
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén a képviselők az Unió hétéves keretköltségvetésének (MFF) felülvizsgálatáról szavaztak. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerint biztosítani kell, hogy a jogszabályokban a Magyarország számára előirányzott uniós források nem kerülhetnek átcsoportosításra és elköltésre más célokra, vagy országokra. A szavazás során a dollárbaloldal Momentumos és Jobbikos képviselői olyan javaslatot is támogattak, amelyek a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé, olvasható a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleményében.
A jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetben a többéves keretköltségvetés felülvizsgálatának komoly stratégiai és politikai jelentősége van, nem véletlen, hogy az MFF módosításához minden tagállam egyetértésére szükség van. Éppen ezért elengedhetetlen a tagállamoknak jogosan járó uniós forrásokhoz politikai zsarolástól mentesen hozzáférni. A képviselőcsoport úgy fogalmazott:
mi, a Fidesz EP-képviselői a kezdetektől hangsúlyozzuk: biztosítani kell, hogy a Magyarország számára előirányzott uniós források nem kerülhetnek átcsoportosításra és elköltésre más célokra, vagy országokra. Felháborító, hogy a Momentum és a Jobbik EP képviselői ma egy olyan parlamenti módosítást támogattak, amely alapján más célokra lennének fordíthatók a még ki nem fizetett uniós kohéziós és helyreállítási pénzek.
Hozzátették, ezzel veszélybe sodornák a Magyarországot jogosan megillető uniós forrásokat. Deli Andor, a Fidesz EP képviselője a szavazást megelőző vitában elmondta:
az MFF felülvizsgálata kapcsán egyes uniós körök elvárnák Magyarországtól, hogy önkéntesen vállaljon újabb befizetéseket a közös költségvetésbe, így például a helyreállítási programok növekvő kamatainak törlesztésére, miközben eddig egyetlen eurocentet sem kapott az ország ebből az Alapból.
Deli Andor a vitában kiemelte:
Magyarország 2023-ban egy milliárd eurót fizet be az uniós költségvetésbe, teljesítve ezzel az előírt kötelezettségeit, miközben az Unió három milliárd euróval tartozik nekünk.
Forrás: fidesz-eu.hu; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
János
2023-10-04 at 21:13
Orientál
2023-10-03 at 23:43
Szerintem tévedésben vagy. 🤔
Nem nekem kell az a “néhány” ezüst, hanem nekik. A haza- és Európa- árulónak.
Vízöntő
2023-10-04 at 12:31
Nem kell visszaengedni őket Magyarországra, menjenek abba lakni amelyik ország javaslata mellett szavaztak ellenünk!
Dugovics Titusz
2023-10-04 at 09:52
Magyarul beszélő,idegen szívű emberek! Ja! Hazaárulók! Milyen büntetés járt ezért a Rákosi,vagy a Kádár rendszerben? Az előbbinél halál büntetés,az utóbbinál több éves börtön! Jó lenne,ha ezeket a dolgokat,elmondanánk,a Z. generáció,taknyosainak is,akik,tüntetésekre járnak,és diktatúráznak,a mai magyar közéletben! Magyarországnak van,külső ellensége,és belső ellensége! Nem ellenzéke! Egy baloldali párt van Magyarországon. Munkáspárt. A többi ellenségi párt,ultraliberális,és globalista!
csakafidesz
2023-10-04 at 07:57
Tévedés! Ezeknek se Istenük, se hazájuk, tehát nem szavazhatnak a nem létező hazájuk ellen. Csak az a baj, hogy az ilyen magyarul beszélő egyedeket is meg lehet választani.
Puncius Pinatus
2023-10-04 at 06:49
Minden más helyett…
Semmi nem marad “hála” nélkül!!!
A magyar nem felejt, a bűn nem marad büntetlenül!
sumer
2023-10-04 at 06:31
“A szavazás során a dollárbaloldal Momentumos és Jobbikos képviselői olyan javaslatot is támogattak,”
Az csak három szavazat. A többi EP képviselő hogy szavazott? Megszavazták végül a javaslatot? Mert ez sajnos nem derült ki a cikkből.
“a magyar uniós források más célokra történő felhasználását tenné lehetővé”
Csak a magyar forrásokról szavaztak, vagy az összes országnak járó EUs forrásokról? Ha ez utóbbiról van szó, akkor az összes képviselő, aki a javaslatot szavazatával támogatta, “hazaáruló”, hiszen de facto a saját országa érdekei ellen szavazott. Kíváncsi lennék, hogy hányan voltak ezek!
