
Hende Csaba, Szombathely kormánypárti országgyűlési képviselője azt szeretné, ha Ungár Péter nyerné az ellenzéki előválasztást és az LMP-s politikus lenne az ellenfele a jövő tavaszi országgyűlési választásokon. Szerinte Ungár csak azért mocskolja, sározza őt elképesztő hazugságokkal, hogy ezzel is bizonyítson azoknak, akik szerint ő valójában a Fidesz embere. Hende Csaba az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált Ungár Péter vádjaira. Mint mondta, egy szó sem igaz abból, amivel ellenfelei támadják őt és a kormányt. Nem elvont a kormány százmilliókat Szombathely városától, hanem a szombathelyi vállalkozókat segítette, a városnak pedig éppen most ítéltek meg 1,2 milliárd fejlesztési forrást, amiből többek közt a kórházhoz vezető, stratégiai fontosságú utat újíthatják fel.
Hende Csaba gyalázásával kapcsolt magasabb fokozatra a baloldali kampány Szombathelyen. A jelöltségért versengő Ungár Péter és Gyurcsány embere, a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba azon versenyeznek, ki tud cifrábbakat mondani a térség kormánypárti képviselőjére, ki tudja hangzatosabb fake news-okkal hülyíteni a szombathelyieket.
Ungár Péter a minap az ATV stúdiójában vette elő a régi mantrát, miszerint a kormány százmilliókat vett el Szombathelytől, amikor megfelezte az iparűzési adót, ráadásul ezt nem is kompenzálta. Aztán, amikor kiderült, hogy mégis van kompenzáció – nem is akármennyi, hiszen éppen most kapott 1,2 milliárd forint fejlesztési forrást az önkormányzat –, Ungár azzal állt elő, hogy Hende a saját házához vezető hidat újíttatja fel belőle. Aztán azzal is megvádolta a fideszes képviselőt, hogy nyaralni utazott el a Parlamenti Hírszerzési Biztonsági Fórum bizottsági ülésére Panamába.
Hende Csaba egy nappal később ugyancsak az ATV stúdiójában reagált az abszurd vádakra, amit egy megdöbbentő kijelentéssel indított. Azt mondta, Ungár Péter valójában egy nagy átverés részeként sározza őt.
Azt próbálja leplezni, hogy valójában ő nem más, mint a trójai faló, és hogyha képviselő lesz, a megfelelő pillanatban át fog állni a Fideszhez.
A fejlesztési források elvonása kapcsán Hende hangsúlyozta: szó nincs ilyesmiről.
Orbán Viktor miniszterelnök döntése alapján az iparűzési adó megfelezése történt meg, mindenütt az egész országban. Elvonni valamit azt jelenti, hogy elveszünk valakitől valamit. De ezt a pénzt senki nem vette el Szombathelytől, hanem otthagyták a szombathelyi vállalkozóknál.
A politikus azt is cáfolta, hogy Szombathelyt azzal büntetné a kormány, hogy más jobboldali vezetésű városokkal ellentétben nem ad kompenzációt. Mint mondta, éppen a napokban jelentették be, hogy 1,2 milliárd forint fejlesztési forrást kap Szombathely. Azért fejlesztési, beruházási forrást, mert a pandémia miatt a beruházásokra nem maradt pénz. Egyébiránt Szombathely az egyik legjobb anyagi helyzetben lévő város, a nyolcadik legadóerősebb a sorban. Hozzátette, hogy 2014 és 2020 között 200 milliárd forint forrás érkezett a városba, egy városvezetéssel közös munkacsoportban, Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen a következő 7 éves ciklusra pedig 300 milliárd forintot találtak három különböző forrásból: uniós kohéziós alapokban, magyar költségvetési fejlesztési alapokban és a Covid-újjáépítési alapban. Arról is beszélt, hogy
talán nem sírni kellene, hogy nincs pénz, miközben többek közt arra a célra, hogy a politikai kampánykiadvánnyá züllesztett városi lapot a környező falvakban is terjesszék – úgy, hogy az ott élők világosan kifejezték, nem tartanak rá igényt –, 68 millió forintot költenek az állítólagos nincsből.
Hende Csaba kikérte magának, hogy a saját házához vezető hidat újíttatná fel a beruházási forrásokból. Kijelentette, hogy az ő háza messze van onnan. A szóban forgó híd egy stratégiai fontosságú híd, ezért is cimkéztek a felújítására 130 millió forintot ebből az 1,2 milliárdos forrásból. 100 méterre van a Markusovszky kórház főbejáratától, 100 méterre az egészségügyi alapellátó központtól, 200 méterre a vérellátó állomástól és 300 méterre a mentőállomástól.
Hende Csaba: munkaügyben jártam Panamában
Szóba került Hende Csaba panamai útja is. A politikust azzal vádolta Ungár Péter – és lapja, az Ugytudjuk.hu, amit persze szinte a teljes baloldali média átvett –, hogy Hende kvázi közpénzből nyaralgatott a távoli országban. Valójában a rendezvény, amire utazott, a Parlamenti Hírszerzési Biztonsági Fórum bizottsági ülése volt. Még 2018-ban sikerült elérni – Hende Csabának köszönhetően, aki a bizottság tagja –, hogy a fontos tanácskozásnak jövőre Budapest adhat otthont. A washingtoni magyar nagykövet kezdeményezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumon keresztül, hogy az Országgyűlés elnöke Hende Csabát küldje ki a mostani bizottsági ülésre Panamába, mivel Magyarország méltatlanul negatív külpolitikai helyzetbe került. Annak érdekében kellett egyeztetéseket, megbeszéléseket folytatnia, hogy elsimítsa a grémiumnál az esetleges hullámokat.
