Jövő év elejére készül el a PISA-felmérő eredményeit vizsgáló jelentés – válaszolta a PestiSrácok.hu-nak Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. A politikus kifejtette, számos szempontot vesznek figyelembe a teszt kiértékelésekor. Hozzátette azt is, a januári köznevelési kerekasztalra, ezen vizsgálat eredményeivel mennek.
Januárra lesz meg annak a vizsgálatnak az eredménye, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök kért a lesújtó PISA-eredmények kapcsán – közölte kérdésünkre Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, kedden Budapesten. A politikus elmondta, számos szempontot figyelembe vesznek majd a felmérés kiértékelésekor. A jelentéssel összefüggésben javaslatokat dolgoznak ki, amelyek érintik a készülő Nemzeti alaptantervet (NAT), a pedagógusképzést és -továbbképzést, a módszertani fejlesztéseket. A következő köznevelési kerekasztalra, amely 2017 januárban lesz, már a feldolgozott eredményekkel mennek. A témával összefüggésben azt is megjegyezte, a PISA-teszt kapcsán indult vizsgált célja, nem a felelősök keresése, hanem hogy választ kapjanak arra, miért nem szerepelt a tananyagban az a fajta megközelítés, amelyet a PISA-mérésben szerepelt. Hangsúlyozta, a PISA egy alkalmazásorientált mérés, amely feltételezi, hogy a különböző diszciplínákat egymásra épülve, egymással koordinálva tanítják.
Még többet keresnek jövőre a tanárok
A sajtótájékoztatón az államtitkár jelezte, jövőre is folytatódik a pedagógusok béremelése, amivel 2017-re összességében 50 százalékos növekményt érnek el. 2013 és 2016 között 226 milliárd forintot fordítottak e célra. Példaként említette, hogy egy pályakezdő, főiskolai végzettségű pedagógus 2013-ban 122 ezer forintot keresett, jövőre pedig 183 ezer forinttal számolhat. Egy húszéves gyakorlattal bíró, egyetemi végzettségű, pedagógus I. fokozatban lévő nevelő bére pedig a 2013-as 173 ezerről jövőre 305 ezerre nő. Az emeléssel a tanárok jövedelme eléri a diplomások átlagjövedelmének 82 százalékát, ami meghaladja az OECD átlagát – jelezte az oktatási államtitkár. Elmondta azt is, hogy idén 35 ezer pedagógus számára hirdették meg a magasabb fokozatba kerülés lehetőségét, és 22 ezren jelentkeztek erre. Ebből a körből 9 ezren automatikusan megkapták a magasabb fokozatot a mentesítésre vonatkozó szabályok alapján, illetve azért, mert legfeljebb hét évvel állnak nyugdíj előtt. Azok közül, akik korábban sikertelenül töltötték fel a portfóliót, eddig 287-en éltek a megismételt lehetőséggel, a többieknek január 5-éig még módjuk van erre.
Palkovics László közölte: az iskolák átvételéről ötszáz önkormányzattal kezdődtek tárgyalások, amelyek nyolc helyen nem zárultak még le. Reményei szerint ez az elkövetkező két hétben ezeken a helyeken is megtörténik majd – mondta, hozzátéve: Budaörsön, Gödöllőn és Salgótarjánban még nem volt testületi ülés erről. Ha nem sikerül megállapodni, akkor minisztériumi döntéssel kerülnek az iskolák a tankerületi központokhoz – mondta.
Végezetül közölte, hogy kedd délután egyeztetnek újra a pedagógusok sztrájkbizottságával, ez azonban elsősorban a munkáltatókat érintő technikai kérdésekről szól.
Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS