Vietnamba érkezett Kim Dzsong Un páncélozott vonata kedden, ahonnan hamarosan Hanoiba utazik, hogy újra találkozzon Donald Trumppal. Bár a világ nagy izgalommal várja a találkozót, egyértelmű, hogy Észak-Korea ily módon történő felemelése nem Kim Dzsong Unról, hanem Kínáról szól valójában. Az amerikai elnöknek nagy valószínűséggel az az érdeke, hogy csökkentse a kommunista ország Kínától való függését, ezzel pedig gyengítheti az USA legfőbb gazdasági riválisának régiós szerepét. Aztán persze a rejtélyes játékban ott bujkál még a jó öreg fegyvervásárlás is; ezzel kapcsolatban Trumpnak szintén lehetnek ösztönző javaslatai.
Közel egy év után ismét találkozik Kim Dzsong Un és Donald Trump. Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót február 27-én és 28-án tartják, a tervek szerint két napig tart, de Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban azt mondta: szükség esetén meg is hosszabbíthatják. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője elárulta: négyszemközti megbeszéléssel kezdődik majd a csúcs szerdán Vietnam fővárosában. A négyszemközti megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek. Kiszelly Zoltán, nemzetközi ügyekben is jártas politológus a PestiSrácok.hu-nak így magyarázta az eseményt:
A díszvacsora és a körítés csak a giccses látszat, a háttérben ugyanis a térség országainak eladható amerikai fegyverekről van szó. Donald Trumpnak valójában nem érdeke, hogy teljesen leszereltesse az észak-koreai atomfegyvereket, hiszen azzal, hogy fenntartják a Kim Dzsong Un által generált veszélyt, arra ösztönzik a régió országait, hogy amerikai fegyvereket vásároljanak
– mondta Kiszelly Zoltán.
A politológus szerint ha Japán és Dél-Korea a fenyegetettség miatt amerikai fegyvereket vásárol, akkor az Kínát is arra ösztönzi, hogy fegyverkezzen, emiatt pedig az ázsiai óriásnak kevesebb forrása lesz, amit a gazdasági fejlődésre fordíthat.
Emellett persze sokkal kevésbé drasztikusabb megoldások is vannak. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha Donald Trump rendszeresen találkozik Kim Dzsong Unnal, akkor ezzel nagyhatalmi státuszba emeli Észak-Koreát, akinek a továbbiakban már nem lesz szüksége Kínára, hogy közvetítsen neki a Nyugattal folytatott tárgyalásain. Ha Trump csökkenti az Észak-Koreával szembeni szankciókat, akkor pedig szintén Kína befolyását és gazdasági erejét csökkenti, hiszen Kína eddig az egyetlen komoly partnere volt Észak-Koreának.
Az is lehet, hogy Trump azt jelenti majd be, hogy a barátság jegyében kivon néhány katonát Japánból vagy Dél-Koreából. Egy dandár kivonása nem jelenti a világvégét az USA-nak, azonban az emiatt keletkezett űrt ezeknek az országoknak a saját haderejével kell majd megtölteniük, amelyeket pedig amerikai fegyverekkel szerelnek majd fel
– mondta Kiszelly Zoltán.
A legvalószínűbb az, hogy a fentebb említett engedményeken és a mosolydemokrácia fenntartásán kívül komoly eredményei nem lesznek majd a találkozónak, ahogy a korábban aláírt négy pont is csak színjáték volt. Kétségtelen, hogy Észak-Korea azóta tartotta magát a megállapodáshoz: nem robbantott egy rakétát sem kísérleti jelleggel, illetve befagyasztották az atomfegyverek fejlesztését. Amire biztosan számítani lehet, hogy kitűzik a harmadik találkozó időpontját is.
A találkozó Vietnamnak is érdeke, ugyanis a dél-kelet-ázsiai ország megmutathatja a világnak azt az elképesztő gazdasági fejlődést, ami a vietnami háború óta lezajlott a térségben, illetve a találkozó megszervezésével demonstrálhatják, hogy van szerepük a geopolitikai porondon.
Forrás: PS, MTI; Vezető kép: MTI/AP/Evan Vucci
Facebook
Twitter
YouTube
RSS