Hová lettek a jobbikos szavazók? Sehová… otthon ülnek, átkozzák a kommunistákat, gyűlölik Gyurcsányt, ki nem állhatják a liberálisokat és pokolba kívánják Jakab Pétert. Egy volt jobbikos, gárdista, miépes soha nem szavaz a Ballikra. Egy volt jobbikos szereti a hazáját, így nem támogatja a Gyurcsány-koalíciót, nem asszisztál az utódpárt túléléséhez. Inkább otthon szidja a rendszert, vagy veszi a kalapját és leszavaz a Mi Hazánkra. Kár is ragozni, a jobbikosok nem változtak, a Jobbik változott meg. Nem kicsit, nagyon!
Már vasárnap elindult a bűnbakkeresés. Jakab Péter két lábbal szállt bele Márki-Zay Péterbe, mondván, hogy az nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. Nem túl elegáns, ráadásul nem is teljesen igaz mondatok voltak ezek. MZP nyakig benne van a kudarcban (ezt csak az olyan ostoba, tudatlan, agymosott vidéki emberek vitatják, akiket gombaként a sötétben trágyával etetnek), de azért csak és kizárólag őt hibáztatni nem más, mint féligazság.
Milyen ember az, aki így és ilyen gyorsan hátba szúrja a szövetségesét?
Proli.
Ennyi, nem túl bonyolult a válasz.
Ahogy az is könnyen kitalálható, hogy a Mi Hazánk „felemelkedésének” köze van a Jobbik bukásához.
Eltűntek a jobbikos szavazók
A baloldal történelmi vereséget szenvedett. A totális összefogás, mint konstrukció csődöt mondott. Habár néhány baloldali politikus úgy van vele, mint a kommunisták a szocializmussal, miszerint jó az eszme, csak rosszul csinálták, az igazság mégis az, hogy hibás volt az elképzelés.
Nem lehet a körtét és az almát egy ládába szedni! Nem lesz rá vevő.
Nem lehet Gyurcsányt és a Jobbikot egy szövetségbe tolni. Kinek kell egy ilyen Jobbik?
Ha a számokat nézzük, akkor a helyzet az, hogy több, mint nyolcszázezer szavazat eltűnt az ellenzéki oldalon. A baloldal azokon a helyeken veszített a legtöbbet, ahol a Jobbiknak kellett volna hoznia a szavazatokat. Északkelet-Magyarország, azaz Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valaha erős jobbikos bázis volt.
És ha továbbra is maradunk a számoknál, akkor azt látjuk, hogy a 2018-ban közel 20 százalékos párt, aminek egymillió szavazója volt és 26 parlamenti képviselőt adott, mostanra 9 mandátumú frakciójú törpepárttá zsugorodott, ami önállóan már nem is méretteti meg magát.
Végül pedig megjelenik a Mi Hazánk, a maga 320 ezer szavazójával.
Egyszerűen csak ki kell vonni és össze kell adni – meg is van válasz a kérdésre!
Persze, nem csupán Jakab volt (ál)naiv, hanem az is, aki elhitte neki, hogy hozza majd a szavazatokat. Bődületesen elszámolta mindenki a Ballik szavazótáborát.
A számok nem hazudnak, a tények makacs dolgok, olyanok, amik nem szabad, hogy zavarják Jakab tisztánlátását.
Vagy mégis?
Jakab nem vállalja a felelősséget és Vonára mutogat
Ha szembenézne Jakab a valósággal, akkor lemondana minden pozíciójáról, fel sem venné a mandátumát és elmenne dolgozni a parizergyárba előkóstolónak.
Most mégis azt mondja, hogy esze ágában sincs lemondani, dacára annak, hogy szabolcsi kampánykörútja során még ősszel arról kérdezték, hogy akár közjegyző előtt is vállalja-e, hogy elszámoltatja Orbán Viktort. Erre felelt így:
Én simán, hallod. Ha nekem nem sikerül, le is mondok. Én nem bohócnak jöttem ide.
És mit tesz most Jakab? Betartja ígéretét? Dehogy. A prolik nem szokták.
Sőt! Jakab, mint egy rossz viccben, Vona Gábort nevezi gyávának, amiért 2018-ban ígéretéhez híven lemondott pártelnöki posztjáról. Ezt tényleg nem érdemes kommentálni!
Úgy tűnik, hogy Jakab Péter sem a felelősséget, sem a következményeket nem akarja vállalni… része lett a Jobbik a baloldalnak, abban az értelemben is, hogy ez az a politikai közösség, ahol semminek nincs következménye.
Jobból balra át
Ha van a rendszerváltoztatás óta fennálló plurális versenynek tanúsága, akkor az egészen biztosan köztük van, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a kommunista–antikommunista törésvonalat. Sem kulturális, sem politikai értelemben. Aki átlépi, annak nincs jövője. Rövid távon járhat ugyan politikai haszonnal a kísérlet, ám végül elkerülhetetlen az identitásválság és a bukás. A kezdetektől támogató választópolgárok elfordulnak, majd jönnek ugyan újak, ám az „átpártolt” szavazók kötődése sosem bizonyul olyan erősnek, ami kitartana jóban és rosszban egyaránt.
Így járt egykor az SZDSZ, és ez történt most a Jobbikkal is.
Ebből az egyirányú zsákutcából nincs kiút. A Jobbik sok mindent elvesztett egy évtized alatt, de amit biztosan és végleg, az a párt nemzeti jellege.
És akkor megérkezett a Mi Hazánk, ami felébresztette a régi jobbikos szavazót. Azokat, akik eddig otthon ültek, szidták a kommunistákat, gyűlölték Gyurcsányt, ki nem állhatták a liberálisokat. És most pokolba kívánják Jakab Pétert.
Nem kicsit, nagyon!
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS