Pesti Srácok

Isten Önnel, Mariann! Köszönünk mindent! – Orbán Viktor is búcsúztatta az elhunyt miniszteri biztost

Isten Önnel, Mariann! Köszönünk mindent! – Orbán Viktor is búcsúztatta az elhunyt miniszteri biztost

Isten Önnel, Mariann! Köszönünk mindent! – így búcsúzott Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében is Vízkelety Marianntól, aki államtitkárként és miniszteri biztosként is dolgozott a közigazgatásban.

Vízkelety Mariann 1992 és 1994, majd 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, 2002-től a volt miniszterelnök titkárságvezetője volt; 2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatalában szakmai főtanácsadóként dolgozott. 2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, 2012-től pedig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettesi tisztét töltötte be. Öt éven át, 2015 tavaszától az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára volt, majd az állami szervek működésének elemzéséért felelős miniszterelnöki biztosként dolgozott. 2022 májusában megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést.

Forrás: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.