Egyetlen napot sem töltöttem dologtalanul, és egyetlen fillért közpénzt nem költöttem el a magam javára
– fogalmazott az Egyenes beszédben Hende Csaba.
Az interjút követően folytatódott az adok-kapok Hende, Ungár és Czeglédy Csaba között. Ungár kikérte magának, hogy átülne a Fideszbe. Facebook-oldalán azt írta, többek közt azért nem kormánypárti, mert akkor most saját magát kellene b*ziznia, na meg aztán nem is hagyná el a politikai közösségét. Persze Czeglédy is rögtön a védelmébe vette, ugyanezt állítva, hogy Ungár aztán biztosan nem árulná el a pártját. Hendére pedig azt írta, hogy “régóta métely Szombathely testén, hazug és ártó ember”. Czeglédy Csaba posztját Budai Gyula sem hagyta szó nélkül. Budai szerint Czeglédynek a saját ügyével kellene foglalkoznia, amelyben a mártírt játssza a Kecskeméti Törvényszéken.
Legalább 10 évet fogsz kapni a maffia bűncselekményeid miatt
– kommentelte Czeglédynek Budai.
Fotó: youtube.com
Etel
2021-07-17 at 14:53
Trójai falovakkal rekeszteni lehetne a Dunat, lehet Ungár is egy, de hogy ő lenne a legveszélyesebb, azt kétlem.
Hajnali madár
2021-07-17 at 14:22
Ungár Péter aki életében még munkát nem próbált, a vidék Magyarországa számára ismeretlen, amúgy meg egy unatkozó mama kedvence.
Szégyen ránk, a választók számára, hogy megmondó ember lehet a politikában.
sorry
2021-07-16 at 20:11
Remélem a Fidesz figyel és véletlenül sem engedi be a soraiba ezt az elkényeztetett ficsúrt.
lesi
2021-07-16 at 19:39
szombathelyiek kellet nektek az a homály polgármester most ti is igyátok a levét barmok
PG
2021-07-16 at 19:29
Ez egy hülye kijelentés volt, még Hende Csabától is. Egyébként a Fideszre is sértő a kijelentése, mivel a Fidesz ilyen alakokkal nem is állhat le. Sőt ha akadt a soraiban ilyen erkölcstelen ember, azt kizárta rendszeresen.
lesi
2021-07-16 at 19:29
ungár egy idióta nagy képű tuskó mert van pénze azt hiszi ő az isten
Joris
2021-07-16 at 18:58
“Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. ”
“Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira.”
angelblind652
2021-07-16 at 18:43
Az már régóta köztudott, hogy a ballib oldal kizárólag megélhetési politikusokból áll. Sajnos nagyon sok pénzt kapnak a kormánytól azéet, hogy kineveljék a SAJÁT ELLENSÉGEIKET!! Lásd Újhelyi elvtárs is kopogtatott már a Fidesznél is, csak NEM KELLETT! Így maradtak a balliberális ÉHESEK. Nagyon fáj már a foguk arra a gazdagságra, amit Orbán Viktor és kormánya az ország javára felhalmozott.
ERZSI
2021-07-16 at 17:23
A b.zi a természet törvényei alá tartozó, most a baloldal kiemelte ezt onnan és agymosással – pénz nem számit – gyártja a műb.uzikat. Aki, ebből politikát csinál, no az már kifogyott mindenből, csak ez maradt neki.
Mária néni
2021-07-16 at 17:22
Hende Csaba példamutatóember,őrá mindig lehetett számitani.
Orientál
2021-07-16 at 17:16
Aki Péterre szavaznának hányan cuppannának rá? Hölgyeket nem is engedné magához.
gyurcsányiviktor
2021-07-16 at 17:02
Ez az ungár fajtárs, most a b.zi-leszbi vonat masinisztája Magyarországon, nem más.
A valódi értékhez más is kell, nem csak egy hasonló nemű előtti térdelés és a vádaskodás.
Ungár, a Pesti ZabáLÓ
2021-07-16 at 16:36
Ennek is megtöppesztette az agyát a 40 fok?
A gender-degenerált, keresztény és magyargyűlölő, hazaáruló Ungár, aki “átáll” A Fideszhez?
Milyen Fideszhez, tessék mondani? Akkor az már milyen Fidesz lenne?!
Mert akkor a Fidesztől meg elpártol minden nemzeti konzervatív szavazó.
És akkor ketten maradnak…
Már csak a TASZ-os Schiffer hiányzik mint köztársasági elnök-jelölt, nos, akkor hárman.
De akkor a magyarok leköpik a Fideszt is, mert akkor a TASZ által gründolt,
hazaáruló LMP-vel szövetkezni, olyan felállás, mint amikor a magát antikommunistának deklaráló SZDSZ összebútorozott Horn Gyulával, az MSZP-vel.
Hende! Menj a fenébe.
Szóval Hende vigyázzon, hogy mikkel példálózik.
Ungár nem trójai faló, hanem Pesti Zabáló