Pesti Srácok

Harminc napon belül fizetnie kell Bige Lászlónak

Harminc napon belül fizetnie kell Bige Lászlónak

Harminc napon belül fizetnie kell Bige Lászlónak – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. A milliárdos hiába támadja meg a bíróságon a Gazdasági Versenyhivatal bírságát, annak nincs halasztó hatálya. A GVH azt közölte: ha a határidőig nem fizeti ki Bige László a 11 milliárd forintot, akkor az adóhivatal megkezdi a bírság összegének behajtását. A baloldal támogatására jelentkező oligarchára kartellezés miatt szabtak ki büntetést.

A versenyhivatal két héttel ezelőtt rekordösszegű, 14 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt, ebből 11 milliárd a baloldali milliárdos cégcsoportját sújtotta – írja a Magyar Nemzet. A hivatal négy éven át tartó vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. A kartellező cégek jelentős kárt okozhattak a gazdáknak azzal, hogy meghatározták az árakat, kizárták a piaci versenyt és az importlehetőséget.

Bige László a sajtónyilatkozataiban tagadta a kartellezést, szerinte teljesen alaptalan a GVH 250 oldalas indoklása. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a vizsgálat során a Nitrogénművek Zrt. értékesítési vezetője is tanúskodott a kartellezésről, ennek ellenére tagad a milliárdos. Bigéék még tanulmányozzák a GVH határozatát, de azt előrebocsátották, hogy biztosan megtámadják a döntést a bíróságon. Az eljárás évekig húzódhat, de ez nem jelenti azt, hogy a baloldalnak a pénzügyi támogatást is felajánló műtrágyakirálynak ne kellene fizetnie. A GVH tájékoztatása szerint amennyiben harminc napon belül nem utalja át a cég a 11 milliárd forintot, akkor az adóhivatal megkezdi a bírság összegének végrehajtását. A gazdasági bűncselekményről portálunkon is beszámoltunk, a cikket ITT lehet elolvasni.

Egy esetben mentesülhet átmenetileg a fizetés alól Bige László, ha azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól arra hivatkozva, hogy az összeg olyan mértékű, amelynek kifizetése súlyosan veszélyeztetné a cég működését. Ezt azonban megalapozott bizonyítékokkal, érvekkel kell alátámasztani. Nagyobb esély van arra, hogy a milliárdos befizeti az összeget, és abban bízik, hogy a bíróság a későbbiekben neki ad igazat, és visszakapja a pénzt a kamatokkal együtt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet/PS; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.