Nem véletlen, hogy a jobbikos Brenner Koloman kezdeményezte a vizsgálóbizottság felállítását a Lánchíd ügyében, amit a Fidesz is támogat, ahogyan az sem lehet véletlen, hogy a főpolgármester, Karácsony Gergely nagyon hisztizik emiatt. Szerinte ugyanis nem jogos, csupán a kampány része az egész, de közben kiderült, hogy két év alatt a kivitelező cég és az Amnesty-vezér számlagyáros testvéréhez, Vig Mórhoz köthető cég között milliárdos pénzmozgás volt az elmúlt két évben. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a cég volt az, ami Karácsony Gergelyéknek köszönhetően 5 milliárd forinttal drágábban újíthatta fel a Lánchidat, mint amire Tarlós István annak idején ajánlatot kapott. Ezek után az sem véletlen, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálódik.
Mint ahogyan arról korábban portálunk is beszámolt, Karácsony Gergely ötmilliárd forinttal drágábban újítatta fel a Lánchidat, mert új tendert írt ki a rekonstrukcióra. Ennek eredménye az lett, hogy drágább volt a beruházás és csak a Lánchidat csinálták meg; az alagút és a Széchenyi tér már nem fért bele, ahogyan azt korábban Tarlós István megtervezte. Továbbá a szerződésnek sem egészen felelt meg Karácsony, ugyanis nem a teljes forgalomnak adta vissza, hiszen az autósokat letiltotta a híd használatáról.
Mindeközben kiderült, hogy a NAV kiszállt a felújítást végző A-Híd Zrt. irodájába és ott dokumentumokat foglaltak le. Korábban pedig az Amnesty-vezér testvérének irodájában történt meg ugyanez. Mint kiderült, nem véletlen egybeesésről van szó, hanem a számlagyáros ügyvéd miatt kutakodtak a tendert megnyerő cégnél.
Döbbenetes összegek mozogtak
Az Amnesty-vezér testvérét, az ügyvédként tevékenykedő Vig Mórt azóta különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával elfogaták. A NAV az A-Híd és a Vig Mór ügyében az ATV információi szerint most azt vizsgálja, hogy az A-Híd Zrt. számlájáról 2020 novembere és 2022 júliusa között átutaltak-e 1,4 milliárd forintot a Sunstrike Hungary Kft. számlájára, illetve a kft-től ezt követően továbbutaltak-e 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-HÍD Zrt-től a pénzek a Sunstrike Kft-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számláról.
A 2023 februárjában indult nyomozás során az adóhatóság az ATV értesülése szerint azt is vizsgálja, hogy érkeztek-e utalások Vig ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022 januárjában bűncselekmény elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától, és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból.
Karácsony nem tudja, mi a helyzet
Karácsony Gergely az üzlet nyélbe ütése után azt kezdte bizonygatni egy interjúban, hogy a Lánchíd felújítása valójában olcsóbb lesz, mint a Tarlósék alatt tett ajánlat, de az érvelését (csúsztatását) már akkor is könnyedén lehetett cáfolni. A főpolgármester a csaknem hatvanszorosára emelt előlegre, valamint a vállalkozó által fizetendő késedelmi kötbér megfelezésére is frappáns választ adott.
Erre most, megmondom őszintén, a pontos választ nem tudom megmondani.
Továbbá a főpolgármester a kampány részének tartja, hogy a Jobbik és a Fidesz is vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a fővárosban. Ezek után viszont úgy tűnik, abszolút megalapozott a képviselők gyanúja.
Forrás: ATV; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS