
Franz Josef Wagner, a Bild újságírója árulónak minősítette Orbán Viktort az olajembargós magyar álláspont megvédése miatt. Szerinte Orbán miatt az európai egységen repedések keletkeztek, ezért „többé nem barát”. Véleményét korábban nem látott kommentcunami követte; a lap több ezer olvasója egyértelműen kiállt Orbán Viktor politikája mellett – hívta fel rá a figyelmet a hirado.hu.
Az árulás a barátok elárulása. Azzal, hogy nemet mondott az olajembargóra, Orbán Viktor, Magyarország elnöke elárult minket Putyinnak
– kezdte agymenését Franz Josef Wagner, a Bild újságírója véleménycikkében. „Ki ez az áruló?” kezdetű személyeskedő mondatai után véleménye megerősítésére Robert Habeck német zöldpárti gazdasági miniszter állítását is becsempészte írásába, miszerint „alattomos” Orbán Viktor viselkedése, mivel csak a saját országát nézi és olcsó olajat akar. Wagner az érvelésre még azzal kívánt ráerősíteni, hogy „Orbán megtiltotta, hogy magyar területen keresztül fegyvereket szállítsanak Ukrajnába”, hozzátéve azt, hogy a magyar miniszterelnök „menekülteket alig fogad be”.
A saját népünkre gondolni most már árulás. Érdekes tézis. Szeretnék egy ilyen államférfit!
– így szedték szét a kommentelők Wagnert.
Mielőtt ilyen rágalmazásokat ír az újságíró, Budapest helyett Berlint kellene nézni… Orbán azt teszi, amiért az emberek megválasztották
– írta egyikük. A kommentáradat ilyen és ehhez hasonló olvasói véleményekkel folytatódott.
Mi ez a hülyeség? Örülni kell, hogy van még egy olyan ország, mint Magyarország, ahol tiszta a józan ész, a többi uniós ország csak polgárellenes politikát folytat
– érvelt egy másik hozzászóló.
Ez a kijelentés önmagában is szemtelenség! Őt nem érdeklik az uniós machinációk, ő mindenekelőtt a népéért cselekszik. Sajnos a politikusaink ezt teljesen elfelejtették. Nem érdekli őket, hogy a saját népük hogyan boldogul. Ez már régen elment. Az elmúlt 10 évben a dolgok csak romlottak
– írta egy másik felhasználó.
Nem! Orbán több mint jogosan a népére gondol! Politikusaink elárulnak minket, feláldozzák polgáriakat a brüsszeli bürokrácia oltárán!
– panaszolta a német kommentelők egyike.
Az egyetlen, akinek úgy tűnik, maradt józan esze. A mi kormányunk naponta elárul minket
– jegyezte meg a Bild egyik olvasója.
Orbán olyan államfő, aki először az állampolgáraira gondol. Aztán jönnek a többiek. Ennek így kell lennie
– hangsúlyozta a hozzászóló.
Itt a hozzászólások több mint 99 százaléka Orbán mellett van… ez elgondolkodtató lehet az újságírónak!
– mutatott rá egy másik olvasó.
Orbán sok területen gondol a népére. Magyarországon nagyon biztonságosan lehet élni. Ez itt már régen elmúlt!
– jegyezte meg egy német hozzászóló.
Forrás: hirado.hu; Fotó: YouTube
Wakka
2022-06-04 at 10:12
Meg vagyok hasonulva!!! Egyszerre röhögök, meg sajnálkozok is. Fura egy érzés.
Ezek
2022-06-03 at 12:54
Wagnerkém, írd fel valahová magadnak, hogy ezt a tájékot, ahol magyarok és svábok is élnek, nagyivben el kell kerülnod, ha kedves az életed.
angelblind652
2022-06-03 at 10:15
Ilyen pofával mint ennek a Franz Josef Wagner, a Bild újságírójának van, nemcsak gyerekeket, hanem felnőtteket is lehet ijesztgetni. Hogy meri magát egy cikkben említeni ORBÁN VIKTORRAL??? Ez már a legalja.
X etel
2022-06-03 at 09:16
Ez az a csávó, vagy csak illusztráció, ahogy a ragadozó állat marcangolasra készen lesi az áldozatot?
