Hoppál Hunor: Neki még dolga volt ezen a földön – egy posztmodern vértanú története
Ma két éve szörnyű támadás rázott meg egy normandiai kisvárost. Az Iszlám Állam nevében cselekvő merénylők mise közben berontottak a helyi katolikus templomba, és több embert túszul ejtettek. Az egyik túszt súlyosan megsebesítették, majd végül elvágták az ott lévő nyugalmazott pap, a 86 éves Jacques Hamel torkát. A gyilkosság közben azt ordibálták: „Ti, keresztények, felszámoltok minket!” Az eset idehaza is nagy hullámokat vert – és messze túlmutat egy idős ember megölésén. A 21. század Európájában iszlamista szélsőségesek meggyilkoltak egy keresztény egyházi elöljárót, pusztán a hite miatt. A történtek az aktuális kihívások tekintetében is nagy kérdéseket vetnek fel. Az alábbiakban a néhai plébános életének fontosabb állomásait és halálának körülményeit vesszük górcső alá.
Jacques Hamel 1930. november 30-án született a normandiai Darnétalban. Ebben a faluban töltötte gyermekkori éveit. A két világháború között cseperedő Jacques-t különösen mélyen érintette az, hogy szülei elváltak. Húga elmondása szerint ezután döntött úgy, hogy pap lesz – a válást látván arra az elhatározásra jutott, hogy egész életét az emberek megsegítésére kívánja fordítani. Tizenéves fejjel már tudatában volt annak, hogy Isten milyen utat szán neki – tiszta szívvel és mély áhitattal készült a papi hivatásra.
Ezirányú tanulmányai elvégzése után 1958. június 30-án szentelték pappá Rouen városában. Ezután lelkészként szolgált Le Petit-Quevilly-ben, majd 1967-től Sotteville-lès-Rouen-ben. 1975-től Saint-Pierre-lès-Elbeuf-ben, 1988-tól pedig Cléon-ban tevékenykedett plébánosként. 2000-ben került Rouen elővárosába, Saint-Étienne-du-Rouvray-ba, ahol 2005-ös nyugdíjazásáig a Saint-Étienne templom plébánosaként dolgozott. Búcsúztatásakor afelől kérdezték, mivel foglalkozik majd nyugalmazott papként. A válasz így hangzott: „Láttál már nyugdíjazott pásztort? Dolgozni fogok az utolsó leheletemig!”
Ezt követően is az egyházközség tevékeny tagja maradt. A gyülekezet kisegítő lelkésze lett, továbbra is rendszeresen misézett. Felszentelésének 50. évfordulóját 2008-ban ünnepelte.
Hamel atya igencsak szigorú napirend szerint élt: minden reggel 7-kor kelt, valamint minden nap ugyanazt reggelizte. Az ominózus gyilkos reggelen is.
július 26-án, kedden reggeli után elment misézni. Húgát, Roselyne-t nem sokkal később a parókia telefonján egy újságíró felhívta, megkérdezvén, igaz-e, hogy túszdráma van bátyja templomában. Roselyne azt mondta, egyáltalán nem örül, hogy valaki ilyennel viccelődik. Majd meglátta az utcán a kommandósokat, és megpróbált bemenni az épületbe, ám nem engedték. A mise alatt ugyanis két, az Iszlám Államnak hűséget esküdött terrorista rontott be a templomba és túszul ejtette az ott található Hamelt, két hívőt és két apácát. A túszejtők „ti, keresztények, felszámoltok minket” felkiáltással elvágták a térdre kényszerített pap torkát, és az egyik túszt is súlyosan megsebesítették. Végül kifutottak a templomból „Allahu akbar” kiáltással, a bejáratnál viszont azonnal lelőtte őket a rendőrség speciális egysége. Hamel atya testvérével két óra múltán közölték a hírt: 86 éves bátyját, aki egész életét a szegények megsegítéséért élte le, két muszlim terrorista kivégezte. A támadás alatt mindvégig tudatában volt annak, mi történik. Ezt mi sem jelzi jobban, mint utolsó szavai: „Távozz, Sátán!”
Roselyne két lányával és unokáival látogatta meg idősebb testvérét. A fekete keddet követően még három napig maradtak volna a kisvárosban, és utána együtt mentek volna el egy hónapra nyaralni. A közös időtöltést, az idős rokonnal való találkozást kíméletlenül törte ketté az aljas gyilkosság. A család osztályrésze az örömmel teli vakáció helyett a mély sokk és a gyász lett azon a nyáron. Hamel atyának még dolga volt ezen a földön, családjában és szeretett gyülekezetében egyaránt.
Igen, még dolga volt itt. Ahogy Istvánnak, az első keresztény vértanúnak is. És mindazoknak, akiknek a hitük miatt kellett meghalniuk. Jacques Hamel a 21. századi Európa mártírja. Egy posztmodern vértanú, akinek vérontása üzenetértékű napjainkban.
A katolikus egyház nem hagyta elbagatellizálni Jacques Hamel véráldozatának ügyét: a megrázó eseményt követő évben, tavaly májusban megkezdődött a vértanú atya boldoggá avatási eljárásának első szakasza.
A lelkipásztor emlékezete áldott. Családja, gyülekezete szeretetreméltó embernek ismerte. Jacques Hamel mindig nagyon egyszerűen beszélt, sohasem oktatott ki senkit. Mindenkivel elfogadó volt, szeretetteljes módon viszonyult az emberekhez. Érdekesség, hogy 2015 óta egy vallásközi bizottságban dolgozott Mohammed Karabilával, a normandiai regionális muszlim tanács elnökével együtt. A sors fintora, mondhatnánk erősen szekuláris kifejezéssel, hogy az európai iszlám-keresztény párbeszéd egyik lokális elősegítőjét szélsőséges iszlamisták hidegvérrel meggyilkolták. Felvetődik a kérdés: vajon érdemes volt?
Egyáltalán nem – gondoljuk. Ám Jacques Hamel számára bizonyára igen. Ő feltette az életét Isten szolgálatára, holtáig hű maradt hitéhez és a Mindenhatóhoz. Ott segített, ahol tudott. Még a kibékíthetetlen civilizációs ellentét dacára is próbált az iszlám és a kereszténység között hidat építeni; közben pedig mindvégig a krisztusi útmutatás volt a lelki iránytűje. Életműve példaként kell, hogy szolgáljon mindannyiunknak ezekben a vészterhes időkben – mert ha ragaszkodunk értékeinkhez, hitvallásunkhoz, meggyőződésünkhöz, megerősödünk.
Ha „minden mindegy”-mentalitással vesszük a modern kori népvándorlás akadályait, könnyen feloldódhatunk nemcsak egy heterogén masszában, de az értéknélküliség sűrűjében is. Ám ha értékítéletünk szilárd alapokon áll és erősen kötődünk gyökereinkhez, emelt fővel tudunk megálljt parancsolni annak a folyamatnak, melynek nem titkolt célja, hogy évtizedek múlva rá se ismerjünk arra a kontinensre, melyet úgy hívunk, Európa.
A vértanúk vére magvetés. Reméljük, hogy a történtekből okulva, Hamel atya áldozatát nem elfelejtve tud majd Európa új, lehetőleg sikeresebb fejezetet nyitni.
Vezető kép:
Charly Triballeau / AP