Miért nem értik meg, hogy a tömeges tesztelés nem vezet sehová?
Az ellenzéki sajtó és az ellenzéki pártok folyamatosan napirenden tartják azt a kérdést, hogy miért nem tesztelnek le mindenkit? A kérdés felvetésében sem idő, sem térbeli dimenzió nem szerepel, vagyis hallgatólagosan azokat a feltételeket is tartalmazza, hogy mindenkit, mindenhol és most (egyszerre). A kérdezőknek természetesen nincs elképzelésük arról, hogy ezt hogyan lehetne végrehajtani, és arról sem, hogy mit lehetne kezdeni az így keletkezett adatokkal. De ez nem is kérdés, ez csak egy hangulatromboló kijelentés, töltött kérdés, semmi más. Hacsak nincs valami érdekeltségük a tesztgyártásban vagy kereskedelemben, habár ilyet az ellenzéki szavazók róluk biztos nem feltételeznek.
Az emberek szeretnék tudni hogy fertőzöttek-e, ami persze érthető. Az, hogy ez csak több teszttel és hosszú várakozási idő után dönthető el nagy bizonyossággal, azt nem kell megérteniük. De az ellenzék és a propagandistái azt hazudják nekik, hogy ez pikk-pakk azonnal megállapítható.
Természetesen tudjuk, hogy ennek a sulykolásnak nem az a célja, hogy kierőszakoljon egy kormányzati döntést, vagy akár jóindulatú tanácsnak tűnjön, hanem csak az, hogy az ellenzéki érzelmű szavazókat becsapja. Nem azért mintha bármelyik politikai térfélen tömegek lennének tisztában a víruspozitivitásra vonatkozó tesztek használatával, a kapott eredmények értelmezésének módjával, de az államhatalommal és a politikai kormánnyal nem ellenséges szavazók bíznak a hatóságok döntéseiben annyira, hogy nem igazán hatnak rájuk az ilyen elbizonytalanító kampányok.
A kérdés célja az, hogy kételyeket ébresszen a kormányzat döntési, kompetenciája és jóhiszeműsége iránt, alapvetően a kormányt gyűlölő emberek között.
A másik oldalról szemlélve persze a kérdező sajtóorgánum (Index) vagy párt (Demokratikus Koalíció) diszkreditálja magát a téma napirenden tartásával, de ezek a politikai szereplők amúgy sem egy racionális diskurzusban akarnak szerepelni, nem a járvány hatásait akarják mérsékelni, hanem pusztán politikai eszköznek tekintenek minden járvánnyal kapcsolatos kommunikációt.
Az ellenzéki sajtó és az őket követő ellenzéki pártok jól láthatóan csalódottak, hogy a járvány nem vezetett olyan drámai helyzetekhez, mint Olaszországban vagy Spanyolországban. A helyzet prognosztizálható rosszabbodásakor sem fog ebből következően megváltozni a viselkedésük. Magyarországon semmilyen szélsőséges helyzetben nem lesz a politikai szereplők kommunikációja egységes, az ellenzéki sajtó és politikusok soha semmit nem fognak tenni azért, hogy megnyugtassák a magyar embereket és kollektíve segítsék őket alkalmazkodni a válsághelyzethez. A saját szavazóikat már évek óta azok hiszterizálásával kötik magukhoz, a Fidesz szavazóit pedig annyira gyűlölik, hogy azoknak is szeretnék minden egyes nap külön elrontani a kedvét.
Teljesen hidegen hagyja őket, hogy milliók aggódnak a szüleik, nagyszüleik életéért, hogy sokan maguk is félnek, hogy szinte minden magyar embernek át kell radikálisan rendeznie az életét, hetekre, hónapokra. Számukra ebből semmilyen összefüggésben nem következik az, hogy nekik ezekkel az emberekkel kapcsolatban kötelességeik vannak.
Ez esetben persze csak az a kérdés marad, hogy politikai értelemben racionális-e ez a viselkedés?
Ha a kormány rosszul kezeli a helyzetet, vagy eleve reménytelen a helyzet, a politikai felelősség úgyis az ő nyakába szakad. Minden egyébként jól működő kormányzat esetében is előfordulhat az, hogy rosszul kezel egy helyzetet. Sőt, a politikában az is előfordul, hogy egy kormányzat megold egy problémát, az embereknek mégsem tetszik a dolog, például a megoldás módja. De az is elő szokott fordulni, hogy egy kormányzat nem old meg egy helyzetet, de az embereknek tetszik a sikertelenül alkalmazott módszer, és ezért kitartanak mellette.
A dichotóm emberi gondolkodás már csak ilyen. A modern demokráciákban számtalanszor fordul elő, hogy két politikai oldal jön létre, és azok közel azonos erejűek. Ilyenkor a politikai harc egyre szélsőségesebb lesz főleg ilyenkor, amikor a politikai térfél bal oldalán kommunista-liberális konglomerátumok állnak. De vajon a köztük, és az országuk, illetve a vírus közötti küzdelemben hová fogják sorolni az ellenzéket az emberek? A kormány oldalára biztos nem? A saját oldalukra? Azokat, akik mindent megtettek, hogy rettegjenek és féljenek? Nem. Az ellenzéknek csak a vírus oldalán marad hely. A félelem, a magárahagyottság, a rettegés oldalán.
