
Húszéves mélypontra zuhant az euró jegyzése a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacon hétfőn arra a hírre, hogy Oroszország nem indította újra a gázszállításokat az Északi Áramlat-1 gázvezetéken hétfőn.
Az orosz állami gázóriás, a Gazprom a hétvégén jelentette be, hogy a karbantartási művelet során olajszivárgást fedezett fel az egyik turbinában, ami miatt nem újította fel a gázszállítást szombaton. A gázszállítás hétfőn sem indult újra.
A hétfő kora reggeli 0,9876-os napi és egyben húszéves mélypontot jelentő jegyzést követően valamelyest stabilizálódott az euró dollárárfolyama a nap folyamán. Délután fél háromkor az euró jegyzése a dollárral szemben 0,9916-os szinten állt, 0,36 százalékkal alacsonyabban a péntek esti jegyzésnél.
A nemzetközi devizakereskedelem leglikvidebb devizapárja az elmúlt hetekben erős korrelációt mutatott a gázárak alakulásával.
Az euró a dollárral szemben nyolc százalékkal gyengült június eleje óta és 15 százalékkal az elmúlt egy évben. A paritást 20 év után először idén július közepén érte el a jegyzés. A dollár erősödését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelései segítették, miközben az Európai Központi Bank (EKB) óvatosabb monetáris politikát folytatott és kivárt a szigorítással.
Az európai államokat sújtó energiaválság és a szárnyaló infláció miatt különösen nagy figyelem övezi az EKB csütörtöki kamatdöntő ülését. Az elemzői konszenzus 0,75 bázispontos kamatemelést prognosztizál. Ennél kisebb mértékű kamatemelésnél az euró további gyengülését vetítették előre elemzők. A kamatkondíciók szigorításával viszont tovább romolhatnak a növekedési kilátások az euróövezetben. A magas energiaárak és infláció miatt egyre több elemző számol recesszióval az eurózónában.
MTI
khm
2022-09-06 at 09:12
Sajnos a forint az euróhoz van viszonyítva.
Ideje lenne lejönni erről is,ahogy az únióról is.
na4
2022-09-06 at 06:05
xar mindkettő, $, €. Az USA-t fingos debil Joe, az EU-t pedig Brüsszel küldte padlóra. Egyik hülyébb, mint a másik. Bravo.
Az USAbol
2022-09-05 at 19:32
A kínai Yuan fog még nagy meglepetést hozni ! Az USA dollár erősödése egy nagy erőlködés eredménye , a besz@ras előtt! Két év alatt a Biden kormányzat padlóra küldte Amerikát ! Az egész világ szagolja ezt a bűzt ! Mit tehet erről szegény kis Magyarország ?
Az USAbol
2022-09-05 at 18:59
A tél beállta előtt , a háborúnak vége kell , hogy legyen ! Nekem az az érzésem , hogy nem lesz vége , ha tavaszig nincs tűz szünet , akkor itt egy olyan helyzet fog kialakulni amire se Amerika , se Európa nincs felkészülve ( de lehet , hogy az USA igen )! Szerintem az oroszoknak több tartaléka van , amit a nyugat nem is mer gondolni ! Lesz itt olyan pénzügyi katasztrófa amire jobb nem is gondolni ! Novemberben kell , hogy a republikánusok nyerjenek ! Vannak olyan vélemények amik szerint ez egyáltalán nem biztos , sok a kétszínű republikánus ! Eszméletlen időket élünk ! .+ A magyar ellenzék , elképesztő !!!( ne akarjunk Magyaroszágon kis Amerikát , ahogy annak idelyen mondtak )( akkor tényleg megyünk a levesbe )
Girolámo
2022-09-05 at 18:45
Amit még a Klaus Swabbal bedobattak a köztudatba,a reset,az a legnagyobb átverés már régóta.Blöff.
Mert ehhez képest bármit elvisel a még működő,hisz ő még működik.
Csak becsődoltetik a kicsiket mindenben,mennek a levesbe.
Majd kicsiket indítanak újra,majd a nekik kedveseket.Lehet pitizni.
Girolámo
2022-09-05 at 18:38
Azt mondják-és ez azért nem igaz- a világgazdaság fele az USA gazdasága.
Attól még,hogy számunkra visszatetsző,attól még egy sor területen hegemón.
Egész nap emészt az a gazdaság.Akkora a napi haszna,hogy teljesen mindegy,mennyivel van elméletileg eladósodva.
Az USA titka az,hogy az adóssága is csak papír.Mert politikai akarat a világhatalmi pozíció.Kéz kezet mos.
Az nem véletlen,hogy az amerikai mezőgazdasági termékek korlátlan európai dömpingjével még az európai vezetőket is be lehet tojatni.
Mert az olyan,mintha ide borulna a tenger.
A világrend politikai hatalma,és az USA akarata egybeesik.
“Mert így akarom”.
Melyik világhatalomra támaszkodhat anyagilag is Izrael?És viszont a világban élő zsidóság melyik hatalomra szavaz elsődlegesen?
Az egész világ felett álló tapasztalat,banki hatalom és rutin az övék.
Az az eladósodottság ilyen alapon egy blöff.Ha egyszer a napi hasznot is ezer talicskaval tolják szó szerint.
Ungarn über alles !
2022-09-05 at 18:29
ez kell a brüsszelita férgeknek – átváltva szaré-húgyé-ződhasú papíroké a zsidókra lesz íratva Európa !
Játékpénz
2022-09-05 at 18:09
A pénz értéket képviselő (pl. arany-) fedezet nélkül már régen nem értékmérő, hanem az emberek függésbe, kiszolgáltatottságba, rabságba döntésének eszköze.
Az lehet, hogy az amerikai rablóbankárok fineszesebbek, mint az európai rablóbankárok, mert ahelyett, hogy az euró árfolyama monoton növekedésben lenne, a dollárral, a tényleges játékpénzzel szemben, szépen csúszik az elértéktelenedésbe. Erről az USA ugyanúgy tehet, mint az EU, azaz Brüsszel.
A magyar forintról jobb nem is beszélni. Megyünk a levesbe?
Az USAbol
2022-09-05 at 17:52
Ma se Amerikában se Kanadában nem tudsz nyugdíjba menni 65 Ben ! 70 lett az új 65 ! Ahhoz hogy egy viszonylag nyugodt öreg korod legyen , évtizedekig kell befektetni a megmaradt pénzekből! A tőzsde esik , nem tudjuk , hol áll meg ! Biztatnak , hosszútávon jó lesz ! Köszi ! Erősödik a $ , óriási , a megtakarított pénzem meg eltűnik ! Bravó !
Az USAbol
2022-09-05 at 17:38
Amerikának van 30 trillió adósága , a $t nyomtatják 24/7 ! Amennyiben a $ erősödik , nagy sz@rban vagyunk ! Ennek nem lesz jó vége ! Az USA $ mesterségesen van fenntartva ! Mondja meg már valaki , mitől erős a USA$ ?
Dezső
2022-09-05 at 17:27
Nem csoda. Amerika betette a lábát (és a barmok hagyták) és szép lassan a dollár felörli az eurót…..