek vele, mert azért a választók mégsem annyira hülyék és buták, mint ahogy gondolták……azét mégsem lehet mindent lenyomni a torkukon!
Most meg aztán végképp mindenki láthatja, hogy mit is jelent valójában a képviselői lista sorrendje! ….Hát az is csak addig jó, amíg lobogtatni leget,………mit se számít a megegyezett és felállított sorrend, hiszen mindezt szépen a sutba lehet dobni, mert hát úgy-e vannak a protekciós haverok, akiket ki kell kiszolgálni, a többi bamba meg néz ki a fejéből és kussol……..hisz a nagy főnök, az mégis nagyfőnök!! …..és hát a választók, meg hallgassanak, ilyenkor már nem fontosak, lejárt az ő szerepük és pont!
Egyszerűen félelmetes, ahogy ez a liberális baloldal működik saját kénye kedve szerint!! Nem is értem, hogy a baloldali szavazók ennyire nem érzékelik, ezeket az átveréseket???…..nem veszik észre, hogy lépten nyomom csak szédítik őket, hogy semmi ígéretet, vagy szabályt nem tartanak be? !!! ………. képesek továbbra is a süket dumájukat bevenni és rájuk szavazni??!!!………..és, hogy még mindig elhiszik a megvezető dumáikat???…!!!
Királytigris
2022-04-20 at 17:10
Ennek a két hölgynek mit kellett tennie a mandátumhelyért?
Orientál
2022-04-20 at 17:06
Gyurcsány selejtes semmitérő csicskapártjai országgyűlésben fogják tépni a szájukat ,eredetileg 5% alatti elvtársai mint a párbeszéd is. Rengeteg állami fizetésért.
Uncle Ment
2022-04-20 at 16:21
Az eredeti terv nem az volt, hogy az ellenzék megnyeri a választást?
Egyéni 60, listáról még 70 mandátum
osztnemköllpöcsölni
Gáspár Anette
2022-04-20 at 15:47
Petike jár…
Torockó
2022-04-20 at 15:16
Feltalálták már a listán lévőkre – azaz kiválaszt egy jelöltet – egy szavazat. De lehet kettő, vagy amennyi, de névre kell szavazni. Ha valaki nem veszi át, akkor smafu a pártjának.
Rakovszky István
2022-04-20 at 14:47
Az lenne igazán demokratikus, hogyha egy listáról bejutó jelölt lemond a mandátumáról, akkor azt törlik is annélkül, hogy valakinek átadhatná‼
Puncius Pinatus
2022-04-20 at 14:39
A böszme határozza meg a sorszámot, meg minden mást is.
Imahetet hirdetek, Isten kegyelméből valami történjen már vele, velük….
Minden hétre lenne, jutna egy ima.
Mielőtt szó érne, liberális keresztény vagyok.
Most úgy is divat.
Nobozmeg
2022-04-20 at 14:32
Evetke2022-04-20 at 14:29
“Minek van sorszámozott lista, ha bárkit meg lehet jelölni? Miért nem a soron következő kapja a mandátumot?”
.
Egyszerű…mert az túl igazságos lenne!!!
Evetke
2022-04-20 at 14:29
Minek van sorszámozott lista, ha bárkit meg lehet jelölni? Miért nem a soron következő kapja a mandátumot?