Pesti Srácok

Kétszázmilliós közbeszerzési büntetést kapott a BKK, Karácsonyék persze perre mennek

Kétszázmilliós közbeszerzési büntetést kapott a BKK, Karácsonyék persze perre mennek

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint megalapozatlan a Közbeszerzési Döntőbizottság 200 millió forintos büntetést kirovó határozata, ezért azt közigazgatási perben megtámadja.

A BKK hétfőn közölte, a szervezetet "teljes meglepetésként érte" a KDB 200 millió forintos büntetést kirovó határozata. Hozzátették: a jogorvoslatot indító pályázó 10 milliárd forinttal többet kért volna ugyanazért a szolgáltatásért, mint a nyertesnek kihirdetett pályázó. A BKK tudatta azt is, hogy a KDB mostani döntését ugyanúgy megalapozatlannak tartja és közigazgatási perben támadja meg, mint a Lánchíd felújításával kapcsolatban tavaly kirótt bírságot, "amelyről a Fővárosi Törvényszék utóbb megállapította, hogy jogszerűtlen volt a KDB részéről".

A Közbeszerzési Döntőbizottság hétfőn tette közzé határozatát, amelyben megállapította, hogy a BKK megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt egy 2023-as, autóbuszvonalak üzemeltetésére kiírt közbeszerzés során, többek között azzal, hogy a részvételi felhívásban nem rögzítette pontosan és egyértelműen a szállítási határidőket és nem határozta meg egyértelműen a "gyártói vagy szállítói nyilatkozat" adattartalmát. A KDB 200 millió forint bírságot szabott ki a BKK-ra.

Forrás: MTI; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.