Pesti Srácok

Családi tragédia a Rózsadombon – Emberölés miatt nyomoz a rendőrség

Családi tragédia a Rózsadombon – Emberölés miatt nyomoz a rendőrség

Egy budai lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a bérlőit. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak – írja honlapján a rendőrség.

A rövid közlemény szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja; emberölés miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A helyszíni szemle jelenleg is tart. Az Origo úgy tudja, hogy a testeket a rózsadombi, Zöldlomb utcában találták. Az áldozat egy család: anya, apa és egy gyermek. A rendőrség tájékoztatása szerint a társasház második emeleti lakásában a 35 éves S. Levente megölte 31 éves élettársát és 4 éves közös gyereküket. A férfi ezután öngyilkos lett. Az Origo helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki, és még a lakókat sem engedik be a Zöldlomb utcai társasházba, ahol az emberölés történt. A helyszínen olyan információ terjed, hogy a család már csütörtök este hangosan veszekedett; a lakók értesítették is a rendőrséget, de intézkedés állítólag nem történt. Ezzel kapcsolatban az Origo megkérdezte a rendőrséget, akik megerősítették, hogy a lakásban augusztus 20-án 13 óra 8 perckor történt egy rendőri intézkedés. Egy nő hívta a rendőrséget, mert állítása szerint az élettársa elvette a kulcsait. A járőrök a helyszínen meghallgatták a nőt és a férfit is, akik elmondták a rendőröknek, hogy szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát. A helyszínen további rendőri intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel. A nyomozás érdekeire való tekintettel a BRFK az üggyel kapcsolatban további tájékoztatást nem kívánt adni.

Forrás: Index, Origo, police.hu; Vezető kép: police.hu (illusztráció)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.