Megköszönte mindazt, amit érte és Budapestért tett a nagykövet. Bármi is legyen az.
Karácsony Gergely szerint Pressman már az első találkozásukkor “pontosan tudta, hogy ebben az országban politikai hadjárat jár cserébe annak, aki következetesen kiáll a demokrácia, a jogállam értékeiért, a korrupció ellen és az emberi jogok védelme mellett”.
Ma, amikor búcsúlátogatáson fogadtam az Egyesült Államok nagykövetét, megbeszéltük, hogy a három évvel ezelőtti sejtése bejött, teljesítette ezt a vállalását is. És én nem csak azt köszönhettem meg neki, hogy mentesített bennünket a propagandatámadások egy részétől, de megköszönhettem azt a következetes kiállást is, ami nem másért, hanem ennek az országnak és a városnak a jövője szempontjából is kulcskérdés: a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok védelme és a korrupció elleni fellépés
– írja posztjában a főpolgármester.
Karácsony a búcsúsorok mellett egy 350.000 forintos drMáriás digitális fényképpel is gazdagította Pressman gyűjteményét, majd közölte, hogy a leköszönő nagykövetet és családját ő mindig szívesen fogadja majd Budapesten.
(Kép: Facebook)
Logikus
2025-01-09 at 21:29
Karigeri azért sír, mert elmegy az egyik pénzember, akitől potya pénzeket kapott!
Sanyáta
2025-01-09 at 16:31
Van pofája ennek az SZTK szeművegesnek találkozni ezzel a követtel, nem sül le a pofájáról a bőr….ez egy igazi lúzer, nimand, idióta város vezető, hazája elárúlójával találkozni!!! Van ennél lejjebb, vigyorog az isten barma!! Volt ennek a két embernek, csak egy jó cselekedete, szerintem nem, és ez főpolgármester? Anya szomorító ez a találkozás!!Remélem nem a fővárosra terhelte a 350 rúgot?
350 ezer
2025-01-09 at 14:54
A főváros csődben, a Magyarországot folyvást ekéző, gyalázó Présman bohóc meg 350 ezer forintos ajándékot kap ettől a csicskától. Miért nincs már ez a pojáca (a főváros szégyene) elmegyógyintézetben?
S.P.Q.R
2025-01-09 at 13:58
Tényleg, hogyan halad a nyomozás a Városház-gate és a Lánchíd mutyi ügyében???
Zugló korrupciós ügyeiről és tönkretételéről nem is beszélve.
T. Nyomozóhatóság! Mikor viszik már el bilincsbe verve ezt a kretént????
Grimmbusz
2025-01-09 at 13:48
“DRMÁRIÁS-FÁBRY SÁNDOR: ETŰDÖK RÓKAFŰRÉSZRE ÉS FRÖCCSÖNTÖTT SZARKÁRA”
Tényleg, miért nem kap Kossuth díjat…….
Talpra magyar!
2025-01-09 at 13:32
Elnézést kérek javítom …. 50milliárd …..
Talpra magyar!
2025-01-09 at 13:31
Karácsony te Gyurcsány csicskája csődbe szétloptátok a Budapest milliárdjait és felvettél 60milliárd forint hitelt erre te ebből az általad felvett 50milliárd forint hotelből költöttél el Pressman megajándékozására 350000forintot. Nem rohad le pofátokról a bőr.
Talpra magyar!
2025-01-09 at 13:18
,, … Karácsony a búcsúsorok mellett egy 350.000 forintos drMáriás digitális fényképpel is gazdagította Pressman gyűjteményét … ” Karácsonyék szétlopták csődbe Budapest kasszáját és jelenleg 50milliárd forint hitel terheli a budapestieket na Karácsony az általuk csődbe szétlopott szétkxrt adóssággal terhelt kasszából erre aztán 350000 forintot elköltött.
Királytigris
2025-01-09 at 13:17
Kamugeri análisan, vagy orálisan kényeztette a haverját?
Bandi
2025-01-09 at 12:56
Volt valami letyem-petyem köztük? Mit szól ehhez a férjfeleség vagy feleségférj?
Dumcsiztak a drágábban, de csökkentett műszaki tartalommal elvégeztetett Lánchíd-felújításról és az esetleges visszaosztásokról is?
Nyakigláb, meg a helytartónak/diplomatának is xar entitás biztos jól megértik egymást.
Pofátlan
2025-01-09 at 12:22
A Gyurcsótány-csicska (most már Magyar-csicska) Kerógerinél nincs a pofátlanságnak és a jellemtelenségnek határa… Ajnározni és drága ajándékkal kedveskedni az országot csak ekéző és támadó Présman bohócnak – miközben a főváros csődben van -, ez elképesztő és irritáló. De hát Karógeri hülye húzásait illetően az ember már semmin sem lepődik meg.
Nahát
2025-01-09 at 11:51
A találkozó során megbeszélték, hogy ki lesz az összekötő a jövőben. Apropó, Korányi Dávid elvtárs vajon merre jár?
Boááá
2025-01-09 at 11:50
Dr. Máriás festményei pont olyan fosok, mint Méltányos Mari firkálmányai.
Takarodj haza!
2025-01-09 at 11:48
Ez legyen a legszebb ajándéka egész életében!
Piroska
2025-01-09 at 11:24
Karó Geri is csak egy vizesnyolcas.
Uncle Ment
2025-01-09 at 11:16
Beszélgettünk egy nagyon jót Déviddel
demokráciáról, jogállamiságról,
propagandatámadásról, miegymásról,
de nem értette, hiszen nem tud magyarul.
én a pásztorok királya
2025-01-09 at 11:06
Karácsony, Szard össze magad! Aztán meséld el, hogy a látogatás előtt, vagy után szoptad le ezt a pedo-buzi galíciai selejtest, vagy is-is? Esetleg fordítva?
Egyébként meg változtass nevet, mert Krisztus urunk születésének ünnepét egy ilyen köcsög még akkor se viselheti, ha az írás azt tartja, hogy “Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” (Máté evangéliuma – Mt 5,3-12)
Méltányos Mari
2025-01-09 at 11:00
Dr. Máriás festményei zseniálisak, abszurd korunk rendkívül humoros lenyomatai: https://drmarias.hu