
Még fel sem ocsúdhatott a két kerületi polgármesterének elvesztéséből az MSZP, Gyurcsány máris újabb rohamra indult egykori pártja ellen. Egy nyilvánosságra került kép tanúsága szerint hétfőn Fletó, a szocialisták fővárosi közgyűlési frakcióvezetőjével, jelenlegi zuglói polgármesterrel, Horváth Csabával ebédelt – minderről a 444.hu számolt be. A habon a cseresznye viszont mégiscsak az volt, amikor Gyurcsány az ATV Egyenes Beszéd című műsorában bejelentette: három vidéki, komplett MSZP alapszervezet is kérte felvételét a DK-ba, de ő ezt még visszautasította, mondván: ezen még gondolkodjanak, mert „láthatóan zaklatott állapotban vannak”. A kérdés ezek után már csak az, hogy vajon hány napnak kell eltelnie ahhoz, hogy a szocialisták pártelnöke, Tóth Bertalan is felvételét kérje az MSZMP második generációs utódpártjába…
Emlékezetes, megrökönyödéssel teli, vonatott, de kínkeserves kapálózással búcsúztatta Tóth Bertalan pártelnök és Kunhalmi Ágnes választmányi elnök a szocialista párt süllyedő hajójáról- a már jól bevált balliberális szokás szerint – még időben lelépő III. és XVIII. kerületi polgármestereit. A szinte rendkívülinek nevezhető időzítési érzékkel megáldott politikusoknak nem elég, hogy az MSZP haláltusájának történetét sikerült előre mozdítaniuk, de egyben a Gyurcsány-pártot a legerősebb fővárosi frakciót adó közösséggé alkották. Mindezt persze – nyilván véletlenül – még a költségvetés elfogadása előtti időszakban.
A LOMI KIRÁLYA
A közvélemény előtt leginkább saját hiúságáról ismert, és persze az ingyen BKV ötletétől elhíresült Horváth Csaba ezek után a lomtalanítások idején a kupac tetején őrködő, a tulajdonjogokat lazább alapokon értelmező delikvensekhez hasonló feladatot lát el a megmaradt MSZP-s fővárosi káderek felett. Azonban láthatóan Ferenc testvér meghallva az idők szavát, figyelembe vette a mondást, miszerint: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Éppen ezért a budapesti szocialista „lomi királyával” is beszélgetésbe elegyedett, feltehetően a „hogyan tovább”- kérdésre keresve a számára megfelelő választ. Az eddig is borítékolható volt, hogy Gyurcsány nem marad inaktív szereplő, pláne, ha hatalomról és pénzről van szó. Mostanra pedig még a legelvakultabb pc-hívők is kénytelenek azzal szembesülni, hogy Ferenc testvér egy közepes kaliberű stróman formájában és Karácsony Gergely néven uralkodik a nemzet fővárosában.
ZAKLATOTT MSZP
A cinizmust is sikerült csúcsra pörgetnie a DK vezérének, aki Horváth Csabával történt ebédjét követően belibbent az ATV stúdiójába, hogy lábát végképp az MSZP – mára talán nem is létező – renoméjába törölve kijelentse: a szociktól most éppen három vidéki alapszervezetük menekülne át „a biztos jövőt jelentő” pártjához. Gyurcsány azonban nem adja olyan könnyen a parlamenti küszöböt igen nagy nehézségek árán megugrani képes pártocskájába való belépés esélyét: kijelentette, hogy ezen szervezeteket az átlépés elhalasztására kérte, mert úgy érzi, hogy az MSZP jelenlegi zaklatott állapotában nem biztos, hogy túlélné ezt a megrázkódtatást. Az őszödi beszéd ide vonatkozó passzusa szerint pedig megjegyezte, hogy „a DK egy erős szocialista pártban érdekelt”.
Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt másnap értékelte korábbi párttársa és miniszterelnöke előző napi mutatványát. Pontosabban értékelte volna, de a kamerák előtt is jól látható módon inkább próbálta kitakarni azt a sakktáblát, ahol már Gyurcsány bevitte a szociknak a mattot.
Fotó: Facebook
sorry
2020-03-03 at 19:34
A kasszát viszont nem viszik. A lóvé marad. Majd megosztoznak rajta a végén, mint vigaszdíjon. Elég lesz egy darabig, ha jól beosztják.
