Gyurcsány Ferenc privatizációs harcostársainak kedvez a Veszprémi Törvényszék Szabó Györgyi vezette tanácsának mai döntése, amellyel minden vádlottat felmentett a tíz halálos áldozatot követelő és több tízmilliárd forintos kárt okozó vörösiszapkatasztrófa felelőssége alól – ezt anélkül is ki lehet jelenteni, hogy atomjaira szednénk az ítélet indoklását és latolgatnánk, hogy ha nem a Btk., akkor milyen hatósági, társadalmi fórum szankcionálja azokat a visszaéléseket, amelyet a MAL Zrt. körül bizonyíthatóan elkövettek. Az ajkai timföldgyár esete ugyanis iskolapéldája a legbrutálisabb privatizációs bűnöknek, és a gyakorlatilag ingyen megszerzett állami vagyon kifosztásának, széthordásának. A mai meghökkentő ítélet apropóján felidézzük korábbi oknyomozó cikkeink ma is érvényes megállapításait.
HUTH GERGELY – PestiSrácok.hu
Emlékezetes, hogy az ajkai timföldgyárat a Horn-kormány idején mindössze tízmillió forintért vehette meg a Gyurcsány Ferenchez több szálon kötődő Tolnay Lajos és Bakonyi Árpád nevével fémjelezhető, pártállami, feltörekvő fejesekből álló klikk. A már 1997-ben is 1,7 milliárd forintra értékelt, jól működő üzem ingyenprivatizációját, azaz a jelképes vételárat a privatizációs szerződésben azzal indokolták, hogy Tolnayék 3 milliárd forint (!) értékű környezetvédelmi kármentesítést és 4 milliárd forint (!) értékű technológiai fejlesztést vállaltak.
Ezeknek a vállalásoknak a nagyobbik részét elsumákolták – ez akkor is tény, ha az események után sok évvel a bíróság személyes büntetőjogi felelősséget esetleg képtelen volna megállapítani. Egész egyszerűen jórészt nem történtek meg azok a gyár biztonságos üzemelését szolgáló fejlesztések, amikre hivatkozva Gyurcsány Ferenc és üzlettársai gyakorlatilag ingyen vehették a nevükre a teljes magyar alumíniumipart.
Más kérdés, hogy e milliárdos fejlesztések elsumákolása fölött az akkori kormányzatok szemet hunytak. Korábbi tényfeltáró cikkeimben tételesen is bebizonyosodott, hogy úgy a MAL Zrt.-nél, mint Gyurcsány Ferenc MOTIM-jánál, azaz a mosonmagyaróvári timföldgyárnál is – súlyos visszaélést követve el – több mint egy évtizedig halogatták, majd jórészt valódi tartalom nélkül “lepapírozták” a fejlesztéseket és környezetvédelmi beruházásokat. Az államot több milliárd forint kár érte, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., majd jogutódja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) mégsem tett semmit a kár behajtására, vagy a fillérekért megszerzett gyárak visszaszerzésére. Tudni kell, hogy a teljes alumíniumipart (a közös nyersanyagbázisra és a beszállítói szerződésekre hivatkozva) egyetlen, egymásra épülő szerződéscsomaggal privatizálták és Balassagyarmattól Ajkán át Mosonmagyaróvárig mindenütt ugyanaz a kör, azaz Gyurcsány Ferenc és a Tolnay-csapat volt a vevő, majd a privatizáció után osztozkodtak a tulajdonrészeken. Érdekesség, hogy Bakonyi Árpád ekkor még az ÁPV Rt. képviseletében az eladó oldalán állt, majd nem sokkal később már a privatizált gyárak mögött tulajdonosként és vezetőként tűnt fel Gyurcsány Ferenc és Tolnay oldalán. Egy amerikai vevőt leszámítva minden értékesítésre jellemző volt az ajkai tízmillió forintos eset.
Gyurcsánynak például ötmillió forint erejéig kellett a zsebébe nyúlnia Mosonmagyaróváron, míg a bauxitbányákért is csak összesen pár tízmillió forintot fizettek.
(Meg kell jegyezni, hogy az egész privatizáció főmachinátora, Bakonyi Árpád a MAL-nál a katasztrófáig tulajdonos volt, ám az iszapömlés után stílusosan a gyárigazgatóként alkalmazott, Zoltán nevű fiát tolta előre, így végül a tapasztalatlan aranyifjú került a vádlottak padjára.)
Tudni kell azt is, hogy a környezetvédelmi és technológiai fejlesztéseken túl volt még egy közös jellemzője a szerződéseknek: nagyon szigorú munkaügyi kötelezettségeket is tartalmaztak, például a munkakörülmények javítását, a fizetések és a létszám szinten tartását.
