Lukács György szerelmesei

Egyszóval történtek itt csodák, még a pufajkás szocialista Horn Gyula is a mennybe ment (Nyugati-téri sortűzben való részvétele ellenére), nem beszélve a szemkilövő, gumilövedékes, kardlapozó, viperás (kádárkolbász) rendőröknek parancsot adó Gyurcsány Ferencről, aki megbecstelenítette 2006. október 23-át, ötvenhat hatvanadik évfordulóját s akit az őszödi hazudozót a magyar nép kicsiny többsége újra választotta. Tehát nincs új a nap alatt. Lukács György 1919-es kommunistát, népbiztost, Poroszlón nyolc ártatlan katona gyilkosának szerecsen mosdatása a rendszerváltás után is gőzerővel folyik. Huth Gergellyel véletlenül bukkantunk rá a Mérce nevezetű szélsőbalos újság – Karácsony Gergelyhez és Jámbor Andráshoz köthető Szikra Mozgalom antifa-bolsevik szervezet társlapja- ,cikkére, miszerint nyáron Lukács György 140. születésnapjára a hívők konferenciát rendeztek az ELTE BTK Filozófiai Intézet és a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány rendezésében.

Lukács György egy bolsevik terrorista volt

Ez azért is érdekes, mert a bolsevista terrorizmus egyik végrehajtójának, meghatározó alakjának méltatásához az ELTE, egy állami fenntartású egyetem nevét adta és annak tanárai, hallgatói-mások is- dicsérték, de nemcsak a marxista gyökerű munkásságát, hanem egyben megpróbálták kimosdatni a gyilkosságok vádja alól. Azért azt ne feledjük, hogy a kommunista mészárosok fő felelősei négy és félhónapos rémuralmuk alatt 590 embert gyilkoltak meg (Dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes), akik ékszerekkel, pénzzel megrakott bőröndökkel szöktek el az igazságszolgáltatás elől-, akik az 1919-es véres Tanácsköztársaság diktatúrájának szellemét és módszerét adták, az erőszakos és véres eszközök alkalmazásával. Tíz ember kormányozta 133 napon át Magyarországot, mint Kun Béla, Szamuely Tibor, Vágó Béla, LUKÁCS GYÖRGY, Pogány József, Szántó Béla, Vántus Károly, Bokányi Dezső, dr. Landler Jenő és Alpári Gyula népbiztosok. S most a rendszerváltás után harmincöt évvel szemérmetlenül konferenciáznak egy véreskezű kommunistáról, akiktől 1990-ben végleg meg akartunk szabadulni, akik negyvenöt évig szovjet megszállás alatt tartottak bennünket, akik elvették a szabadságunkat, a demokráciát, akik elvették a fiatalságunkból a lehetőségek világát. Most újra itt vannak, Lukács György fiókái és Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Vajda Mihály, Kis János és Konrád György utódai. 

A Mérce kitüntetőleg idézi a Lukács-konferencia fiatal, balliberális aktivistáit, mint például Natratics Attila politológust akit az a kérdés izgatta, hogyan vált Lukács mozgalmárrá. Aztán előadásából kiemeli, hogy ezt a ,,nagy filozófust”, Lukácsot a jobboldal dehonesztálja például a „poroszlói tizedeléssel” ami szerinte nem valamiféle forradalmi erőszak, hanem a háborús logika kényszerű következménye volt.

