„Összeszámoltam, három magyar volt a Vidi kezdőjében.” [Egyébként hat, és mind volt, vagy jelenlegi válogatott.] „Ez nézhetetlen, nem lehet nekik szurkolni.” Íme, két jellemző vélemény a magyar bajnoki címvédő csütörtöki meccséről, ahol az idegenbeli siker után Budapesten is legyőzte az erősebbnek tartott, jóval nagyobb költségvetéssel dolgozó PAOK-ot. A Vidinek hat pontja van, és idegenben olyan játékot mutatott a Chelsea ellen, amit nagyon régen láttunk magyar csapattól.
A szerkesztőségben is sokan vannak, akik még mindig a Ferencváros Bajnokok Ligája-sikereit emlegetik, főleg a Real Madrid elleni hazai döntetlenre gondolva, nagyvonalúan megfeledkezve arról, hogy idegenben sikerült egy hatost kapni.
Meg az Ajaxtól itthon egy ötöst, Amszterdamban pedig egy négyest. Inkább nem lövöm el a gombócost poént.
Nem arról van szó, hogy a Fradi „sikersorozata” ne lenne szép emlék, én is akkoriban szerettem meg a futballt, nagyon kedveltem azt az együttest, bár ezt kispesti szurkolóként ma már nem könnyű beismerni (de az). Inkább arról, hogy az sem volt sikersorozat, és egyelőre ez sem az. Ettől függetlenül az út közepén járva is világos, hogy a székesfehérvári klubnál kétségtelenül felépítettek valamit, most már európai szinten sem lehet lelegyinteni, kiröhögni a Vidit, a fekete bárány Lazovic is elment (nekem – kétségtelen klasszisa ellenére – nem hiányzik), és valahogy összeállt a csapat.
Aki követte a PAOK elleni, valóban nem túl látványos mérkőzést, és látta is, nemcsak nézte, az észrevehette, hogy a Vidi taktikusan, fegyelmezetten, rengeteget futva futballozott, és egyet kihasznált a kevés lehetősége közül. Marko Nikolics mester megint remek taktikát választott, az első félidőben valamelyest átengedte a terepet, de a szünet után meglepte az ellenfelet.
Meghúzták az első perceket, és ennek meglett az eredménye, Milanov gólja végül eldöntötte a meccset.
Igen, a Vidi hazai pályán is zárt, védekező futballt játszott, de most, ezzel a kerettel, ezekkel a játékosokkal, ebben a mezőnyben ez lehet az egyedüli nyerő taktika. A szerb szerencsére éppen eléggé önfejű edző ahhoz, hogy a saját útját járja, és ne hallgasson se a károgókra, se a kéretlen szaktanácsadókra.
Nemcsak nekem jut az eszembe róla Paulo Sousa, aki évekkel ezelőtt hihetetlen össztűz alá került a kaszinózó, klubjától sikkasztó, majd peren kívül megegyező Bognár György-féle magyar szakemberek részéről, akik számon kérték rajta a defenzív futballt. A sok önjelölt, magát százszor lejárató, tucatnyi klubnál megbukott próféta. A sok pici Cipolla, akik miatt az én generációm jelentős része meggyűlölte a magyar futballt, de legalábbis az évekkel ezelőtt méltán bohócligának gúnyolt nemzeti bajnokságot.
Sousa hiába jutott be ugyanúgy az Európa Ligába, hiába ért el ott is szép sikereket, csak köpködték, csak fúrták, végül elment, egészen Firenzéig. Bognárék meg itt maradtak nekünk… (Hogy később néhányan Dárdai Pálnak is nekiessenek.)
Valami viszont kétségtelenül megváltozott. Nikolics Vidije semmivel sem játszik „szebb” futballt Sousa csapatánál, de a szerbet már nem meri a magyar “szakma” a szájára venni. Egy-egy elégedetlen, kiégett edző (mint a fővadász Csank János) néha-néha tesz egy-egy szürreális nyilatkozatot, hogy mire lett volna képes a magyar foci jól ismert, párhuzamos (feltételes módban futballozó) világában, de semmi több.
Nikolics dolgozhat, a Vidinél (és néhány klubnál) már egészen tudatosan építkeznek, és jól láthatóan tudják, hol a helyük. Nem álmodoznak az Aranycsapat játékáról, de nem is akarnak a legkisebbek, a gólokat tucatjával kapó egyesületek közé tartozni. Az Európa Ligában is meg lehet azt csinálni, amire a Kispest képes volt a magyar bajnokságban. Szürkén meccseket nyerni.
A fehérvári egyesület tényleg jó példa: mindenki beállt a sorba, Huszti Szabolcs és a többiek leszegett fejjel hajtják végig a meccseket, és ennek megvan az eredménye. A Vidi négy forduló után továbbjutásra áll, és bár erre nem szabad légvárakat építeni, értékelni azért lehet. Már csak a stadiont kellene átadni és az ultrákkal kibékülni – ha sikerülne a nagy álom, a kieséses szakaszt már Székesfehérváron lehetne megkezdeni.
Tudatos építkezés, munka, alázat és a megfelelő taktika. Ha így nézzük, nincs nagy titok.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS