Pesti Srácok

Hiába nyomott a Liverpool, Messi és Suárez három góllal lemosta őket a pályáról

null

Az FC Barcelona háromgólos győzelmet aratott szerdán az FC Liverpool felett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán. Messi két gól lőtt, Suárez az első félidőben szerezte meg a vezetést a Barcelonának.

A katalán csapat története során - két-két vereség és döntetlen után - először múlta felül hazai pályán a Vörösöket. A Barcelona jubileumot is ünnepelhetett, ugyanis első találata az 500. volt a legrangosabb európai kupasorozatban.

A mérkőzés óriási iramban kezdődött, mindkét gárda gólra törően futballozott, egymást követték a látványos, helyenként pedig szemet gyönyörködtető akciók. De amíg az angolok hadilábon álltak a kapu eltalálásával, addig Luis Suárez egy tökéletes ütemű és hajszálpontos beadásba jól tette bele a lábát, így először volt eredményes a BL jelenlegi kiírásában.

Luis Suárez bepöcköli a labdát Alissonnak, a Liverpool kapusának. Fotó: MTI/AP/Manu Fernandez
PestiSracok facebook image

A folytatásban - főleg az idő múlásával - már inkább a Liverpool volt veszélyesebb, mégis a Barcelona növelte az előnyét, mert Suárez próbálkozását követően a keresztlécről kipattant labdát a csapatkapitány, Lionel Messi lőtte a kapuba.

A meccs legszebb gólja viszont még hátravolt: az argentin játékmester szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel pályafutása 600. találatát szerezte klubszínekben - azaz valamennyit gránátvörös-kékben. A szigetországiak ugyan szépíthettek volna, csakhogy előbb Ivan Rakitic mentett a gólvonalon, majd a kipattanót Mohamed Szalah ziccerben a bal kapufára lőtte, így csapata rendkívül nehéz helyzetből várhatja a jövő keddi, liverpooli visszavágót.

A Barcelona a BL jelenlegi kiírásában veretlen, nyolc győzelem és három döntetlen a mérlege.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: EPA/Alberto Estevez

Ajánljuk még