diktatúra
Pressman-bébi tűnt fel Magyar Péter programírói között
David Pressman volt amerikai nagykövet pénzosztó embere és a kádári megtorlások kulcsemberét példaképnek tartó jogász is tagja a Tisza Párt közjogi munkacsoportjának.Ukrajna a diktatúra felé tart, már a Politico szerint is
Mi sem mutatja jobban azt, hogy az ukrán vezetés nagy bajban van, minthogy a Zelenszkijt eddig szentként tisztelő nyugati sajtó is kezd kihátrálni Kijev mögül.Guardian: Trumpék konzervativizmusa valójában egyenlő a fasizmussal és a fehér keresztény nacionalizmussal
A Guardian hasábjain hétfőn jelent meg Robert Reich egyik, a Trump-adminisztrációt ostorozó írása.Tőkés László már 1988-ban kimondta, hogy etnikai tisztogatás zajlik Erdélyben (PS-interjú)
A romániai forradalom hősével, aki temesvári lelkészként már 1988. szeptemberében memorandumot írt a falurombolás kegyetlen terve ellen, Huth Gergely beszélgetett a Mi kérdezünk podcastban.Magyar büszkeség
Két esemény, két külön világ. Csak annyi a közös bennük, hogy mindkettő Budapesten volt, egy nap eltéréssel. Az Erdély-tüntetés évfordulója kapcsán a nemzeti összetartozásra, az elszakított részeken élő nemzettársaink melletti kiállásra biztatott az egyik, szivárványos zászlók alatt a homoszexualitást propagálta a másik.A svédek szerint negyvenezer meleg akar elmenekülni Magyarországról, de ők befogadják őket
A svédeknek feltűnt, hogy nem tesz jót az országimázsuknak, hogy szomáliai bandák vívnak polgárháborút a fővárosukban kézigránátokkal, ezért jó muciológushoz illően összeültek, hogy megbeszéljék mitől lehetne jobb véleménnyel róluk a világ, és el is döntötték, hogy attól majd jobban fogják szeretni őket, ha befogadják a magyar és amerikai menekülteket, akik az elnyomó diktatúrák elől keresnek egy új, befogadó hazát. A baj csak az, hogy nincsenek magyar és amerikai menekültek.Ajánljuk még

















