Katolikus megújulás, vagy önfeladás?

Régen volt ennyire megosztott a katolikus kereszténység egy pápa megítélésével kapcsolatban, mint most I. Ferencnél. A pápaság és a katolicizmus történetében rengeteg fekete folt és kiemelkedő pillanat van, utólag sokszor könnyebb is megítélni és tisztábban látni az eseményeket. A jelenlegi egyházfő azonban rengeteg vitát generál a saját egyházán belül is: valaki árulónak tartja, egyesek számára pedig a várva várt megújulást hozta el. Mennyire lehetünk objektívek az argentin származású pápát illetően az eddigi tevékenysége alapján, mennyire viszi jó irányba a katolikus egyházat és a világ kereszténységét? A migránsok tárt karokkal való fogadása keresztény érték, vagy politikai hiba, szándékos önsorsrontás, vagy erkölcsi kötelesség?

Nagy elvárásokkal és várakozással fogadta a keresztény és talán a nem keresztény világ is Ferenc pápa hivatalba lépését 2013-ban. Mindenképpen megújulást és frissességet vártak tőle a kicsit fásulttá váló hívők, az egyre gyengülő és fogyó nyugati kereszténység, és persze a sokat szenvedett és szenvedő közel-keleti és afrikai katolikusok is.

A túl kényelmes Nyugat-Európában a katolikus egyháznak (és a protestánsoknak is) megújulásra volt és van szükség, hiszen egyre kevesebb fiatalt érint meg a vallásosság, egyre üresebbek a templomok: többet már be kellett zárni, vagy mecsetté alakítják őket az egyre számosabb és buzgó muzulmánok részére. Ki kell mondani, hogy ez már önmagában egy haldokló képet tár elénk. A katolikus világ másik, közel-keleti felén pedig egészen más elvárásokat támasztottak az új pápa felé, hiszen ott és Észak-Afrikában rengeteg atrocitás éri a keresztényeket a hitükért. Kétezer évet megélt keresztény közösségek pusztulnak el és szóródnak szét: nincs, aki megvédje őket, miközben világszerte az emberi jogokról és méltóságról beszélnek a jogvédők; mindenki nemet választhat magának, de vallási alapon nyugodt szívvel lehet keresztényeket gyilkolni és rabszolgaságba taszítani.

Ebben a helyzetben érkezett meg a szinte messiásként várt I. Ferenc pápa, az első jezsuita egyházfő. Nem csak ebben úttörő a pápai trónon, hiszen ő az első egyházfő az amerikai kontinensről, és ugyancsak az első III. Gergely óta, aki nem európai (Gergely ugyanis a mai Szíria területén született, 731-ben lett pápa).

Apja még Olaszországban született, 22 éves korában vándorolt ki Argentínába, Jorge Mario Bergoglio néven született fia pedig már ott látta meg a napvilágot. 22 éves volt, amikor beállt a jezsuiták közé. Szépen lépdelt előre a pápai hierarchiában, 1992-ben püspökké nevezték ki, 1998-ban érseki kinevezést kapott, majd 2001-ben II. János Pál pápa bíborossá avatta. 2005-ben, II. János Pál halála után bíborosi körökből kiszivárgott információk szerint ő kapta a második legtöbb szavazatot Ratzinger bíboros után, aki XVI. Benedek néven lett pápa. Az ő lemondását követően jött el Bergoglio ideje, akit Ferenc néven választottak pápának 2013. március 13-án.

Már a névválasztás is érdekes volt, hiszen nem követte a hagyományokat, hanem új nevet választott, mely új irányt is jelentett az egyház irányításában. A pápa nyilatkozata szerint Assisi Szent Ferenc példáját követve olyan egyházat szeretne, mely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében. Egy pápától ezek szinte kötelező szavak, de Ferenc igyekezett a nyilvánosság előtt megmutatni, hogy nem csupán üres szavakról volt itt szó. A sokak által kritizált főpapi hivalkodást már korábban sem kedvelte: érsekként sem autóval járt, egyszerűen öltözködött és pápaként sem változtatott ezen a szokásán, mely nagy reményeket keltett a katolikusok körében.