Vajon ez a Leideni Egyetemen mesterkurzust végző Natratics Attila mit fog tanítani az ELTE-n a diákoknak? Hogy a vörösök nem voltak döntő okozói a Trianoni békediktátumnak, Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja ilyen méretű elvesztésének? Netán hazánk feldarabolása a háborús logika kényszerű következménye volt, mint a poroszlói gyilkosság sorozat? Mielőtt fehérre mosnák a bolsevista népbiztost, néhány Lukács gondolatra hívnám fel a figyelmet. Szökése után az egyik bécsi cikkében 1920-ban újra leteszi a voksot a leszámolás mellett: ,,...a proletariátus elemi létfenntartása a terror kiéletlen alkalmazását követeli meg.” Itt a volt népbiztos őszintén ír. Majd a vörösterrorról másik írásában így értekezik: ,,Mi a vörös terror? A hatalomra jutott proletárosztály el­szánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait (ellenforradalom, szabotázs, korrupció, lánckereskedés stb.) eltaka­rítsa a maga útjából. A proletárdiktatúra igazi célja az építés. Az erőszak alkalmazása, a terror, csak védelmi eszköz ebben a küzdelemben... De hosszabb-rövidebb idő után (minél eré­lyesebb a diktatúra kezelése, annál rövidebb idő kell ehhez) megszűnik vagy legalábbis csökken ez a szükségszerűség. Ilyen állapot felé halad ma – úgy látszik – Oroszország”. Tehát a példa Lenin és Trockij. A Lukács-féle következtetésben kétszeres hazugság is megtalálható. Az egyik, hogy a kommunisták igazi célja az építés lenne. A kommunizmus négy évtizedes magyar tapasztalatai szerint a diktatúrának a rombolás a célja: a múlt történelmi hagyományainak, nemzeti gyökereinek eltüntetése, a szuverenitás megszüntetése és egy nép identitás tudatának a felszámolása a cél. A másik, hogy a terror szükségszerűsége sohasem szűnik meg a kommunistáknál, legfeljebb enyhül. Nevetnem kell. A magyarországi gulyáskommunizmus alatt is kőkemény volt a szovjet típusú diktatúra. Mondják, van puha és kemény diktatúra. Egy és ugyanaz.

A Mérce szélsőbalos újság aztán méltatta az előadókat, Lukács György szellemi örököseit, fanjait, mint Peisz Balázst, fiatal balos aktivistát, Lehoczki Noémit, a Mérce újságíróját, a Szikra Mozgalom tagját és Szijártó Imrét, a kiábrándult aktivistát, szociológust, akik a húszas évek Lukács-tanulmányai kapcsán egyenesen rákérdezve aktuális, gyakorlati relevanciáikra szintén a mit kellene tennünk kérdéshez jutottak. A Mérce összefoglalja az előadók következtetéseit: ,,Fegyelmezett, egynemű pártot kellene gründolni, vagy a pártot értelmiségi projektként felfogni, aminek tudatosító szerepe van?

Elég-e mindig az adott társadalmi helyzet marxista értelmezése alapján reagálni az eseményekre? Hogyan lehet a kultúrát, a szabad gondolkodás zárványait fenntartani a kapitalizmus kiterjedése, a kultúrát felszámoló eldolgiasodás végletes elterjedésével szemben?” Igen, ők még mindig itt tartanak. Tehát egynemű pártot akarnak, ez nyilván kizárja a demokráciát. Akár lehetne az egyneműség a Tisza párt vezetésével, és a függetlenség feladásával Brüsszel irányítása alatt. Azért az ilyesfajta Lukácsról szóló töprengés megint hová vezethet? A népbiztos elvtárs alap következtetéseire, amit Kardos András, a Lukács Archívum egykori kutatója a Partizánnak nyilatkozott. Kardos ugyan elismeri, hogy Lukács György Taktika és etika írása arról szól, hogy a marxizmus, a kommunizmus megvalósítása érdekében fel kell vállalni a terrort, a diktatúrát, de a poroszlói vérengzésben Lukács politikai komisszár nem tizedelt, -bár a politikai döntéssel egyetértett,-inkább embereket mentett. Tehát Kardos is mentegette a ,,szelíd” filozófust, akinek nem tapad vér a kezéhez. De mi is az igazság? Mi történt Poroszlón 1919. május elején a Tisza parti vasúti töltés mellett? Saskői Miklós vörös századparancsnok századával 1919. május 1-én a túlerőben levő román hadsereg elől Poroszlóig vonult vissza. Lukács György népbiztost a Forradalmi Kormányzótanács a helyszínre küldte. A 36 éves író, népbiztos a katonák gyávasága miatt parancsot adott a század megtizedelésére. Nyilván em akartak meghalni a lenini, kunbélás kommunizmusért. Így agyonlőtték Csupor Lajost, Málik Ferencet, Fenyő Nándort, Sück Emilt, Tóth Lajost, Varga Károlyt és két budapesti rendőrt. Egyszerű embereket végeztek ki. Ezt a véres leszámolást a marxista, liberális történetírás tagadta. De mit mond 

