Pesti Srácok

Karlendítős iszogatás a Mi Hazánk ifjúsági szervezeténél

Karlendítős iszogatás a Mi Hazánk ifjúsági szervezeténél

Egy vállaltan hungarista tag nemrégiben kikerült a Toroczkai-féle párt ifjainak vezetői közül, de úgy tűnik, így is vannak még közöttük hungaristák. Karlendítős iszogatás, posztolt Szálasi-induló – vannak még érdekességek a Mi Hazánk Ifjainak háza táján - írta meg az atv.hu.

Tavaly október 15-én írta meg honlapján a Toroczkai László vezette új párt, a Mi Hazánk, hogy elkezdik a mozgalom ifjúsági szervezetének felállítását. Egy hónappal később közölték a héttagú elnökség névsorát a párt honlapján.

Toroczkai Lászlót az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában szembesítették azzal, hogy az egyik ifjúsági vezetőjük, Lantos János korábban egyértelmű nyilas nézeteket vallott és hangoztatott nyilvánosan. (Az adásban bemutatták Lantos egyik fotóját, amin a nyilasokéra megszólalásig hasonlító egyenruhában szónokol, illetve idézték korábbi beszédeinek részleteit, például azt, miszerint „a nácik bukásával hosszú időre megpecsételődött Európa sorsa.”)

Toroczkai az állította, hogy nem ismerte Lantos János elnökségi tanácsos nézeteit, ezért vizsgálatot ígért. Hogy ez milyen eredménnyel zárult, arról nincs nyilvános információ, de tény, hogy azóta Lantos neve már nem szerepel a párt ifjúsági vezetői között.

PestiSracok facebook image

Az első számú vezető Walter Pál Péter, a Mi Hazánk Mozgalom egyik alapítója, kommunikációs főmunkatársa, külföldi és külhoni szervezője, a Mi Hazánk Ifjai országos főszervezője.

Egy, az atv.hu birtokába került felvételen Walter baráti társaságban mosolyog, miközben az asztaltársaság több tagja náci karlendítéssel néz a kamerába. A képet szombaton nyilvánosságra hozó veszpresszo.hu portál szerint a felvétel csütörtökön készült a Mi Hazánk Ifjainak veszprémi találkozóján (hogy több volt puszta baráti találkozónál, arról a résztvevők mögött a falra kiragasztott pártlogós matricák is árulkodnak).

A kép baloldalán, szemüvegben Walter Pál Péter. Mögötte a szakállas, karlendítős férfi Ábrahám Barnabás, akiről Walter decemberben nyilatkozta a vállaltan nemzetiszocialista Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg honlapjának, hogy a Mi Hazánk ifjúsági szervezetét már hónapokkal ezelőtt, „még a párt hivatalos bejegyzése előtt elkezdtük szervezni Szabó Ákos, Lantos János, Fiszter Zsuzsanna és Ábrahám Barnabás bajtársaimmal”.

A Mi Hazánk ifjúsági vezetői között van Sarnyai Vivien is, aki – egy időközben elérhetetlenné tett bejegyzés alapján – nemrégiben Nürnbergbe látogatott, ahol – a vele párkapcsolatban élő férfi megjegyzése szerint – külön megnézte a német nácik által szervezett „Birodalmi Pártnapok” helyszínét.

Forrás: atv.hu; Fotó: atv.hu, Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.