TalEle
2020-03-03 at 19:23
Úgy tűnik, hogy Gyurcsány sikeresen „szalámizza le” az MSZP-t, meg a Jobbikot, de nem biztos, hogy annyira örülni fog annak, hogy majd neki kell két 5 % alatti pártot becipelnie a Parlamentbe 2022-ben…
Namond
2020-03-03 at 19:09
Azért érdekelne egy jogi állásfoglalás.
Nem a választók megtévesztése, ha egy közvetlenül megválasztott polgármester hátat fordít jelölő szervezetének – ideológiájának, programjának, választási ígéreteinek – és megválasztását követően féléven belül, előzmény és magyarázat nélkül átlép egy másik pártba?
Azaz, hatályos-e az választói megbízás, melyet a HVB írásbafoglalt és mandátumként átadott a jelöltnek, aki azt eldobva, nem a szavazók választása és az átadott mandátum szerint jár el, hanem a konkurens pártszervezet érdekei szerint?
Érvényesnek tekinthető ez a polgármester választás választás?
Mit tesz egy polgár, ha rendel egy vörös pulóvert és kap egy zöldeskéket?
Ugye reklamál és perel?
Mit tegyen az aki rendelt/tudomásul vett egy vörös polgármestert és kapott egy zöldeskéket?
Namond
2020-03-03 at 18:33
Dagad már a kisgömböc.
Átsferi
2020-03-03 at 18:33
Rónai Egon kigömbölyödött pofával visszatért éves szabadságáról az ATV “Egyenes beszédébe?”, és első ténykedéseként behívta ezt a briganti Férget “beszélgetni.” Amikor Gyurcsány elhantázta, hogy három vidéki MSZP-s bagázs is bejelentkezett nála, Egon szeme sem rebbent ekkora hazugságra. Tendenciózusan hallgat, kockázatos lenne ott bármire is rákérdeznie. Csak hallgatni, és helyeselni szabad, esetleg eljátszani a hülyét.
Amikor Fletó előadta, hogy “naná, majd visszautasít két olyan tehetséges polgármestert, -a pestszentlőrincit, meg az óbudait – akik átvedlettek DK-nak -Egon bá’ akkor is kussolt, mert miféle jobb életút reményét ígérte nekik Gyurcsányné? A rég lesöpört EU-s alapbért, EU-s nyugdíjat, de tényleg szabad erről így hallgatni? Ha volna vér ennek a Féregnek a pucájában, Churchill férfia keménységű beszédét idézné a híveinek: ” Nem ígérhetek mást, csak vért és könnyeket”, így kellene szólnia Gyurcsánynak a csápolóihoz, egy infantilizmusba ragadt kripto-komcsi ballibsi bagázshoz, ha férfi volna!
Na ez
2020-03-03 at 17:13
dk fővezére te népbe lövető Gyurcsány a néptől ellopott milliárdjaidból sunyin röhögve már elkészíttettetted MSZP-nek a koporsót.
Na ez
2020-03-03 at 17:15
Érezhetően árad szét a balliberális dögszag.
Na ez
2020-03-03 at 21:11
Ezt a képet kell a korrupt Gyurcsányról kinagyítani és alá kell szövegezni ő és az éhezők …..
ambrus jó
2020-03-03 at 14:29
Ferkó!
Hallom a” VASTAG BERTA”-t az MSZmP nagyágyút leigazolod.
No, ez nem lesz messzehordó fegyver, de mint egy hülye nevetgélni tud(csak) végtelenül.HA neked is lenne szőlőbirtokod akkor jól taposná a bogyókat-arra még jó.
Ja és még egy opció már 2 azaz kettő félnótás is lesz a PÁRTban!
Dragon
2020-03-03 at 13:06
Nem is lesznek ezek olyan nagy falatok ,amikor az MSZP -ben egy hitvány Kórózs egy patkány Borbélyné meg egy sík hülye Kunhalmi a front ember.
khm
2020-03-03 at 13:11
A tótberci,meg a csámpás lábú izé (a fene sem tudja a nevét) már kutya?
(Az!)
Gomboc7
2020-03-03 at 13:22
Aki ugye az mszp elnöke…. 😉