Bagaméri
2022-06-02 at 23:46
@na4 Figyeld meg, Lindner és az FDP nem fogják bírni cérnával a zöldek örültségeit. Az egész zöldszoc szarházi banda majd fölrobban az idegtöl. Fogalmuk nincs mi történik és mit kellene tenniük. Az FDP elöbb-utóbb kilép a koalícióból,aztán a zöldek mehetnek a kukába.
obsitos
2022-06-02 at 23:12
Honnan veszik ezeket az arcokat, a “Fogtündér”, a Timimanus meg EZ, valami beltenyészet működik a “művelt Nyugaton”?????
László54
2022-06-02 at 20:16
Ha lassan is de alakulnak a dolgok a tokosoknál valószínű hogy forró ősz elé nézünk?!
Mirti
2022-06-02 at 18:11
mindenki jól nézze meg….így néz ki egy embergyülölő , vér libsi ,kmmunista ….vérbedorgó szemekkel !!!Kár a német nemzetért!
bl
2022-06-02 at 18:09
Az igazi pofáraesés akkor lesz a németeknél amikor összeomlik a zöld átmenet, amikor kiderül hogy a villanyautót valamivel fel kellene tölteni, amikor kiderül hogy éjszaka nem süt a nap, amikor kiderül, hogy a zsinórterhelést fel kell váltani szakaszossal, néha lesz áram, néha meg nem. Akkor hogy fognak örülni a németek a a ződeknek és a ződségeknek!!
ZOZO
2022-06-02 at 16:56
Bértolnokok hada csak arra vár hogy megrendelést kapjanak a tengerentúlról ,bármit képesek leírni csak szapulhassák Magyarországot és Orbán Viktort, nekünk is van ilyen 444 …stb!
Arra azért kíváncsi lennék hány kormánykritikus vagy eu kritikus médium van németknél.A szám a nullához közelíthet.
Naprózsa
2022-06-02 at 16:56
Nagyon érdekes véleményeket fogunk még hallani mikor nyugati polgárok visszatérnek a nyaralásból és elkezdenének fűteni. Most még biztosan van tartalékpénzük, de ha van is azért a mesterségesen keltett élelemhiány már ki fogja verni a biztosítékot.
S van itt további tényező, a muzulmán álmenekültek. Azok nem azért talpaltak át hetedhét határon, hogy a sivatagi meleg helyett vacogjanak, vagy ne tudjanak kuszkuszt zabálni… Vagyis vagy őkelmék is lázadni fognak, vagy sokkal inkább nekik fel fogják emelni az ingyen eltartásukat, és kíváncsi leszek mit szól majd ahhoz a sáskákat eltartón bionémet, hogy a no go zónákban lesz meleg, nekik meg időnkét elzárják a vizet, gázt, egyes élelmiszereket csak jegyre kapnak, és jön a 18 celziuszt ellenőrző kommandó, meg a bírság és az emelt rezsi mellett a bérbeadót, bérlőt egyaránt sújtó új adó.
Elsőnek magasról tojni fognak az ukrajnai háborúra, meg az ukrán menekülteket is vissza fogják zavarni, mert nyugaton a jóemberkedés csak addig tart amíg a jövevénnyel nem kell találkozni, utána meg megy a sipákolás, hogy miért nem megy vissza keleti szomszédaikhoz az ukrán, ha nem vállal rabszolgamunkát.
Érdekes ősznek nézünk elébe, s ehhez jön még a kötelező világoltásig mutálódó, mutálódó, mutálódó új kis kedvenc dögvész, a majomhimlő.
Angie
2022-06-02 at 16:21
Ébrednek az emberek! Bár még csak komment szinten.
Ahogy Kissinger mondta tán két hete, ha nem az oroszokkal való megegyezés a cél és szankciózgatnak a népharag kisöpri őket a brüsszeli palotájukból!
Jól mondja az öreg, senki nem fog éhezni, fagyoskodni mások miatt!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-06-02 at 16:15
Milyen jóarcú csávó! Pont úgy rothadnak a gondozatlan agyarai, mint a verhofstadtnak! Annyit is ér az egész kanifasziguszti!
Contrabass
2022-06-02 at 15:56
Ungarn über alles !
2022-06-02 at 15:34
Ja,ja két férfi egy eset!
na4
2022-06-02 at 15:43
@Bagaméri Remélem én is. Nem is értem, hogy hogyan tudtak két ilyen hülyét magukra húzni. Bár Hitlerrel és Merkellel is megtették. Most már jó lenne a történelemből tanulni.
TS
2022-06-02 at 15:42
Hát kérem, akinek nem tetszik a német kormány, kérjen magyar állampolgárságot, és szavazzon a magyar hazafiakra – ha már efféléből kevés a hazai náluk.
