Pesti Srácok

Hannoverben kötelezővé tennék a migránsok alkalmazását az önkormányzatnak

null

A bírálatok kereszttüzébe került Hannover zöldpárti polgármestere, miután kiderült, hogy a város alkalmazásában álló minden harmadik embernek migránsnak vagy migrációs hátterűnek kell lennie. A városi önkormányzat integrációs bizottsága által megfogalmazott javaslat szerint minden harmadik állásajánlatot kizárólag bevándorló hátterűek pályázhatnak meg.

Első körben az lenne a cél, hogy 2026-ig a külföldi származású köztisztviselők és közalkalmazottak aránya 17 százalék legyen. A város kampányt indít a sokszínűség előnyeinek népszerűsítésére; a „sokszínűség napját” a helyi iskolákban is meg kellene ünnepelni, rasszizmusellenes kurzusokat szándékoznak tartani a városi hivatalokban, továbbá díjat hoznak létre a „migránsvállalatok” megjutalmazására – írja a Magyar Nemzet.

– közölte diadalittasan Twitter-üzenetében a német Zöldek Bundestag-frakcióvezetője, a török származású Filiz Polat. Hannover első embere 2019 óta a szintén török származású Belit Onay. Az alsó-szászországi főváros lenne az első német város, amely migránskvótát vezet be.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta. Terve azonban nem mindenkinek a tetszését nyerte el.

– vetette fel gúnyosan Alexander Graf Lambsdorff, a liberális FDP politikusa. Mint mondta, a diszkrimináció – legyen az negatív vagy pozitív – alkotmányellenes. Arnd Diringer alkotmányjogász a német sajtónak nyilatkozva közölte, hogy az alkotmány világosan kimondja: minden német állampolgárt megillet a jog, hogy egyenlő eséllyel pályázhassa meg a közalkalmazotti állásokat.

– olvasható a Tichys Einblick hírportál véleménycikkében. Belit Onayt korábban amiatt is sokan kritizálták, hogy 2020 márciusában, amikor a német szövetségi kormány görögországi táborokban rekedt migránsok befogadását mérlegelte, azt mondta:

Eközben Hannoverben hajléktalanokat küldtek el egy hajléktalanszállóról.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: IOM (a hannoveri önkormányzat jövendő dolgozói)

Ajánljuk még