Orientál
2023-10-03 at 23:43
János Legyél nyugodt hogy a balliberális elkxró hazug Gyurcsányodék nem veszik haza magukhoz még az a jó. De őszintén az én véleményem az hogy nem kapunk egy centet sem bár csak ne úgy legyen ahogy gondolom. Azért nem engedünk be migránsaidat és nem fizetjük a milliárdokat Zelenszkijednek.
János
2023-10-03 at 22:24
Csak a szokásos. Kell az a pár milliárd ezüstpénz❗❗❗
Délvidék
2023-10-03 at 21:33
Hazaáruló, mocskos senkiháziak vagytok! Ilyen aljas söpredék a világon nincs, csak Magyarországon. Miért nem húznak el más országba? Mert sehol nem kellenek az ilyen gerinctelen férgek.
Sas
2023-10-03 at 21:26
a nyugat nem akar erős magyar országot-nem akar erős közép-európát-rabolni jöttés ha már nem tud eleget rabolni-akkor kivonul innen-bizonyos vállalatai kívételével-pénzt pedig a magyar fejlődésre sosem ad-mert önző.a balosok idióták.
Királytigris
2023-10-03 at 21:14
A sorosi samesz mindig a magyar nemzet ellen tesz.
Egyébként a pénzünket már rég odaadták az ukránoknak. Nagyrészt az ukrán oligarchák zsebében landolt.
1 Enaki
2023-10-03 at 21:01
Odàig voltak a vàlasztàsnàl,hogy nem nyertek.Az okot sajàt magukban kellett volna keresni,a Gyurcsànyi időszak miatt.Unalmas màr a szemkilövető àmok futàsait felsorolni.Talán egyet kiemelnèk,mert a tèmàhoz tartozik.Az EU imàdat a baloldal rèszèről,az arulkodàs,hazudozàs a haza ès polgàrai terhère.Na ebből a kormànyzatbòl nem kèrūnk. Tessenek vègre tudomàsul venni a nèp döntèsèt.
1 Enaki
2023-10-03 at 20:45
Hazaàrulò,gazemberek. Nem nyertek 2026 ban.
khm
2023-10-03 at 20:35
Magyarország nem a hazájuk,csupán itt laknak és élősködnek az államon.
Semmi értelme
2023-10-03 at 20:33
Miért ad Mo 1 milliárdot amikor azok nekünk több milliárddal tartoznak?
Ha ők önkényesek, akkor mi is legyünk azok és vonjuk le a tartozásukból azt az egy milliárrd Eurót, és tartsuk meg a magyar nép javára!
Magunk alatt vágjuk a fát?
Fóbia?
2023-10-03 at 20:29
bl
Semmi köze a kommunizmushoz.
A libsizmushoz annál inkább .
Meg a milliardos ds
Tagokhoz
Orientál
2023-10-03 at 20:28
Hazaáruló szemétkedő ep-s momentumosok miatt lehet hogy ez év végére sem kapjuk meg az eu-s helyreállítási milliárdokat. Pedig az egyik momentumos az a Cseh Katalin aki cége bandájával 4,8 milliárd forint eu-s pénzt lopott el.
Jogàsz
2023-10-03 at 20:04
Alja nèpnek nincs hazàja.
2 ÉNAKI
2023-10-03 at 19:52
Aljas férgek. Ezek nem ellenzék,hazaáruló bitangok.Na ezért nem fogtok nyerni soha sem.
Tudományos libsizmus
2023-10-03 at 19:15
Azok az uniós források már réges-rég átkerültek átcsoportosításra és elköltésre más célokra, vagy országokra.
Ne legyünk már ennyire álnaivak.
Ettől függetlenül a momentumos és jobbikos nácik elmehetnek szépen a büdös kurva anyjukba.
bl
2023-10-03 at 19:13
Zéró vagy negatív összegű játszmát folytatnak az ország ellen, azt akarják, hogy másoknak legyen jó ne a magyaroknak, mert akkor még véletlenül megint nyer Orbán. Ilyen gazemberek csak a kommunisták tudtak lenni.
Her
2023-10-03 at 19:12
Fideszes vagyok de valahogy mègis van benne valami. Annak idejèn mèrt kellett Romániában Stadiont èpiteni EU- S pènzekből.
Ungarn über alles !
2023-10-03 at 19:02
hazaáruló rühes kutyáktól mi mást vártatok ?
(én pl: azt hogy valamely sintér a nyakukra teszi a dróthurkot)
api01
2023-10-03 at 19:01
Nincs itt semmi látnivaló, ez a magyar ellenzék (ellenség) : címzetes hazaáruló valamennyi.