Ezek a nyilvánvaló változások alapvetően szimpatikusak voltak a nem hívők között is, a felszínen semmi nem utalt arra, hogy komolyabb törésvonal alakulhatna ki. Azonban 2013. júliusában Ferenc pápa ellátogatott Lampedusa szigetére, ahol az illegális bevándorlók töménytelen számban szálltak partra és maradtak ideiglenesen, mielőtt tovább tudtak volna menni az európai kontinensre. A sziget maga egy menekülttábor volt már ekkor, élhetetlen körülményekkel: a helyi lakosok szinte levegőt sem kaptak. A katolikus egyházfő látogatása során felszólalt a bevándorlók érdekében és érzéketlenséggel vádolta a világot, valamint a kényelmes Európát. Így imádkozott:

Uram, ebben a liturgiában, amely a bűnbánat liturgiája, bocsánatot kérünk, hogy közömbösek voltunk annyi testvérünkkel szemben. Bocsánatot kérünk tőled, Atyánk, azokért, akik kényelmesen bezárkóztak saját jólétükbe, amely a szív érzéstelenítéséhez vezet, bocsánatot kérünk tőled mindazokért, akik döntéseikkel világméretekben olyan helyzeteket teremtettek, amelyek ezekhez a drámákhoz vezetnek. Bocsáss meg Urunk! Urunk, halljuk ma is kérdéseidet: „Ádám, hol vagy?” „Hol van a te testvéred vére?”

Ez mérföldkő volt a regnálásában és az európai politikai helyzetben is, hiszen az öreg kontinensen ezt követően viharos sebességgel mélyült a menekültválság. Nem az a célunk, hogy a pápa és a keresztény erkölcs tanítását kétségbe vonjuk, ezt az ítéletet nem kell meghoznunk. De külön kell választani azokat az embereket, akik tudatosan, egy terv részeként, hódítani és pusztítani érkeztek Európába: nekik nem jár a befogadás kegyessége. Ez a jelenség pedig sajnos az utóbbi években egész Európát megrázta az egyre sűrűbben lecsapó muzulmán terrorcselekmények, az integrálódni képtelen és arra akaratot sem mutató illegális bevándorlók erőszakos cselekedetei nyomán. A nemi erőszakok, a rablás, fosztogatás, az egyes nyugat-európai nagyvárosok gettósodása, a no-go zónák terjedése mind-mind mellbevágó sokként érték az egyébként valóban kényelmes európai társadalmakat. De attól még, hogy valaki kényelmes, nem ok arra, hogy lemészárolják és félelemben tartsák.

A kereszténységnek azonban önmagát is védenie kell, különben elfogy, megszűnik, meghódítják – és ez most már nem sima összeesküvés-elmélet. Valós és veszélyes tünet. Amikor belső válság is sújtja a kereszténységet, könnyen még nagyobb problémát okoz egy erőszakos térhódító vallás, melynek érkezését még támogatják is Európában. Ezért nagyon nehéz megítélni a pápa tevékenységét, hiszen látható az út, melyet járni akar; hogy nem tesz különbséget ember és ember között, a szegénységet tartja a legfontosabb problémának. De ahhoz, hogy a Szent Péter téren tudjon imádkozni, a Katolikus Egyháznak önvédelemre is szüksége van. Mert lehet, hogy akiknek tegnap a lábát mosta, másnap már nem a hála jelével fordulnak az őket befogadó keresztény felebarátaik felé. Emellett sok érdekes kijelentést is tett, amelyek feszegették az eddig konzervatív határokat: volt, amelyben például a pokol létét is megkérdőjelezte.

