Ha ezt megtudja az ellenzék, stadionépítéseket fog követelni

A Mandiner annak járt utána, hogy vajon tényleg irracionálisan sok stadion épül-e Magyarországon. Kitelne-e mondjuk a felcsúti Pancho Aréna árából egy kórház éves költségvetése, a 3-as metró felújítása, vagy mindez csak az ellenzék 2018-as kampányszlogenje volt? A cikkből kiderül, hogy nem kimagasló összegekből van szó, és Magyarországon nem irracionálisan sok a stadionok száma.

A Nielsen Sports 2018-as kutatása szerint Magyarországon a lakosság 54 százalékát érdekli a labdarúgás, és ezzel az arányszámmal a vizsgált országok tekintetében Németországot követjük, megelőzve az Egyesült Királyságot és Franciaországot. A rangsorban elfoglalt előkelő helyen túl ez persze nem meglepő: a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja. Az tehát, hogy itthon – és a világon mindenfelé – is épülnek stadionok, alapvetően nem kéne, hogy elfogadhatatlan legyen. A futballarénák számát – hogy valós képet kapjunk – mindenféleképpen valamivel, például dokumentált közérdeklődéssel, vagy más jelentős pénzt igénylő problémák megoldására fordított forrásokkal összehasonlítva érdemes számba venni.

Ha sokat kalandozik az ember egyes portálokon, az a benyomása lehet, hogy Orbán Viktor egymaga már régen megoldhatta volna a magyar egészség- és oktatásügy helyzetén túl az összes afrikai gyermek ivóvízellátását és az esőerdők védelmét is. Mindezt persze csak akkor, ha nem építene mindenáron stadionokat.

Stadion helyett hármas metró, egészségügy és Normafa-projekt. Vagy mégsem?

A lap szerint azonban érdemes szem előtt tartani a számok makacs racionalitását, és releváns összehasonlításokkal élni. Tekintsük példának a felcsúti Pancho Arénát, a stadionépítéseket érő támadások elsődleges célpontját. A stadionra a tao-rendszeren keresztül összesen 2,7 milliárd forintot költött (közvetetten) az állam. De mit vásárolhatnánk ebből a pénzből? Ha valaki épp metrózás közben olvassa ezt a cikket, biztos eszébe jut, hogy ennyiből fel lehetett volna újítani a hármas metrót már évekkel ezelőtt is. Sajnos nem: a főváros a 2019-es költségvetésében 80 milliárd forintot kapott az államtól erre a célra. Ez a Puskás Akadémia stadionjára költött tao-pénz közel harmincszorosa. Stadionépítés helyett persze költhettük volna egy Normafa-projekthez hasonló, környezetbarát beruházásra is. De nagyon nem: ennek a projektnek az összköltsége még mindig sokkal több, a tervezett beruházásokkal együtt több mint 15 milliárd forint. Na de egy kórház éves költségvetését biztosan állhatnánk ebből az összegből! Ez sem igazán jön be, ugyanis a Szent János Kórház 2017-es kiadásai több, mint 10 milliárd forintra rúgtak – fejtegeti a szerző.

Érdemes lenne azt is tisztán látni, hogy a szomszédos, összehasonlításra érdemes országokhoz képest túl sok stadionunk van-e. Az Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország és Szlovákia nemzeti labdarúgó-szövetségeitől összegyűjtött adatok alapján megnéztük, hány labdarúgó-stadion vagy egyéb, ötezer férőhelynél nagyobb, labdarúgó-mérkőzés lejátszására készült bármilyen építmény működik az adott országokban. A következő ábra azt mutatja, hogy az adott államban egymillió főre hány ilyen stadionférőhely jut. 

Fotó: Mandiner.hu

Ezekből a számokból azért az mindenképpen megállapítható, hogy a régió tekintetében kiemelkedően sok stadiont nem építünk. Főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy Csehországban és Szlovákiában a jégkorong komoly kihívója a labdarúgásnak a lakosság érdeklődését tekintve.

“Biztos sokkal drágábban épül itt, mint külföldön!”

Rendben van, mennyiségileg nem találtunk kiugróan ésszerűtlen adatot. De a mi stadionjaink biztosan sokkal drágábban épültek, mint a szomszéd országokéi! A KPMG tavalyi kutatása szerint az egész világban az elmúlt hét évben épült összes stadionból a Groupama Aréna (Fradi) és a Nagyerdei Stadion (Debrecen) a tíz legolcsóbb stadion között van úgy, hogy szinte csak irreálisan olcsó török projektek előzik meg olcsóságban.

Azt természetesen nem állítja senki, hogy minden tökéletes Magyarországon a focival kapcsolatban; ésszerű kritikának mindig van helye. A magyar labdarúgó-válogatott valóban nem ért el olyan jelentős sikereket a közelmúltban, mint a szomszéd Horvátországé. Ezzel szemben azonban az is igaz, hogy bármilyen sportágban nemzeti szinten eredményességet csak évtizedek konzisztens munkájával, a labdarúgás esetében pedig kizárólag nagy anyagi ráfordítással lehet elérni.

Számos jogos kritika és kérdés merülhet fel, de ahhoz, hogy ezekről tényleg érdemben vitát lehessen folytatni, el kell rugaszkodni a „stadionország”, a „szaramagyarfoci” és az „oktatásegészségügy” mantráitól. Mint a szerző említi, mindannyiunknak más fontos az életben, de egy ország és annak vezetése akkor cselekszik helyesen, ha a nemzet egészének akar jót tenni. Egy Budapesten rendezett hazai EB-mérkőzésnél – adja a jó Isten, hogy így legyen – katartikusabb és az összetartozás tudatát jobban megerősítő sportélményt nem nagyon élhetünk át a XXI. században. Vannak érvek és ellenérvek, de akár a B-középben a himnuszt énekelve, akár otthon, a tévé előtt állva-ugrálva senki nem fogja magának feltenni a kérdést, hogy tényleg túl sok stadiont építünk-e.

Forrás: Mandiner.hu/Pongrácz Bálint László; Fotó: szeged.hu