Pesti Srácok

Járdán száguldva kerülte ki a dugót a Róbert Károly körúton egy budapesti autós

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, amikor 2021. január 21-én délután egy autós Budapesten úgy döntött, hogy nem araszol tovább a Róbert Károly körúton, hanem a járdán előzi ki a kocsisort – számolt be a rendőrség a honlapján.

Az esetről egy közösségi oldalon tettek közzé felvételt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya ez alapján indított vizsgálatot. Másnapra azonosították is a járművet, az ügyben szabálysértési és közigazgatási eljárás indul. ​​​A bpiautosok.hu közösségi portál egyik olvasója beküldött dashcam-felvételén látszik, hogy a kék autó vezetője megunhatta a dugóban araszolást, a járdára felhajtva kerülte ki a többi autóst és hajtott át a piroson a XIII. kerületben, a Róbert Károly körúton. Nemcsak a hely, hanem a sebesség is meglepő a felvételen. Az már csak hab a tortán, hogy a piros jelzést is semmibe vette a járdán száguldozó autós – írja a lap.

Forrás: police.hu; Fotó: a videóból

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.