Bagaméri
2022-06-02 at 15:38
Remélhetöleg lesz annyi kurázsi a németekben,hogy Habecket Baerbockot meg a szoc-lib-zöld kormányzó analfabéta csürhét korbáccsal verjék ki a Bundestagból.
Ungarn über alles !
2022-06-02 at 15:34
Contrabass
15:27
…szóval akkor Ulrike Meinhofban egyszerre edzették a cerkát – mindig okul az emberfia
Rolo
2022-06-02 at 15:33
dr. Kolompár Genitália2022-06-02 at 15:05
Ott vannak már a soroskannibálok,egesz nyugat európába…egyre többen lesznek…megeszik őket élve,fényes nappal 😀
xx
2022-06-02 at 15:32
A HIR TV nemrég bemutatott egy olyan videót, ahol Ursula néni nyíltan elmondta valakinek, hogy ezek a szankciók súlyosan ártanak Európának, mert Oroszország Oroszország el fogja tudni adni az olajat másnak drágábban, Európában meg hatalmas árfelhajtást okoz! Tehát Ursula néni nem teljesen hülye, mindennel tisztában van, csak Szaros Gyurka és körei “fogságában” kell végeznie parancsra a munkáját.
Ebből a videóból arra következtetek még, hogy minden mozdulatát figyelik, és minden szavát lehallgatják!. Ez lehetett az oka annak, hogy nem telefonon hívta fel Orbán Miniszterelnök urat legutóbb, hanem hirtelen Budapestre repült megbeszélni a feladatokat! Ursula néni előterjeszt, Orbán meg vétózik! Miután a “fő” kérdésben megegyeztek:az olajembargóban, jött a jegyzőkönyv készítés, és Orbán vétózott a Kiril pátriárka miatt! így megint nincs 6. szankciós csomag!
Contrabass
2022-06-02 at 15:27
Ez az F.J.Wagner egy ostoba, nyomorult, a sulit nem tudta befejezni, mert megbukott, Andreas Baader volt a legjobb barátja, a környezetében mindenkit megsértett, többen be is perelték és meg is nyerték ellene a pert. Sok újságtól kirúgták, a nyomorult stílusát sehol nem díjazták, valószínűleg szüksége van egy kis nyugdíj kiegészítésre, ezért néhány cent fizetségért bőszen teljesíti a megrendelő kívánságait.
na4
2022-06-02 at 15:19
Agymosott, konformista hülye.
Vélemény
2022-06-02 at 15:12
Én azt gondolom, hogy az EU vezetésében és a kiszolgáló sleppjében csupa olyan öntelt ember ücsörög, akiknek egyszerűen fájj a gondolkodás! El vannak a napi egymás vállveregetésével, és hajbókolgatásával, és már attól nagyon boldogok, hogyha egymás hülyeségeit túl tudják licitálni. Az már nehézséget okoz, hogy azzal keljen bíbelődniük, hogy megvizsgálják és észrevegyék a hülyeségeik rejtett kockázatait, és azok okozta károkat!!! …..kész kinn lenne ha még a történelem ismeretekről, annak ok-okozati tapasztalatairól kellene el gondolkodni (már ha valakinek van ilyen tudása)…….Persze óriási hiba, hogy ott van mögöttük az ingyen pénzért tapsoló és bólogató kiszolgáló slepp,….. így a több tíz millió embert érintő, valójában húsbavágó dolgok már nem férnek bele a komfort zónájukba, az már nagyon kényelmetlen és persze feszélyezi őket. Ezért, ha valaki mégis gondolkodásra akarja őket buzdítani, hát akkor kénköves gyűlölet cunamit zúdítanak, nem tűrve az ellentmondást, ellenszegülést!!!….A más vélemény tolerálása (????) csak addig érvényes, amíg egyet értenek velük. Nem lóghatsz ki a sorból!!