Lukács György? Kétszer is beszélt a gyilkosságról, elismerve azt, mondhatnánk feljelentette magát. Először 1967. november 21-én egy párttörténeti háttéranyagot szolgáltató följegyzés rögzítette szavait, így: „Mikor átjutottak Tiszafüredre, tanácskozott Sárói Szabóval, hogy kell valamit tenni, különben a két, addig harckész zászlóalj sem lesz megbízható többé. Ezután állapodtak meg Sárói Szabóval, aki különben nagyon tisztessé-ges kommunista elvtárs volt, a zászlóalj megtizedelésében.”  Magát a tizedelés tényét, tehát a tizedelésben játszott szerepét elismeri. Utóbb, élete végén 86 évesen pedig életútinterjújában, élőszóban ezt az esetet élesebb és sarkosabb megfogalmazásban is fölemlegette: „Tiszafüredre küldtek, ahol védekező hadállásban voltunk. Tiszafüred védelme nagyon rosszul sikerült, mert a pesti vöröskatonák egy puskalövés nélkül elszaladtak, és ezzel a másik két zászlóalj, mely hajlandó lett volna tisztességesen védekezni, szintén nem védhette az állásait, úgyhogy a hátuk mögé kerültek a románok, és Tiszafüred elesett. Akkor én nagyon energikus módon állítottam helyre a rendet: amikor átmentünk Poroszlóba, összehívtam egy rendkívüli hadbíróságot, és ennek a megfutamodott zászlóaljnak nyolc emberét ott a főtéren főbe lövettem.”  E két emlékezés, kivált a második, „beismerő” (azaz „terhelő”) önvallomásnak is fölfogható. De ez sem a volt Lukács ,,óvódások”, sem az új Lukács fiókák nem ismerik el. Kardos András is az önleleplezésről azt mondta a Partizánnak, hogy Lukács 86 évesen egy kicsit nagyot mondott, amikor a nyolc katona kivégzését elismerte. 

Egyébként Lukács György népbiztos nemcsak Poroszlón jeleskedett, hanem 1919. június 24-én, amikor kitört a kommunista terror ellen a Duna–Tisza közi ellenforradalom, akkor annak leverésében, a halálos ítéletek meghozatalában népbiztosként a IV. hadtest parancsnokságon is tevékenyen részt vett.

Mindenesetre a magyar történelem sötét korszaka ez és nem adhat felmentést senki sem, se Károlyi Mihálynak, se Szamuely Tibornak, se Kun Bélának, se Pogány Józsefnek és különösen a kivételesen művelt Lukács Györgynek sem országunk tönkre tételéért, kiárusításáért. Sajnálatos, hogy ma is vannak olyanok, akik ezt az embert pusztító eszmét siratják, ápolják.

Figyelmükbe ajánlanám a nagy átélő, túlélő író Tormay Cecile Bujdosó könyve egyik megállapítását az őszirózsás forradalomról, a proletárdiktatúráról: ,,...Egyszerre eszembe jutott az, amit Marat Barbarouxnak mondott: ,,Adjatok nekem négyszáz gyilkost és megcsinálom a forradalmat”...Szívemben egy pillanatra megállt a vér. Micsoda embereknek került kezükbe az ország és mindnyájunk sorsa!… a lázadás nem bűn többé, az erőszak szabad, szabad a lázítás.”

Tanulságos nem? Érdemes ezekre a szavakra figyelni.