Az öt éve elindított útról azóta sem tért le a Szentatya, hiszen a 2015-től robbanó menekültválság elrettentő példái sem változtatták meg a gondolkodását és múlt hét pénteken, 2018. július 6-án, öt évvel a lampedusai látogatását követően a Szent Péter-bazilikában tartott misét a migránsokért, ahol ezt mondta:

A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság.

A szentbeszéd elején kitért arra, hogy a világ évezredek során sem változott:

Hány szegényt taposnak el ma is! Hány kis embert pusztítanak el!

Hangsúlyozta, hogy közöttük vannak a migránsok és menekültek, akik “a nagyobb jóléttel bíró nemzetek kapuján kopogtatnak”.

A világ “elnyomottainak” mások szemére van szüksége, hogy észrevegyék, mire is van szükségük; mások kezére, hogy segítséget nyújtsanak, mások szavára, hogy hangot kapjanak a csendben elkövetett jogtalanságok, amelyek “gyakran sokak cinkosságával” mennek végbe

– fejtette ki a pápa. Úgy vélte, ma is sokan inkább hallgatnak és nem tesznek semmit a közszeméremre hivatkozva, mások cselekvését várva a maguké helyett, vagy azt ismételve, hogy a világban úgyis “mindig ez volt”.

Ferenc pápa “steril álszentségnek” nevezte azok magatartását, akik nem akarják “bepiszkítani kezüket” és hidak helyett valós vagy képzelt falakkal bezárkóznak azok előtt, “akiknek éppúgy joga van a biztonsághoz és a méltó életkörülményekhez, mint nekünk”.

Az alapvetően Európát ostorozó kijelentések mellé legalább egy mondatban megjegyezte az ide érkezők felé elvárt követelményt is:

tartsák tiszteletben az őket befogadó ország kultúráját és törvényeit.

A kérdés csak az, hogy mi történik akkor, ha ezek az emberek nem fogadják meg a Szentatya kérését. Akkor kiket kell majd megvédeni kitől?

Dühöngõ muzulmánok istenkáromlás vádjára hivatkozva keresztény családok berendezési tárgyait semmisítik meg 2013. március 9-én a kelet-pakisztáni Lahorban. Több, mint száz keresztény család házát gyújtották fel és fosztották ki. (MTI/EPA/Rahat Dar)

A mostani misén kétszáz, Olaszországban tartózkodó menekült és migráns vett részt, köztük tengeri hajószerencsétlenségek túlélői vagy azok áldozatainak rokonai. A pápa mindegyikükkel egyenként kezet fogott. A misén jelen voltak a migránsokat segítő olasz hatóságok és más szervezetek képviselői, köztük a Földközi-tengeren mentő Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) tagjai, akiknek hajóit az olasz belügyminiszter kitiltotta az olaszországi kikötőkből.

Hogy tegyen igazságot egy hívő ember, aki tiszteli I. Ferenc pápát, azonban a saját bőrén tapasztalja meg azt az ellentmondást, mely azt firtatja, hogy ki szorul a védelemre szoruló migránsokkal szemben védelemre ma Európában? Hiszen sokszor pont a védelemre szoruló bevándorlóktól kell félni a helyi lakosoknak, akár keresztények, akár nem. Azt pedig a Szentatya sem tudhatja, hogy melyik bevándorló érkezett valóban szükségből és ki az, akit csak a jólét vonzott Európába – vagy a muzulmán hódítás eszméje, mert ez is valós probléma.

A kereszténység tehát válaszúthoz érkezett. Megújul, megerősödik, újból át tudja járni a társadalom szöveteit, vagy elbukik csöndesen és lassan, esetleg erőszakkal. I. Ferenc pápa utat választott, de nagyon sokan félnek ettől az iránytól és a megújulás helyett a pusztulás szelét érzik. Ne legyen túl késő, amikor önvédelmi harcot kell folytatni azok ellen, akiket korábban jó szívvel befogadott a Szentatya, hiszen:

Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

Forrás: magyarkurir.hu, breitbart.com, MTI, Youtube; Vezető kép: AP, Fotó: MTI/EPA