Pesti Srácok

Jogerősen elítélték Berki Krisztián volt ügyvédjét

Jogerősen elítélték Berki Krisztián volt ügyvédjét

Egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt jogerősen elítélte még októberben Berki Krisztián korábbi ügyvédjét, Sz. Rolandot és egy volt pénzügyőrt, valamint két társukat a Fővárosi Ítélőtábla – derült ki Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivőjének portálunknak adott válaszából.

Az elsőfokon a vádat képviselő Fővárosi Főügyészség korábbi közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állományába tartozó pénzügyőr egy korábban szintén az adóhatóságnál, az elkövetéskor azonban már Budapesten ügyvédként dolgozó férfi kérésére 2013–2014-ben több, a NAV-nál indult bűnügyben kért le jogosulatlanul és törvényes ok nélkül adatokat a hatósági információs rendszerből. Az adatok gyanúsítottakkal vagy tanúkkal voltak kapcsolatosak, és elsősorban tervezett nyomozási cselekményekre vonatkoztak. A pénzügyőr az adatokat kiadta volt kollegájának, az ügyvédnek. Az ügyben vádlott még két férfi: egyikük egy olyan ügyben kért adatot, amelyben ő is érintett volt, és ezért fizetett is, másikuk az a férfi, aki ezt az igényt közvetítette az ügyvédnek.

A fővárosi nyomozó ügyészek az ügyben többrendbeli hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A Fővárosi Törvényszék a volt pénzügyőrt, az ügyvédet és egyik társukat egyaránt 1 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte elsőfokon, emellett 100 ezertől 300 ezer forintig terjedő pénzbüntetést is kiszabott rájuk. A közvetítő férfival szemben emellett félmillió forint vagyonelkobzást is elrendelt. A negyedik vádlottat, aki a saját ügyében igényelt adatot, a bíróság megrovásban részesítette. A táblabíróság ezeket az ítéleteket októberben helybenhagyta. Csiha Gábor közölte azt is, hogy a jogerős ítélet értelmében a budapesti ügyvéd három évig nem gyakorolhatja az ügyvédi hivatását. Az ügyvéd ellen egyébként a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást folytat egy másik bűnügyben.

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.