A Jobbik értékelése szerint Áder János a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői hivatalhoz. Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte: a jogszabály elfogadásához kétharmados támogatás kellett volna a parlamentben, az alaptörvény VIII. cikke ugyanis ebbe a körbe sorolja a pártok gazdálkodásával összefüggő módosításokat.
Hozzátette, a szabályozást első körben a Fidesz is sarkalatos törvényként nyújtotta be, azonban miután “az MSZP kihátrált”, felesként vitték keresztül. A politikus elmondta, hogy utólagos normakontrollért fordulnak az Alkotmánybírósághoz és ehhez várják az ellenzéki pártok támogatását, az államfő megfosztási eljárásához pedig már elvi támogatást kaptak a szocialistáktól. Farkas Gergely a Sándor-palota előtt tartott tájékoztatón egy iratmegsemmisítővel ledarálta az alaptörvény pártokra vonatkozó oldalát. Ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesznek a saját alaptörvénye sem szent, ha a hatalom megtartásáról van szó.
PS/MTI, MTI Fotó: Máthé Zoltán
Facebook hozzászólás
Klárika
2017-07-05 at 18:08
Hogyan is dörgedezett egykoron a néhai Marx a kísértetjárásról?
Megtette ami töle tellett, de a XXI. századi magyarok messze túlszárnyalják az ötleteikkel még a CEU legdurvább pszihotrénereit is.
Egy magát valamire is tartó politikai párt nyilvános téren morzsolja fel a jelenben tisztséget tevö államföje által aláírt okmányt.
Pár évvel ezelött egy másik politikai párt élemberei elkészítették papírmaséból a tisztséget viselö miniszterelnök szobrát. Egy fövárosi téren elöször döntögették a szobrot, majd lefejezték.
Hát akkor miért tiltakozunk afrikai eredetü, mobiltelefonos, terrorgyanús, nöket megeröszakoló, jólöltözött személyek polgárosítása ellen? Ha a magyar lakósság kis része képes volt, de még mindig képes ilyen öserdei stílusú, a gonoszt elrettentö nyilvános rituálékat lefolytatni? A lakósság másik kissebb része hajlandó azt végignézni. A többi pedig nem rendezett az országban mindenhol tiltakozó, magát szégyellve elhatároló meneteket azzal a követeléssel, hogy a kiötlöket s az elkövetöket számüzni kell az országból, mert fullasztó és elviselhetetlen ez a métely és a szégyen?
Ki várhat el megbecsülést Brüsszeltöl ilyen képességek bizonylatában? Mikor pajtáskodik a megbízó a bérgyilkossal, a felbújtó a “féregírtóval”, a még hívatlan de máris otromba kapudöngetövel, a középkori szokásokat mívelö írás/égetövel/morzsolókkal?
Privátilag még lehet, hogy meglesz egyeseinkröl a jó vélemény is, de általában, s a kimondott ellenségnél úgy is szerepelhetünk mint “azok a féktelen vadak”.
Berlinben is vannak Pride felvonulások, de résztvesznek-e azon az ellenzéki pártok és egyéb politikai csoportulások élvonalú, hetero fizimiskái?
Volt-e a jakobinus Párizsban miniszterelnököt képletesen lefejezö emlékezö rendezvény? Madridban vöröskendös, politikai-buzik rendezte bikaviadal?
Azt hiszik, hogy ezek után Brüsszelben a hasznosságukat kihasználva, de azonkívül még leállana velük onnan akárki? Aki ha egyszer ezeket már megtette a feljebbvalójával, az teszi meg máskor is, akárkivel?
Hiszen mindennek az árnya rávetödik a lakósságra is. Az LMBQ & Co már meghaladott szinte minden mértéket, mostmár a parlamenti pártok is?
…………………………………………………………..
rk
2017-07-04 at 15:06
Az ember mindig azt hiszi, hogy már nem tudják alulmúlni magukat. És mégis!!!
Rózsa Sándor
2017-07-04 at 14:53
A Soros maffia ügynökei.
Ferenc
2017-07-04 at 14:48
Már nem dübörög úgy a korrupciótok, Pubi? Azért ez a műfelháborodás? És a képviselők 2/3-ának aláírása hogyan lesz meg az államfő elleni “eljáráshoz”? Vagy csak álmodik a cukisodás nyomora?
khm
2017-07-04 at 14:40
A bűnösök,mindig darálással próbálták az irattári anyagot eltüntetni.
1989-ben például még égettek is iratokat a mszmps titkos szolgák.
Ma darálnak.
nanemár
2017-07-04 at 14:00
A nap kérdése, hogy valójában mit darál be Farkas Gergő?
A Simicska cégével kötött plakát-bisznisz ÁFA bevallását?
Ja, nem ,hiszen nekik még az sincs…
Hát, ez a freudi reakcio magas labda lesz a Fidesznek…
nanemár
2017-07-04 at 13:54
Egyelőre a Jobbik vezetéséről derült ki a plakát ugyben (is) hogy csalnak,lopnak és törvényt sértenek.
És reflexszerűen mi jut eszükbe, mikor lebuknak? Az iratmegsemmisítés. Mint Czeglédy Csabáéknál.Hát ez kínos…