Pesti Srácok

Kamala Harris előnyben részesítené a „színes közösségeket” a hurrikán károsultjainak támogatásakor

null

Ha fehér vagy, akkor annyira privilegizált csoporthoz tartozol az amerikai demokraták szerint, hogy neked a hurrikán sem árthat igazán. Legalábbis úgy tűnik ebből indul ki a Biden-Harris adminisztráció, az amerikai alelnök ugyanis kijelentette, hogy elsősorban a "színes közösségeket" kellene támogatni a hurrikán-károsultak között.

Az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris nyilvános beszédben fejtette ki, hogy a floridai hurrikán károsultjainak megsegítésére szánt kormányzati támogatások szétosztásakor „méltányossági” szempontok is érvényesülni fognak. Ennek értelmében többek között a „színes közösségekben” élőket részesítik majd előnyben – számolt be a Hirado.hu.

Harris kijelentése nagy port kavart a konzervatív körökben, többek között olyan személyek emelték fel a hangjukat, mint Elon Musk, a Tesla alapítója és tulajdonosa, vagy Florida kormányzójának kabinetje. Elon Musk, a Tesla tulajdonosa azt írta Kamala nyilatkozatára reagálva a Twitteren:

PestiSracok facebook image

Florida kormányzójának munkatársa, Christina Pushaw pedig hamisnak nevezte Kamala Harris állításait, és biztosította a floridai lakosságot, hogy FEMA (Szövetségi Vészhelyzet Menedzselő Ügynökség) faji hovatartozástól függetlenül segíti a viharkárosultakat. Míg a Donald Trump korábbi elnököt támogató, Students for Trump szervezet alapítója, Ryan Fournier úgy kommentálta Harris szavait:

Egyes kommentárok szerint az alelnök kijelentései összezavarták a vihar túlélőit, mivel sokan most azt hihetik, hogy bizonyos, az alelnök által említett szempontok alapján nem részesülhetnek támogatásban.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/EPA/SIPA USA/Pool/Oliver Contreras

Ajánljuk még