Koptok tulajdonában lévő tanyákat és parasztházakat gyújtottak fel muszlimok Egyiptomban, az incidensek hétfőre virradóra történtek az al-Barsa nevű faluban. A rendőrségi vizsgálat még zajlik az ügyben, a Vatani értesülése szerint radikális muszlimok felhívást intéztek a lakossághoz, hogy bojkottálják a kereskedelmet a koptokkal. A konfliktus egy hete éleződött ki, amikor egy csoport muszlim kövekkel és gyújtópalackokkal támadta meg a falu kopt lakóit.
Egy nyolcvan éves nőt az arcán égési sebbekkel kellett kórházba szállítani. A hírportál szerint állapota időközben stabilizálódott. Az erőszakhullám során használhatatlanná tettek egy buszt is, amely a helyi plébánia tulajdonában volt. A karhatalom könnygázt vetett be a rendbontókkal szemben, több mint száz embert előállítottak. A koptok az utcára vonultak az incidensek ellen tiltakozva. A mostani rendbontások előzménye, hogy egy fiatal kopt keresztényt a faluból azzal gyanúsítottak meg, hogy becsmérelte Mohamed prófétát Facebookra írt bejegyzéseiben. A huszonkét éves fiú családja a Vataninak nyilatkozva elmondta, hogy illetéktelenek törték fel a fiú Facebook-fiókját. Hozzátették, a keresztények és muszlimok mindig is békésen éltek együtt a faluban.
A koptok alkotják a legnagyobb, egyben legősibb keresztény közösséget Egyiptomban. Számukat 7-10 millió közé teszik a mintegy 95 milliós összlakosságon belül. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök 2011-es bukása után, a 2013-ig tartó iszlamista kormány alatt a koptok helyzete nagyon megnehezült. Az olykor több tucat halálos áldozattal járó támadások azonban ezt követően sem szűntek meg.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS