Pesti Srácok

Irán és Fehéroroszország védelmi megállapodást kötött

Irán és Fehéroroszország védelmi megállapodást kötött

Irán és Fehéroroszország a védelmi tárcák közti együttműködésről szóló memorandumot, valamint az idei évre vonatkozó kétoldalú katonai együttműködési tervet írt alá hétfőn – közölte a minszki védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a dokumentumokat a nap folyamán Teheránban írta alá Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter iráni hivatali partnerével, Mohammad Reza Astianival. A minszki védelmi minisztérium közölte azt is, hogy a tárcavezetők eszmecserét folytattak az aktuális nemzetközi kérdésekről, valamint a katonai együttműködés fejlesztésének kilátásairól. A megállapodások részleteit ugyan nem hozták nyilvánosságra, az IRNA iráni hírügynökség azonban idézte Astianit, aki úgy fogalmazott, hogy „Fehéroroszország különleges helyet foglal el Irán külpolitikájában”.

A nyugati hírszerzések szerint Irán Sahíd–136-os önmegsemmisítő drónokkal látja el Oroszországot ukrajnai háborújában, amit Teherán tagad, és háborús semlegességét hangoztatja. Teherán és Minszk is Moszkva szoros szövetségesének számít. A három ország nemzetközi szankciók hatálya alatt áll, ami miatt számos ágazatban kiszélesítették együttműködésüket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.