Végül is jól látható,… hogy jelen esetben miért olyan nagy a felháborodás,…. hiszen a németek már saját templomaikat is beáldozták (ledózerolták) a klímakatasztrófa jegyében megnyitott gyengeminőségű szénbányászat miatt (saját kultúrájukat se tisztelve),…….. a harangok leszereléséről, a harangozásról már nem is beszélve. Sajnos egyre gyorsabban haladunk a 30-as és 40-es évek borzalmai felé!!!
aladin
2022-06-02 at 15:08
Wagner te az állatkertböl elszabadult kommunista, süljön ki a szemed, te beszélsz németországból ahol a zsidoság rettegésben él. Gyere el Magyarországra ahol Europában legbiztosabb az élet, te szélhámos Europai Unios seggnyaló. Csodálkozunk, hogy még vannak Németországban ilyen gazemberek. A náci ukrajnából, Zelenszkitöl majd kapsz egy horogkeresztes zászlot emlékbe, dögölj meg.
dr. Kolompár Genitália
2022-06-02 at 15:05
Ez az elmeháborodott judeopitecus az “újnémetek” által rendszeresített dajcslandéria egyik vezéregyénisége. Tipikus liberális. Egy vezérelv létezik a számukra. Mégpedig az, hogy a döntés helyességét nem az ésszerűség, hanem a döntést hozó hovatartozása határozza meg. Kár hogy kihaltak a kannibálok, mert már csak azok németországba való bevándorlása menthette volna meg európát.
chatillon r
2022-06-02 at 14:56
ennek a mocsoknak a figyelmébe ajánlom, hogy Magyarország nem Németország. Orbán nem úgy ugrál, ahogy a német szélsőbal média szarjankói fütyülnek. ez a leamortizálódott hazaáruló német politikára marad cdu-tól le a zöldekig. ők a német nép árulói. kérdés meddig fogja ezt a német nép tűrni, hogy gazemberek uralkodjanak rajtuk és újra háborúba és nyomorba rángassák őket? arról nem beszélve hogy a régi gyönyörű országukat teletelepítik mindenféle rosszarcú bűnözővel. a szivárvány baromkodásról még nem is beszéltünk. a legundorítóbb az ami cdu-ból lett. usa ügynökökkel eszement őrültségekkel, háborús uszítással. szörnyű, hogy nincs választási lehetőség. kb mintha nálunk csak a dk, a jobbik, párbeszéd, mszp, momentum indulhatna a választáson. mi is szarban lennénk akkor
Patriot
2022-06-02 at 14:50
Bekövetkezett amitől rettegtek a szarosgy körei. Magyarország mutatja a jó példát. A németek kezdenek ráébredni,hogy nem Orbán Viktor az áruló, hanem scholz,habeck,baerbock és a többi bűnöző. Bizzunk benne ennek hangot is adnak egy záptojás zápor formájában,ahogy ezek legközelebb kénytelenek lesznek megjelenni a nyilvánosság előtt valami beszéddel. Majus elsején már voltak próbálkozások!
Ungarn über alles !
2022-06-02 at 14:48
sok év alatt meggyűrte agyát-pofáják a snapsz, hiába próbálta sok sörrel hígitani
SRS
2022-06-02 at 14:37
Igazi majomképű libsi fazon ez az “újságíró” a rosszabbik fajtájából! Brrrrrr…..
pampafu
2022-06-02 at 14:37
Wagner úr ne tetézd, mert kaptok
még két Lenin és Marx szobrot.
Észak Korea lassan partnerségi megállapodást fog kötni
veletek.
vélemény
2022-06-02 at 14:24
A bértollnokok, a megélhetési politikusok orrfacsaró bűzt árasztanak országonként eltérő, kedvelt fűszerezéssel.
Patriota
2022-06-02 at 14:22
Hát, ahogy elnézem- nem egy germán arcélű a csóka. Na….
Vladtepesch
2022-06-02 at 14:17
Azért az reményt keltő, hogy még vannak ilyen vélemények – ott.
w
2022-06-02 at 14:16
“Itt a hozzászólások több mint 99 százaléka Orbán mellett van… ez elgondolkodtató lehet az újságírónak!”
Ezzel az a baj, hogy Szaros Gyurka nem engedte meg a fizetett csicskásainak, hogy gondolkodni merészeljenek!
Kumbas
2022-06-02 at 14:11
kellemes pofa! Waffen SS vagy Gestapo?
xx
2022-06-02 at 14:06
Nos és ilyen cikk megírása után ki mer ez a vadbarom menni német emberek közé erős testőrség nélkül, vagy megbújik valami titkos helyen?
Rózsa Zoltán
2022-06-02 at 14:05
Kurtz ezredes örök érvényű szavait idézem:
egy németnek akkor higgy amikor a szovjet tank 180 fokos fordulatot vesz a sírján.
khm
2022-06-02 at 14:05
wágner úr ezt rendesen bekapta.