Egy nálunk még viszonylag ismeretlen szülőszégyenítésnek (parent shaming) nevezett jelenség válik egyre nagyobb problémáva a haladó nyugaton. Ez azt jelenti, hogy a nagy jólétben az emberek nem a saját dolgaikkal, hanem azzal foglalkoznak, hogy másoknak osztogatnak gyermeknevelési tanácsokat, amelyek néha az összes határt átlépve otthonmaradásra, a közösségi médiától való távolmaradásra kényszerítik az édesanyákat és édesapákat. De komolyabb helyzetek is ki szoktak alakulni, amelyek megszégyenülésben és mentális traumákban is kicsúcsosodhatnak. Ami talán még nagyobb baj, hogy a progresszívnek nevelt gyerekek a közösségi média hatására úgy érzik, bármit megtehetnek és ők is kihasználják a kínálkozó alkalmat, hogy sakkban tartsák szüleiket. Mintha nem lenne elég gond a haladók országaiban.
Szülőszégyenítés, vagyis „parent shaming”: egy hazánkban még jórészt ismeretlen jelenség, amely egyre nagyobb problémát okoz a családokban a haladó Nyugaton, ahol minden, és annak ellenkezője is lehetséges.
De nézzük miről is van szó. A szülőszégyenítés azt jelenti, hogy egy szülő a szociális média valamely felületén (ritkábban szemtől szemben, nyilvánosan) nyíltan hangot ad nemtetszésének azzal kapcsolatban, hogy egy másik szülő hogyan neveli a gyerekét, vagy mit csinál a gyerekével. A nemtetszést kiváltó dolgok lehetnek szoptatással, etetéssel, öltöztetéssel, szabadidős tevékenységekkel, oktatással kapcsolatosak, de egymásnak feszülhetnek a vélemények a szülő otthonmaradás-munka dilemmája kapcsán is. Valójában bármi lehet, az emberek mindenbe szeretnek beleszólni, amihez semmi közük, hogy ez által is fontosabbnak érezzék magukat.
A jelenségről a nyugati sajtóban viszonylag sokat cikkeztek az elmúlt időben, a legropogósabb történet pedig egy ausztrál édesanyáé, aki odáig jutott, hogy már nem mer olyan képet kirakni, ahol szájon puszilja a lányát. Stevie Niki az Independentnek azt mesélte, hogy már nem is mer semmilyen családi fotót kirakni a közösségi oldalaira, mert fél a támadásoktól, amiket vadidegenektől kap.
Már meg sem puszilhatom a lányomat anélkül, vagy mutathatom ki a szeretetemet irányába anélkül, hogy azonnal megtámadnának, akkor egy nagyon szomorú világban élünk.
– mondta az édesanya.
Fotó: Independent
Aki olvas bulvár híreket, az emlékezhet rá egyébként, hogy David Bechamnek is volt egy hasonló ügye, amit hasonlóan kegyetlen tettéért robbantott ki a média. A focistának sikerült megvédenie magát, de nem ez szokott történni általában, hanem inkább összeomlás, vagy megszégyenülés.
A jelenség Kanadában is divatos (pont ott miért ne lenne az), és tavaly készült is egy alapos cikk arról, hogy a gyermeket egyre kevésbé engedik önállóan felnőni, részben azért, mert a szülők attól tartanak, hogy a közösség (bizonyos esetekben vadidegenek) lejáratják őket és rossz színben tüntetik fel őket nyilvánosan azért, mert mondjuk hagyták a gyereket egyedül elmenni a boltba. A cikkben egy olyan esetet hoznak fel példaként, maikor az édesapa épp egy szupermarketben fizetett, de valamit a szomszédos szusizóban felejtett, és elküldte érte az 5 éves gyermeket. A probléma akkor keletkezett, amikor egy idegen kézenfogva kísérte vissza a gyerkeet és nyilvánosan megalázta a szülőt, hogy az miért engedi elkóborolni a fiát. De számtalan ilyen példát fel lehetne hozni.
Ijesztő az is, hogy a burokban nevelés, a valóságtól, a konfliktusoktól és a veszélyektől való elzárás simán hozzájárulhat ahhoz, hogy előbb-utóbb a gyerek is majd safe space-ekben keresi majd a beteljesülést.
Mi az elmaradott keleten ilyesmit maximum két szülő között a vasárnapi ebédnél látunk, vagy esetleg a nagymama lehet még az, aki beleszól a dolgokba, ha esetleg az ő falujában annak idején más volt a szokás. Ez még az egészséges szint és a Facebookra sem kerül ki soha, hogy mindenki láthassa.
Persze az is tény, hogy a szülők gyakran nem állnak a helyzet magaslatán, ha gyereknevelésről van szó, de az is megkérdőjelezhetetlen, hogy nem is készült még átfogó szakirodalom azzal kapcsolaatban, hogy hogyan kell egy gyereket felnevelni, hiszen minden eset, minden körülmény alapvetően más. A szülőszégyenítés még súlyos esetekben sem lehet normális körülmények között megoldás – ha egy gyermek valóban veszélyeztetve van otthon, akkor ennek kezelésére ott vannak az ebben kompetens hatóságok, akikkel bizalommal lehet fordulni.
Eredetileg egyébként még csak anyaszégyenítésről, azaz mom-shamingről volt szó, de eljutottunk odáig, hogy már mindkét szülőt érinti, sőt a gyerekek is beszálltak a játékba annak érdekében, hogy elkerüljék a szidást, ha éppen korlátozták őket abban az alapvető jogukban, ami minden progresszívnek kijár: vagyis, hogy azt csináljon, amit akar, következmények nélkül.
Fotó: The Walrus
A FoxNews már évekkel ezelőtt megírta, hogy a szülőknek egyre nehezebb példát mutatni, vagy szükség esetén fegyelmezni a gyerekeiket Amerikában, mert azok kihasználva a közösségi média nyilvánosságát, simán megszégyenítik a szüleiket ország-világ előtt. A veszélyre a Daily Mail is felhívta a figyelmet, hogy egy otthoni konfliktus esetén már fennáll a veszélye annak, hogy a gyerek esetleg felveszi a szidást, majd azt közzéteszi a közösségi oldalakon, ez pedig rossz fényt vethet a szülőkre, sőt még jogi útra is terelődhet a dolog, ha néhány objektív, haladó mintaszülőnek nem tetszenek bizonyos gyermeknevelési módszerek. Hát igen, ha szobafogságra ítéljük a gyerekünket, akkor manapság már arra is figyelni kell, hogy előtte kihúzzuk a WiFi-t.
Az egyik legizgalmasabb a dologban, hogy a szülőszégyenítésről nem készült még pontos definíció, ilyesmit még az Urban Dictionary-ben sem találtunk, ahol pedig tényleg mindenre van szócikk. Nem világos, hogy ez azért van-e, mert nem érdeke a liberális nyugatnak nevén nevezni a problémát, vagy azért mert egyszerűen a szőnyeg alá akarják söpörni azt.
Forrás: FoxNews, Independent; Vezető kép: The Walrus
Facebook
Twitter
YouTube
RSS