Az amerikai Szociáldemokraták szervezésében több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze vasárnap New Yorkban, és mi mást csinálhattak volna, mint izraeli zászlókat égettek, és őrjöngve imádták az erőszakot. Azon sem lehetünk meglepődve, hogy a demonstrációt az amerikai komcsik szervezték, azon talán már kicsit jobban, hogy egy adott ponton egy horogkeresztes zászló is előkerült, amit egy palesztin résztvevő a telefonja kijelzőjén mutogatott. Nem vitás, elég nagy káosz van ideológiailag, egy magát igazán woke-nak valló fiatal szocialista most a világ bármely pontján nagy bajban lehet azzal kapcsolatban, hogy éppen akkor kit és miért kellene támogatni.
Szóval a hétvégén a palesztin erőszakot elítélő manhattani tüntetésen is rengetegen jelentek meg, a nap folyamán viszont megjöttek az ellentüntetők is, a szembenálló felek pedig nyilván mindent megtettek annak érdekében, hogy a másikat a lehető legjobban felhergeljék.
Így történhetett meg egy nagyon különös dolog: az egyik palesztin demonstráló kezében megjelent a horogkeresztes zászló, amit a telefonja kijelzőjéről mutogatott, valószínűleg egy hirtelen ötlettől vezérelve, hiszen még egy “rendes” zászló beszerzésére sem volt ideje ezek szerint – mindezt persze az után rögtön, hogy a Hamász 700 izraelit lemészárolt.
Lényeges itt az is, hogy a palesztinbarát demonstrációt az Amerika Demokratikus Szocialistái (DSA) nevű formáció szervezte, amely az Egyesült Államok legnagyobb szocialista szervezete, több mint 92 000 taggal és tagozattal mind az 50 államban. Nem mellékesen a DSA például Alexandria Ocasio-Cortez képviselő, Jamaal Bowman képviselő és néhány tucat másik prominens New York-i politikus pártja. A mozgalom New York-i csoportja egyébként már délután 1 órakor, néhány órával a támadás után bejelentette az utcára vonulási szándékát.
És akkor itt érdemes tartani egy apró ideológiai kitérőt, és megjegyezni, hogy átlagos woke kommunista mekkora nagy bajban lehet, hiszen alapvetően ezek szerint az igazi szocialisták a palesztinoknak szurkolnak az USA-ban. Viszont a palesztinok ezek szerint horogkeresztet lóbálnak, ami ugyebár rossz, mert a nácik rosszak. De az ukránok is horogkeresztet lóbálnak, meg öreg SS-veteránokat tapsolnak meg a kanadai parlamentben, de egy rendes szocialista Ukrajnát támogatja, akik nácik ezek szerint. De a nácik ugyebár rosszak. Közben viszont mindenki az EU-ban együttérez Izraellel, az viszont nem zavarta soha őket, hogy a Közel-Keletről Izrael-ellenes migránsok százezreit, milliónyit importálják az országaikba, mert állítólag ők színesítik az egyébként unalmas társadalmat. De az EU ezek szerint mégsem szereti akkor, amit a palesztinok csináltak, akiknél mint már említettük horogkeresztek is felbukkannak. Ami rossz ugyebár, de Ukrajna esetében jó?
És eljutunk akkor a legfőbb kérdésig: akkor most Izraelt kell támogatni, nem az ukránokat? Mi az éppen aktuális fontosabb ügy? Mert Zelenszkijről napok óta nem hallani semmit, mintha Ukrajnában épp nem is lenne háború.
Az egyik tüntető egyébként meg is magyarázta a dolgot, és ezt ajánlhatjuk minden ideológiai kapaszkodót nélkülözni kényszerülő woke fiatalnak. A New York Postnak Mohammed Radi, egy ciszjordániai születésű, New Jersey-i lakos azt mondta:
Nem a Hamászról van szó. Itt civilek szenvedéséről van szó, és arról, hogy mindkét oldalon megállítsuk a gyilkolást
– mondta, miközben palesztin zászlót lengetett.
Forrás: New York Post; Fotó: New York Post
Facebook
Twitter
YouTube
RSS