A szakszervezet lett volna a biztosíték
Ajkán például a vevők azt vállalták a szerződésben, hogy 1997-től 2002-ig folyamatosan emelik a fizetéseket az inflációs rátával és nem csökkentik a 900 fős létszámot, nem mondják fel a kollektív szerződést és folyamatosan javítják a munkakörülményeket. A vállalások teljesítésének felügyeletét a szerződés a szakszervezeti bizottságra bízta. Kikötötték például azt is, hogy évente 20 millió forintot költenek a munkakörülmények javítására, és amennyiben ez nem teljesül, úgy az összeget a szakszervezetnek kell átutalni. Mindezek biztosítékául az ÁPV Rt. 500 millió forint értékű jelzálog opciót kapott. Korábban felhívtuk a jogutód Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kommunikációs osztályát, hogy érvényesítették-e a jelzálogot és indítottak-e bármiféle jogi eljárást az évek során a vállalások elszabotálása miatt, de azt a választ kaptuk, hogy az MNV-nek a privatizált társasággal kapcsolatban már nincsenek érvényesíthető kötelezettségei.
Merthogy a vállalások jó részét nem teljesítették, a filléres vevők a gyárat gyakorlatilag a hetvenes évek műszaki színvonalán üzemeltették tovább. Ismert, hogy a 2010 október 4-i gátszakadás után 40 négyzetkilométeren terült szét
a maró, lúgos iszap, tíz ember halálát és 150 ember sérülését okozva.
A legnagyobb bajt a katasztrófa során nem is a vörösiszap, hanem a zagytérre kiengedett maró lúg okozta. Aminek – ha betartják a privatizációs szerződésben 4 milliárd forint értékben vállalt technológia fejlesztési kötelezettséget – egyáltalán nem is szabadott volna a kültéri zagykazettákban lennie. A korszerű timföldgyárakban a lúgot ugyanis leválasztják a melléktermékről és visszaforgatják a gyártási folyamatba, miközben a zagytérre csak a gyengén mérgező és hamar megszilárduló vörösiszap kerül. Ajkán azonban maradt az ósdi technika. A dolgozók parádés munkakörülményeit mindennél jobban illusztrálják azok a médiát bejárt, még a katasztrófa előtt titokban készített fotók, amelyeken a munkások bokáig gázolnak gumicsizmában a rossz csövekből a gyárudvaron és az üzemcsarnokban mindenütt elszivárgó lúgos folyadékban.
Szétfolyt iszap a gyár területén – hónapokkal a katasztrófa előtt. Más képeken a szerelőműhelyben is áll a lúgos folyadék.
Pad Ferenc, a szoci “érdekvédő” mintapéldánya
Ma már inkább csak mosolygásra ad okot Pad Ferenc, az MSZP ajkai politikusa személyének felidézése, aki a tavalyi időközi képviselőválasztás bukott jelöltje volt, de ennél fontosabb, hogy a rendszerváltás óta szakszervezeti bizalmiként, vezetőként ténykedett az timföldgyárban. A szocialista politikussá avanzsált, Schwartz Béla ajkai polgármester bizalmasaként számon tartott Pad manapság a nép egyszerű gyermekeként igyekszik magát beállítani, hangoztatva, hogy ő mindig is kiállt a valaha a legnagyobb ajkai munkáltatónak számító MAL Zrt. dolgozóiért. A tények azonban mást mutatnak. Egészen mást: Pad Ferenc az iszapkatasztrófáig nem érdekvédőként, hanem sokkal inkább a milliárdos gyártulajdonosok cinkosaként, csendestársaként funkcionált.
Mindez persze csak annyiban érdekes, hogy lássuk: kiknek kellett volna számon kérnie a privatizáción megtollasodott nómenklatúra elmulasztott vállalásait.
Óh, az a csodás Horn-kormány! Ki más is szignálta volna a szerződéseket, mint az SZDSZ-es Eörsi Mátyás és a “körömtépő” öreg ÁVH-s Bauer Miklós közös ügyvédi irodája
Minden gyárigazgató ilyen szakszist szeretne!
Arról, hogy az MSZP-s képviselő Pad milyen szigorúan védte a gyári dolgozók érdekeit és a környékbeli lakók egészségét, kellően beszédes képet fest a politikus Szarvas Szilveszter kollégánknak adott videóinterjója, amelyben zavartan hangoztatta, hogy a felügyelőbizottságnak, aminek ő szakszervezetisként a tagja volt, más a feladata, nem a számonkérés.
Persze boncolgathatnánk még sokáig a szoci pártkatonák botladozásait és felelősségét az ajkai timföldgyár lezüllésében és katasztrófájában, ha nem lennénk biztosak benne: az egész privatizációs színjáték során sem Horn Gyula kormányának tisztviselői, sem a vevő Gyurcsány-féle klán egyetlen percig nem gondolta komolyan, hogy akkori értéken valóban hétmilliárdot szórnak majd el fejlesztésekre.
Természetesen nem feltételezzük, hogy bárki is szándékosan idézte elő Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófáját,
de igenis felmerül a kérdés: ha a vevők betartják a privatizációs vállalásokat és végrehajtják a mai értéken több tízmilliárd forintnyi környezetvédelmi és biztonsági fejlesztéseket, vajon bekövetkezett volna a katasztrófa, vagy sem?
A szerző korábbi írásai a témában:
Gyurcsány és a szeméthegyek 1. – Magyar Nemzet
Gyurcsány és a szeméthegyek 2. – Magyar Nemzet
A vörösiszapos klán a nyáron is bajt okozott – Magyar Hírlap
A vezető fotót Huszti István (Index) készítette Bakonyi Zoltánról, aki szerint a tározó gátja “az erő szimbóluma volt”.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS